Gadó Gábor
67
(1957. április 13. )
zene
Életrajz
Zenei tanulmányait hegedűn kezdte, majd klasszikus gitárra váltott. A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium jazz tanszakán Babos Gyula növendékeként végzett 1983-ban, ezt követően élvonalbeli magyar jazzmuzsikusok együtteseiben szerepelt. Az első partnerei között volt ifj. Rátonyi Róbert, Snétberger Ferenc, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs Elemér és Oláh Kálmán. Később nemzetközi formációkban is egyre gyakrabban tűnt fel, például Gerald Veasley, Randy Roos és George Jinda oldalán. Első zenekarát Joy névvel szervezte meg, és Cross Cultures címmel készített lemezt. Saját nevén 1991-ben jelent meg első albuma, a Special Time, majd Nikola Parovval turnézott Európában. 1995-ben Franciaországba költözött, aztán átmenetileg Londonban is élt. Öt év múltán Párizsban alakult meg a Gadó Gábor Quartet: Matthieu Donarier (tenorszaxofon), Sébastien Boisseau (nagybőgő) és Joe Quitzke (dob) részvételével. Francia társaival a Greetings from the angel című albumon játszott először, amit a Homeward és a kimagasló sikerű Orthodoxia követett. Zeneszerzője és közreműködője Winand Gábor Corners of my mind című lemezének, amelyet a francia Jazzman magazin a 2002-es év legjobb jazzlemezei közé választott.
2003-ban elnyerte a francia L'Académie du Jazz által az év európai jazzművészének évente odaítélt Bobby Jaspar életműdíjat, mely munkásságának eddigi legrangosabb elismerése.
A francia és nemzetközi fesztiválok, klubok keresett vendége, többek között a következő helyeken lépett már fel: Festival de Châteauroux, Festival de Jazz de Montlouis/Loire, Rencontres Internationales de Jazz de Nevers, Festival Crest Jazz Vocal, Festival de l'Hotel d'Albret (Párizs), Tete Montoliu Jazz Festival (Barcelona), Festival de Jazz de Souillac, Festival de Jazz de Vitrolles, Fete de la musique de Téhéran, Mittel Europa Jazz Festival (Schiltingheim), Paris Jazz Festival.
Filmográfia
zene
|
---|
2000 |
Szortírozott levelek |
Közös munka |
Balika Gergő
- gyártásvezető
Bánki Gergely
- színész
Enyedi Éva
- színész
Hollósi G. Zsuzsanna
- producer
Horineczky Erika
- színész
Kocsis Ágnes
- forgatókönyvíró
Kodolányi Sebestyén
- producer
Lázár Kati
- színész
Merza Gábor
- színész
Miksi Attila
- színész
Nagy Mari
- színész
Pataki Gábor
- díszlettervező
Pintér Béla
- színész
Pohárnok Gergely
- operatőr
Rezes Judit
- színész
Stubnya Béla
- színész
Szemerédy Virág
- színész
Terhes Sándor
- színész
Thúróczy Szabolcs
- színész
Tóth József
- színész
Túri Erzsébet
- jelmeztervező
Varga Gábor
- producer
Zugmann Zoltán
- színész
|
Műfajok
dráma
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu
Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Linkek |
Port.hu |