Nyomtatás

Horváth Ádám

 

rendező, író, színész

Életrajz

Rendező, tanár - negyven éve tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (régebben: főiskolán), öt évig volt egyetemi tanárként rektorhelyettes, ma professor emeritus. Az egyik legsokoldalúbb magyar alkotó, körülbelül 3000 mű, köztük csak tévéjátékból 125 kötődik a nevéhez, számos remek filmet és tévés sorozatot készített. Budapesten született 1930-ban. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Agrártudományi Egyetemen kezdte (1948-1949), majd Máriássy Félix tanítványaként szerzett rendezői diplomát a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, 1965-ben. 1966-ban a BBC Training Cours hallgatója, két évvel később RAI ösztöndíjas Rómában. 1957-től dolgozik a Magyar Televízióban, 1967-től vezető rendező, 1994 és 1995 között az MTV elnöke, utána főrendezője. A magyar televíziózás egyik legjelentősebb alkotó egyénisége, több rendezőnemzedék tanára és mestere, aki önálló műfajt teremtve meghonosította például a teleregény műfaját (Szomszédok 1987-1999), legújabb sorozata az Életképek. Főbb díjai: 1970: Balázs Béla-díj 1978: Érdemes Művész 1985: Erkel Ferenc-díj 1990: Kiváló Művész, TV kritikusok életmű-díja 2002: Magyar Köztársaság Középkeresztje 2007: Kossuth-díj

Filmográfia

rendező
 
2009 Szóljon a hegedű...
2004 Életképek
1987 Szomszédok
1985 Széchenyi napjai
1983 Osztrigás Mici
1982 "Nevezz csak Cucinak"
Szép szó
1981 Haydn szimfóniái
1979 Csalóka Péter
1977 A Cédrus
Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus
Petőfi
1973 A rosszul őrzött lány
1972 Egy óra - három arc
1969 Próba közben
1967 A gépírók
A csengő
A csodálatos mandarin
Dohnányi - Változatok egy gyermekdalra
Ferencsik János nyomában
Giuseppe Verdi: Othello
Verdi - Otello
író
 
2004 Életképek
színész
 
2006 A barlangrajztól az internetig

 

Referencia

 

Közös munka

Sík Igor - operatőr  
Csűrös Karola - színész  
Bánki Iván - rendező  
Bánki László - dramaturg  
Barlay Zsuzsa - színész  
Dózsa Imre - színész  
Garas Dezső - színész  
Gáti Oszkár - színész  
Harangozó Gyula - koreográfus  
Hofi Géza - színész  
Kulka János - színész  
Melis György - színész  
Nagy József - operatőr  
Pártay Lilla - színész  
Schell Judit - színész  
Seregi László - rendező  
Simándy József - színész  
Tábori Nóra - színész  
Tordy Géza - színész  
Zenthe Ferenc - színész  
Ábel Anita - színész  
Árva János - színész  
Bánffy György - színész  
Bánki Zsuzsa - színész  
Bárdi György - színész  
Bednai Nándor - rendező  
Berczelly István - színész  
Bilicsi Tivadar - színész  
Bíró Miklós - operatőr  
Bodor Tibor - színész  
Bokor Attila - rendező  
Darvas Lili - színész  
Epres Attila - színész  
Erdélyi Sándor - színész  
Farkas Zsuzsa - színész  
Fehér Anna - színész  
Ferdinand Hérold - zene  
Fodor István - színész  
Forgách József - színész  
Frajt Edit - színész  
Fülöp Viktor - színész  
Galambos Erzsi - színész  
Galán Géza J. - színész  
Gombos Tamás - rendező  
Görgey Gábor - író  
Hajdu György - rendező  
Havas Ferenc - színész  
Hegyi Barbara - színész  
Helyei László - színész  
Herrer Sára - színész  
Hevesi Imre - színész  
Huszti Péter - színész  
Ivancsics Ilona - színész  
Józsa Imre - színész  
Kálmán János - színész  
Kármán György - dramaturg  
Kékesi Mária - színész  
Képessy József - színész  
Kéry Gyula - színész  
Keveházi Gábor - színész  
Kibédi Ervin - színész  
Kiss Sándor - operatőr  
Koltai János - színész  
Koltay Beáta - rendező  
Komlós Juci - színész  
Kovács Nóra - színész  
Kováts Adél - színész  
Kutni Róbert - színész  
László Margit - színész  
László Péter - színész  
Lehel Judit - dramaturg  
Lehoczky Éva - színész  
Liszt Ferenc - zene  
Lukin Ágnes - rendező  
Málnay Zsuzsa - színész  
Manfred Schwarz - író  
Máriáss József - színész  
Márk Iván - rendező  
Márkus László - színész  
Marton Frigyes - rendező  
Mensáros László - színész  
Miklósy György - színész  
Miskolczi Miklós - forgatókönyvíró  
Molnár Piroska - színész  
Móna Péter - vágó  
Murray Shisgal - író  
Nemcsák Károly - színész  
Nemcsók Nóra - színész  
Nemeskürty István - forgatókönyvíró  
Némethy Ferenc - színész  
Orosz Adél - színész  
Palcsó Sándor - színész  
Palócz László - színész  
Papadimitriu Athina - színész  
Pataki Györgyi - vágó  
Piros Ildikó - színész  
Pitti Katalin - színész  
Polgár András - forgatókönyvíró  
Polgár László - színész  
Pongor Ildikó - színész  
Raksányi Gellért - színész  
Róna Viktor - színész  
Rozsos István - színész  
Sipeki Levente - színész  
Szabó György - forgatókönyvíró  
Szabó Gyula - színész  
Szacsvay László - színész  
Szalai András - operatőr  
Szatmári István - színész  
Szenes Iván - forgatókönyvíró  
Szepesi György - színész  
Szersén Gyula - színész  
Szilágyi Tibor - színész  
Szirtes Ádám - színész  
Szuhay Balázs - színész  
Szumrák Vera - színész  
Tánczos Gábor - rendező  
Tomanek Nándor - színész  
Törőcsik Mari - színész  
Tóth Enikő - színész  
Tóth Tamás - forgatókönyvíró  
Trokán Péter - színész  
Tyll Attila - színész  
Ujlaki Dénes - színész  
Vajda Miklós - forgatókönyvíró  
Vargha Balázs - színész  
Várhelyi Endre - színész  
Vári Éva - színész  
Vereckei Zsolt - színész  
Veszprémi András - rendező  
Vitray Tamás - színész  
Weöres Sándor - író  

Műfajok

családi ismeretterjesztő film koncertfilm musical portréfilm táncfilm vígjáték zenés film
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |