sex hikaye

Hortobágyi László

 

zene, munkatárs

Életrajz

A méltán elismert zenész, művész 1950-ben született Budapesten. A zenetudományi, képzőművészeti és indológiai tanulmányai mellett néhány magyarországi orgona tervezésében és felépítésében is közreműködik. 1967-től folyamatosan szervez expedíciókat elsősorban Észak-India területeire, helyszíni hangfelvételek készítése, filológiai források felkutatása, könyvtárak, archívumok, hangtárak átfésülése illetve a helyi zenei gyakorlat elsajátítása céljából. Egyebek mellett rudra-vina, sitar, surbahar, tabla hangszeres képzésben részesült. A V.N.Bhatkhande vezetése alatt 1884-1917-ig működő hindu-mohamedán zenetársaság nyomán 1980-ban megalapítja a "Gáyan Uttejak Society"-t (Magyarországon is), amely 1984-ben kibővül egy Kelet-Európában egyedülállónak számító "Keleti Zenei Archívum"-mal és a "Gáyan Uttejak Studio"-val. Együttese a hét tagból álló "Gáyan Uttejak Orchestra" 1985-1989-ig működik, majd 2006-tól ismét aktív. Zenetudományi és elméleti publikációi jelentek meg a klasszikus indiai zene, computer-zenei rendszerek, fiktív társadalmi rendszerek és azok felépítése tárgyakban Magyarországon és külföldön is. Koncertalbumai és kompozíciói holland, német, amerikai, görög, indiai, angol, francia és magyar kiadók gondozásában kerültek publikálásra. (bahia.hu)

Filmográfia

zene
 
2008 ”Tisztító tűz tetején álltunk” Tóth Ilona drámája
2004 Eszmélet után - Elégia József Attiláról
2002 Linda
2001 Hagyaték
2000 A Hold túlsó oldalán
1996 "Megbocsáthatatlanul szeretem a földet..."
Úton a halállal
1992 Haláljog
munkatárs
 
2008 Charles Simonyi, a meta-utazó: Az Uráltól a szoftvergyárig

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

 

Közös munka

Jelenczki István - rendező  (7)
Csukás Sándor - operatőr  (5)
Bagdi Sándor - vágó  (1)
Bánlaki Zoltán - operatőr  (1)
Banner Géza - szinkronhang  (1)
Bill Cameron - operatőr  (1)
Blaskó Péter - színész  (1)
Bodrogi Gyula - színész  (1)
további közös munkák további közös

Műfajok

portréfilm
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu