Nyomtatás

Vásáry Tamás

 

színész, karmester, közreműködő, interjú

Életrajz

Vásáry Tamás első koncertjét 8 éves korában csodagyerekként adta. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte tanulmányait Dohnányi Ernő és Hernádi Lajos növendékeként. 1948-ban megnyerte a Liszt Ferenc Zongoraversenyt, 1955-ben a párizsi Long-verseny és a varsói Chopin-verseny díjasa. 1956-ban elhagyta az országot és Londonban, illetve New Yorkban kezdte karrierjét. Zongoraművészként a legfontosabb nemzetközi fesztiválok (Salzburg, Edinburgh, Berlin, Granada) vendége volt. Mint szólista a világ összes jelentős nagyzenekarával fellépett. DGG hangfelvételei jelentős Liszt-, Chopin-, Debussy- és Rahmanyinov-interpretációkat őriznek. Számos lemeze jelent meg Brahms zongora- és kamarazene műveivel. Ez utóbbiaknál partnerei a Berlini Filharmonikus Zenekar muzsikusai voltak. Ezzel a zenekarral játszotta lemezre Mozart zongoraversenyeit. Vásáry Tamás karmesterként is hasonló népszerűségnek örvend. A Bornemouth-i Szimfonikus Zenekar első karmestereként rendszeresen fellép Nagy-Britannia hangversenytermeiben és európai turnékon. Vendégkarmesterként a Londoni Filharmonikusokkal és a Royal Philharmonic Orchestrával koncertezett. 1993-ban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatójává és vezető karmesterévé nevezték ki. Bérletei, hangversenyei, televíziós szereplései a magyar zenei élet jelentős ünnepi eseményeinek számítanak, s ezzel egyidejűleg a Rádiózenekar turnéit külföldön valóságos diadalmenetekké változtatta. Az MR Szimfonikus Zenekarral készített CD-felvételei a közönség és a kritikusok körében is nagy sikert arattak. 1994-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. A magyar zenekultúra fejlesztése és külföldi terjesztése érdekében végzett munkássága elismeréseképpen 1998-ban a köztársasági elnöki Arany Emlékéremmel, valamint a Rádiózenekar szellemiségének magasrendű megújításáért, karmesteri és zongoraművészi pályafutásáért Kossuth-díjjal tüntették ki.

Filmográfia

színész
 
2008 Találkozás Kodály Zoltánnal a Zeneakadémián
2007 Egy nap Kodállyal a Zeneakadémián
2005 Liszt Ferenc: Tasso
1996 A halhatatlan kedves
Művészetek üzenete: az ihlettől a manifesztációig
karmester
 
2006 Mozart: C-dúr zongoraverseny - Kv 467 - Érdi Tamás zongorázik
Dvořak: 8. /G-dúr/ szimfónia
közreműködő
 
2004 Szín-Játék
interjú
 
2006 Boldog napok, hulló csillagok

 

Referencia

 

Közös munka

Petrovics Eszter - rendező  
Horváth Adrienne - operatőr  
Kelemen Magda - szerkesztő  
Anna Porter - interjú  
Bob Schulz - producer  
Bródy János - interjú  
Bubik István - közreműködő  
Czigány Zoltán - rendező  
Farkas Dániel - operatőr  
Gémes Katalin - rendező  
Gyurikó László - operatőr  
Hajdú Gábor - rendező  
Hámori József - interjú  
Horváth József - szerkesztő  
Huszárik Kata - közreműködő  
Jankura Sándor - operatőr  
Kecskés G. László - rendező  
Kovács Viktor - vágó  
Lajos Tamás - operatőr  
Lajtai György - operatőr  
Makk Károly - producer  
Marossy Géza - operatőr  
Molnár Tamás - operatőr  
Nagy András - forgatókönyvíró  
Ramm László - operatőr  
Sipos István - rendező  
Törőcsik Mari - interjú  
Tunyogi Henriett - közreműködő  
Vida Sándor - rendező  

Műfajok

ismeretterjesztő film koncertfilm portréfilm
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |