Nyomtatás

Karinthy Frigyes

(1887. június 25. - 1938. augusztus 29.)

 

író, forgatókönyvíró

Életrajz

Budapesti kispolgári család fia volt; érettségi után humán műveltsége ellenére a természettudomány izgatta, ezért előbb fizika-matematika szakos bölcsész lett, majd orvostanhallgató. Egyiket sem fejezte be, de szerzett magának annyi ismeretet, hogy idővel írótársai között ő tudott legtöbbet a modern természettudományról. Humorérzéke, kritikai hajlama hamar megnyilatkozott gyermekkori naplóiban. 15 éves korában megjelent a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című parodisztikus regénye. 1906 tájt összebarátkozott Kosztolányival és Csáth Gézával; ez utóbbi révén ismerkedett meg a freudizmussal. - fellépésekor a magyar tudomány és művészet virágkorát élte, Európa élvonalában volt. - mohó szenvedélyességgel vetette bele magát a pesti szellemi életbe. 1912-ben látványosan tört be az irodalomba. Megjelent az Esik a hó, feltűnést keltve biológiai-kórbonctani naturalizmusával, a Ballada a néma férfiakról című két novelláskötete, az Együgyű lexikon és a Görbe tükör humoreszkgyűjteménye, valamint az Így írtok ti. Ugyanebben az évben Nagy Endre kabaréjában bohózattal mutatkozott be. Szatirikus bírálatokat írt, és egyedülálló komikus szó- és formakincset alakított ki, forradalmasítva a humor, a szatíra művészetét. Az 1920-as évek szépirodalmi műveit egyre erőteljesebben hatotta át a racionalizmus eszméje. A Nem mondhatom el senkinek című kötet 1930-ban jelent meg, az Üzenet a palackban pedig halála évében, 1938-ban. Negyvenkilenc éves volt, amikor agydaganat támadta meg. Betegségéről és a műtét élményéről írta az Utazás a koponyám körül című könyvét. Önmegfigyelés, dokumentum és líra egészen különös ötvözete ez a magában álló mű: különös klasszikusa irodalmunknak. A műtét után két évvel, nyaralás közben Siófokon halt meg váratlanul.

Filmográfia

író
 
2011 T.Ú.K. Tanár úr kérem!
2008 Tanár úr, kérem!
2003 1 és a Semmi
1994 Így írtok ti
1978 A nagy ékszerész
1977 Barrabás
1970 Utazás a koponyám körül
1956 Tanár úr kérem...
forgatókönyvíró
 
1935 Barátságos arcot kérek

 

Referencia

 

Közös munka

Benedek Miklós - színész  
Bíró Miklós - operatőr  
Esztergályos Cecília - színész  
Hollósi Frigyes - színész  
Kállai Ferenc - színész  
Karinthy Márton - rendező  
Mikó István - színész  
Páger Antal - színész  
Szacsvay László - színész  
Árkus József - író  
Balázs Samu - színész  
Balogh Bence - operatőr  
Bánhegyi István - operatőr  
Bánki Iván - rendező  
Bárdy György - színész  
Bartha László - díszlettervező  
Basilides Zoltán - színész  
Bednai Gábor - rendező  
Bihari József - színész  
Bilicsi Tivadar - színész  
Csortos Szabó Sándor - producer  
Csurka István - író  
Darvas Iván - színész  
Eiben István - operatőr  
Elek Ferenc - színész  
Esztergályos Károly - forgatókönyvíró  
Fehér György - rendező  
Fenyvessy Éva - színész  
Föld Ottó - producer  
Gálffi László - színész  
Gálvölgyi János - író  
Garas Dezső - színész  
Gárdonyi Lajos - színész  
Gáti István - színész  
Gobbi Hilda - színész  
Gyökössy Zsolt - rendező  
Győri Márk - operatőr  
Hajdu György - operatőr  
Harsányi Gábor - színész  
Haumann Péter - színész  
Hegedűs D. Géza - színész  
Hegyi Barnabás - operatőr  
Hevér Gábor - színész  
Horesnyi István - színész  
Horkai János - színész  
Illés György - operatőr  
Káplár Ferenc - operatőr  
Kardos László - rendező  
Keleti Béla - producer  
Kerényi Zoltánné - vágó  
Keres Emil - színész  
Kern András - színész  
Köbli Norbert - forgatókönyvíró  
Koller István - producer  
Körmendi János - író  
Kovács Péter - színész  
Latinovits Zoltán - színész  
Lukács Ágnes - összeállította  
Major Tamás - színész  
Majoros István - író  
Makláry Zoltán - színész  
Mamcserov Frigyes - rendező  
Marton Iván - rendező  
Mátyássy Áron - rendező  
Melis György - színész  
Mensáros László - színész  
Mihály István - forgatókönyvíró  
Miklósy György - színész  
Molnár György - rendező  
Molnár Péter - rendező  
Molnár Piroska - színész  
Morell Mihály - vágó  
Morvay Ildikó - színész  
Nemcsák Károly - színész  
Palcsó Sándor - színész  
Pásztor Erzsi - színész  
Pater Sparrow - látvány  
Pécsi Sándor - színész  
Peremartoni Krisztina - színész  
Peterdi Pál - író  
Pethes Sándor - színész  
Pindroch Csaba - színész  
Ráday Imre - színész  
Rátonyi Róbert - színész  
Rátóti Dániel - színész  
Révész György - rendező  
Reviczky Gábor - színész  
Roberto Giacomello - színész  
Romvári József - látványtervező  
Rosta Sándor - színész  
Rudolf Péter - színész  
Ruttkai Éva - színész  
S.Z. Sakall - színész  
Sárospataky Csaba - adaptáció  
Sasvári Lajos - operatőr  
Seszták Szabolcs - színész  
Sinkó László - színész  
Sinkovits Imre - színész  
Sólyom-Nagy Sándor - színész  
Szabó Sándor - színész  
Szekulesz Judit - jelmeztervező  
Szigeti László - színész  
Szilágyi András - író  
Szilas József - vágó  
Szirtes Gábor - színész  
Szörényi Éva - színész  
Sztankay István - színész  
Tahi József - színész  
Tallós Rita - színész  
Tihanyi Éva - színész  
Tokody Ilona - színész  
Tomanek Nándor - színész  
Törőcsik Mari - színész  
Tóth Szőlős András - operatőr  
Trunkó Barnabás - író  
Turay Ida - színész  
Ungvári Tamás - forgatókönyvíró  
Uray Tivadar - színész  
Varga Mátyás - látványtervező  
Vári Pál - forgatókönyvíró  
Vilmányi Benett - színész  
Walter Béla - író  
Weingruber Éva - jelmeztervező  

Műfajok

dráma ifjúsági film színházi felvétel vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |