Nyomtatás

Radnai Annamária

 

dramaturg, forgatókönyvíró, rendező munkatársa

Életrajz

Jelenleg szabadúszó, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 1992-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán. Az 1991/92-es színházi évadban a József Attila Színházban, majd 1992-től 1998-ig a Radnóti Miklós Színházban dolgozott. Megalakulása óta tagja a Dramaturgok Céhének, s ezen belül a Nyílt Fórum előkészítő bizottságának. 1999-ben, Kiss Csaba De mi lett a nővel? című előadásában fordítóként és nyelvi lektorként vett részt. Rendszeres színházi dramaturgiai munkái mellett számos televíziós műsor szerkesztője, valamint játékfilmek és dokumentumfilmek dramaturgja. Almási Tamás dokumentumfilm-rendező állandó munkatársa - legutóbbi közös filmjük, a SEJTJEINK fődíjat nyert a 2002. évi Magyar Filmszemlén.

Filmográfia

dramaturg
 
2010 Tune
2009 A vágyakozás napjai
Tune
2007 Márió, a varázsló
2006 A barátkozás lehetőségei
2005 Csaó bambinó
2003 Az út vége
Valahol otthon lenni
2001 Alagsor
forgatókönyvíró
 
2006 Emelet
1991 Sülve-főve
Magyar elsők
rendező munkatársa
 
2002 Sejtjeink
2001 Sejtjeink

 

Referencia

 

Közös munka

Almási Tamás - rendező  
Hargittai László - vágó  
Balassa Jusztina - asszisztens  
Csuja Imre - színész  
Domokos Balázs - munkatárs  
Flóri Anna - narrátor  
Fritz Attila - színész  
Gáspár Tibor - színész  
Gellér-Varga Zsuzsanna - operatőr  
Hegyes Katalin - rendező munkatársa  
Iványi Marcell - rendező  
Kriza Bori - interjú  
Móczán Péter - producer  
Mohácsi Szilvia - riporter  
Nyári István - gyártásvezető  
Őze Gábor - videó  
Pótári József - hangmérnök  
Szabó Szonja - rendező  
Vecsernyés János - operatőr  
Zentai Edit - gyártásvezető  
Alexandra Radu - színész  
Andrei Fintzi - színész  
Andrei Şerban - színész  
Arturo Andreoli - jelmeztervező  
Aura Hasnan-Calarascu - színész  
Babos Tamás - operatőr  
Balai Zsuzsa - jelmeztervező  
Balázs Gábor - hangmérnök  
Balogh Zsolt - rendező  
Barabás Kiss Zoltán - színész  
Baráth Péter - producer  
Bata János - színész  
Beck György - operatőr  
Bene Krisztina - gyártásvezető  
Berger László - rendező  
Berta László - gyártásvezető  
Bíró Krisztina - színész  
Bíró Zsuzsa - forgatókönyvíró  
Bocskay Anna - jelmeztervező  
Bodnár István - rendező  
Bodor Ádám - író  
Boldizsár Tünde - színész  
Bordos Anikó - rendezőasszisztens  
Can Togay - forgatókönyvíró  
Csukás Sándor - operatőr  
Czukor Balázs - színész  
Dala István - operatőr  
Deák Krisztina - rendező  
Dér András - operatőr  
Domokos Csaba - díszlettervező  
Dudás Imre - színész  
Edelényi Vivien - színész  
Egyed Attila - színész  
Esztán Mónika - látványtervező  
Fazekas Zsolt - rendező  
Fehér Anna - színész  
Fekete Ernő - színész  
Felvidéki Judit - rendező  
Ferenczi Gábor - forgatókönyvíró  
Franco Nero - színész  
Gábor Péter - rendező  
Gabriel Constantinescu - színész  
Garami Gábor - producer  
Gárdos Anikó - forgatókönyvíró  
Gárdos Péter - rendező  
Góczán Judit - forgatókönyvíró  
Gózon Francisco - rendező  
Gyabronka József - színész  
Hábermann Jenő - producer  
Halász Margit - forgatókönyvíró  
Hankó János - forgatókönyvíró  
Harsay Gábor - színész  
Haumann Máté - színész  
Haumann Péter - színész  
Háy János - forgatókönyvíró  
Hegedűs László - hangmérnök  
Herrer Sára - színész  
Hollós Péter - színész  
Hollósi Frigyes - színész  
Hollósi G. Zsuzsanna - koproducer  
Horgas Péter - díszlettervező  
Hornos Gergely - hangmérnök  
Horváth Péter - író  
ifj. Seregi László - operatőr  
Iglódi István - színész  
Imrey Kati - jelmeztervező  
Jordán Tamás - színész  
Juhász Róbert - hangmérnök  
Kardos Sándor - operatőr  
Kékesi Attila - vágó  
Kertész Imre - író  
Khin András - operatőr  
Kishonti Ildikó - színész  
Koncz Gabriella - vágó  
Kőporosy János - hangmérnök  
Kovacs Ildikó - gyártásvezető  
Kovács Zoltán - operatőr  
Kovács Zsolt - színész  
Kovalik Ágnes - színész  
Kubinszky Péter - rendező  
Kulcsár Györgyi - gyártásvezető  
László Zsolt - színész  
Lovasi Zoltán - operatőr  
Major István - producer  
Major Klára - vágó  
Makk Károly - konzultáns  
Markert Károly - operatőr  
Markovics Ferenc - forgatókönyvíró  
Márton Balázs - operatőr  
Medvigy Gábor - operatőr  
Merétei Tamás - látványtervező  
Miklauzic Bence - rendező  
Miklauzic Márton - operatőr  
Mioara Courechian - színész  
Monori Lili - színész  
Mucsi Zoltán - színész  
Muhi András - producer  
Nádasy Erika - színész  
Nedeczky István - gyártásvezető  
Nemes Tibor - operatőr  
Nicu Mihoc - színész  
Nyakó Júlia - színész  
Orosz Ákos - színész  
Ovidiu Ghinita - színész  
Pacskovszky József - forgatókönyvíró  
Rácz Albert - operatőr  
Rátóti Zoltán - színész  
Réczei Tamás - rendező  
Rezes Judit - színész  
Rózsa György - műsorvezető  
Rudolf Péter - színész  
Rudolf Teréz - színész  
Sára Júlia - rendező  
Schneider Ákos - koproducer  
Schnell Ádám - színész  
Seregi László - operatőr  
Silló Sándor - rendező  
Soós Péter - rendező  
Szalai András - operatőr  
Szalai Z. László - operatőr  
Szántó Erika - rendező  
Széles László - színész  
Szirtes Ági - színész  
Szobrász András - operatőr  
Takács Katalin - színész  
Takács Vera - forgatókönyvíró  
Tamás Lajos - operatőr  
Tamási Zoltán - színész  
Thomas Ernst - vágó  
Török Mónika - forgatókönyvíró  
Tóth Csaba - vágó  
Tóth József - színész  
Tóth Péter - színész  
Tóth Zsolt - operatőr  
Trill Zsolt - színész  
Udvaros Dorottya - színész  
Vajdai Vilmos - színész  
Vali Popescu - színész  
Vári Éva - színész  
Vasvári Csaba - színész  
Vittorio Marsiglia - színész  
Zentai László - operatőr  

Műfajok

dráma ismeretterjesztő film kisjátékfilm portréfilm szatíra
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |