sex hikaye

Georg Büchner

 

író

Életrajz

A 18. századot húszévesek csinálták - legalábbis a forradalmait és a művészi csúcsteljesítményeit. Schiller huszonnyolc éves fejjel írta a Don Carlost, Puskin huszonhat éves, amikor a Borisz Godunovot befejezi, arról már nem is beszélve, hogy Saint Just huszonhét éves korában már halott, és Roberspierre alig harminc évesen lett a forradalom vezére. E meteorhullás gyermeke Georg Büchner is: huszonegy évesen forradalmár és huszonkét éves, amikor öt hét leforgása alatt megírta a kor egyik legnagyobb drámai művét, a Danton halálát. Büchner Strassburgban folytat orvosi tanulmányokat, amikor megismerkedik különböző radikális politikai csoportok nézeteivel, amelyek nyomán 1834-ben Giessenben megalapítja az Emberi Jogok Társaságát. Még ugyanebben az évben Hesseni Hírmondó kiadása miatt Darmstadtba kell menekülnie. A rákövetkező évben visszatér Strassburgba, ahol Victor Hugo drámákat fordít. 1836-ban születik meg a Leonce és Léna, és még ugyanebben az évben hozzálát régi tervének megvalósításához, íróelődjéről, Lenzről szóló novellájához. Közben anatómiai-biológiai kutatásai során elkészül nagyszabású francia nyelvű tanulmánya a márnák idegrendszeréről, amiért a zürichi egyetem filozófiai fakultása doktori címmel tüntette ki. Ekkor készült el Pietro Aretinoról szóló drámája is, amelyet azonban halála után menyasszonya a szöveg egyes - ateista - részeire hivatkozva nem enged nyilvánosságra hozni. (A kézirat végül soha nem került elő.) Még ugyanebben az évben kezd neki a Woyzecknek is, valamint értekezéseket ír Descartes-ról és Schopenhauerről, ezenkívül megtartja első előadását a koponya idegeiről a zürichi egyetemen. Megkezdett előadássorozatát és készülő drámáját azonban már nem fejezheti be, mivel 1837 februárjában, huszonnégy évesen tífuszban meghal.

Filmográfia

író
 
1993 Woyzeck
1986 Lenz

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

dráma
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu