sex hikaye

Szarka Tamás

 

zene, rendező

Életrajz

1964-ben született Királyréven. 8 éves korában kezdett hegedülni a galántai zeneiskolában. Az alapiskola elvégzése után a galántai magyar tannyelvű gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol az iskolában működő kultúrcsoport zenekarában játszott népzenét. 1983-ban felvételt nyert a nyitrai pedagógiai főiskolára. A főiskola elvégzése után 2 évig alapiskolai tanító volt. 1984-től tagja a Ghymes együttesnek. Gyermekkora óta ír verseket, első kötete 2000-ben jelent meg VÁVÁVÁ címmel. Szabadidejében festészettel is foglalkozik, egyik műve (Lucifer és Jézus) a VÁVÁVÁ kötet borítóján látható. Hegedűn közreműködik Hobo 1999-ben megjelent Csavargók tízparancsolata című lemezén. Társ zeneszerzője és közreműködője volt Cakó Ferenc "Érzékeny töredékek" című homokanimációs előadásának, melyet 2001 decemberében a Szegedi Nemzeti Színházban mutattak be. Vendégként fellépett a Hobo Blues Band 25 éves jubileumi koncertjén 2003-ban. 2004 májusában jelent meg első szóló lemeze "Anonymus" címmel. Hangszerei: hegedű, koboz, gitár, bőgő, fretless bass, ütősök, nagydob, tökcitera, szájbőgő.

Filmográfia

zene
 
2008 Benyovszky
2004 Székelyföldi szolgasorsok
Az álomkereskedő utazásai
rendező
 
2008 Benyovszky
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

portréfilm táncfilm
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu