Nyomtatás

Németh Kristóf

 

színész

Életrajz

Általános iskolásként ismerkedett meg a színházzal, a szinkronnal és a televízióval. A Színjátékország nevű kreativitás, készség- és személyiségfejlesztő stúdiójának növendéke volt.
Tizenévesen többszörös országos bajnok sportlövész volt. Ebben az időben már rendszeresen szinkronizált, például Róbert Gida hangját is ő kölcsönözte a Micimackóban.
Élete első nagy filmszerepét Szántó Erika Gaudiopolis című filmjében kapta. Igazi ismertséget a Szomszédok című teleregény szerzett számára, ahol évekig alakította Kristófot, a sorozat Julcsijának (Ábel Anita) udvarlóját. Magántanulóként érettségizett a Táncművészeti Főiskola Gimnáziumának néptáncos osztályában.
18 évesen vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára. Benedek Miklós osztályában diplomázott. Felvételt nyert a posztgraduális színházrendezői szakra is, amit azonban nem végzett el. Két évet töltött a Vígszínházban, majd a Budapesti Kamaraszínház szerződtette le.
5 éven keresztül a Gödöllői Művelődési Ház igazgatója volt. A Barátok Közt című tv-sorozatban nap mint nap láthatjuk a képernyőn. Mindemellett a Klubrádióban is műsort vezet szombat délelőttönként.

Filmográfia

színész
 
2006 Tibor vagyok, de hódítani akarok
1999 Hippolyt
1998 Barátok közt
Mi hárman
1997 Csinibaba
1989 Alapképlet
Gaudiopolis - In memoriam Sztehlo Gábor

 

Referencia

 

Közös munka

Molnár Piroska - színész  
Divinyi Réka - forgatókönyvíró  
Hollósi Frigyes - színész  
Molnár György - rendező  
Pogány Judit - színész  
Ábrahám Edit - színész  
Ács G. Berta - díszlettervező  
Alapi Gergely - színész  
Almási Sándor - színész  
Andorai Péter - színész  
Ardai Tamás - rendező  
Árpa Attila - színész  
Bács Ferenc - színész  
Balázs Péter - színész  
Balogh Edina - színész  
Bánsági Ildikó - színész  
Bátyai Éva - színész  
Bencze Ferenc - színész  
Bereczky Gergő - színész  
Béres Attila - forgatókönyvíró  
Berkes Gábor - zene  
Bezerédi Zoltán - színész  
Bodó János - operatőr  
Bognár Zsolt - színész  
Both Béla - színész  
Breckl János - jelmeztervező  
Bruckmann Balázs - színész  
Csapó Virág - színész  
Cserna Antal - színész  
Csifó Dorina - színész  
Csomor Csilla - színész  
Czigány György - operatőr  
Dávid Sándor - színész  
Detre Annamária - színész  
Deutsch Anita - színész  
Dévényi Rita - díszlettervező  
Domokos Gábor - forgatókönyvíró  
Dósa Mátyás - színész  
Dunai Anita - jelmeztervező  
Dunai Tamás - színész  
Dvornik Zsuzsanna - író  
Egri Bálint - színész  
Eperjes Károly - színész  
Erdélyi Tímea - színész  
Faludi László - színész  
Faluhelyi Magda - színész  
Fancsikai Péter - színész  
Faragó Vera - színész  
Farkas Tamás - színész  
Farkasházi Réka - színész  
Fényes Erika - színész  
Fodor Zsóka - színész  
Fonyó Gergely - rendező  
Füzér Anni - díszlettervező  
Gálvölgyi János - színész  
Gáspár Kata - színész  
Gáspár Sándor - színész  
Geigler Andrea - díszlettervező  
Gera Zoltán - színész  
Gesztesi Károly - színész  
Gonda Kata - színész  
Greg Stevens - író  
Gregor Bernadett - színész  
Gurbán Miklós - operatőr  
Gyetván Csaba - színész  
Gyimesi Ági - vágó  
Györei Zsolt - forgatókönyvíró  
Halász Gábor - színész  
Hargittai László - vágó  
Haumann Máté - színész  
Haumann Péter - színész  
Haumann Petra - színész  
Holl Zsuzsa - színész  
Horváth Viktória - látványtervező  
Hujber Ferenc - színész  
Hullan Zsuzsanna - színész  
Huszárik Kata - színész  
Huszti Péter - színész  
Igó Éva - színész  
Jan-Pelgrom de Haas - producer  
Jávor Dani - színész  
Jordán Tamás - színész  
Kabay Barna - rendező  
Kádár Flóra - színész  
Kalamár Tamás - producer  
Kalmár J. Andrea - jelmeztervező  
Kálomista Gábor - producer  
Kárász Eszter - színész  
Kardos Eszter - színész  
Kardos Sándor - operatőr  
Kern András - színész  
Khin András - operatőr  
Kinizsi Ottó - színész  
Kispál és a Borz - zene  
Kiss Ramóna - színész  
Kiss Szilárd - jelmeztervező  
Kiss Zoltán - színész  
Koltai Róbert - forgatókönyvíró  
Konta Barbara - színész  
Körtvélyessy Zsolt - színész  
Kovács Vanda - színész  
Kőváry Tamás - színész  
Köves Dóra - színész  
Kozák András - színész  
Kútvölgyi Erzsébet - színész  
Labancz István - rendező  
Labancz Lilla - színész  
Laklóth Aladár - színész  
László Zsolt - színész  
Lázár Kati - színész  
Lévay Viktória - színész  
Lóránt Krisztina - színész  
Magyar Bálint - színész  
Majláth Júlia - zene  
Marenec Fruzsina - színész  
Marosi Gyula - dramaturg  
Márton Balázs - operatőr  
Márton Gyula - író  
Márton István - rendező  
Máthé Tibor - operatőr  
Mérai Katalin - színész  
Merétei Tamás - díszlettervező  
Mészáros Árpád Zsolt - színész  
Michael Greaves - író  
Michael Murphy - producer  
Miklós Mari - vágó  
Molnár József - rendező  
Nádas György - zene  
Nagy András - író  
Nagy Natália - színész  
Németh Franciska - színész  
Nógrádi Gábor - forgatókönyvíró  
Nóti Károly - író  
Oberfrank Pál - színész  
Pártényi Zsuzsa - jelmeztervező  
R. Kárpáti Péter - színész  
Rékasi Károly - színész  
Réti Barnabás - színész  
Reviczky Gábor - színész  
Ronyecz Mária - színész  
Rozgonyi Ádám - rendező  
Rózsa János - producer  
Rudolf Péter - színész  
Sándor Orsolya - színész  
Schulze Éva - forgatókönyvíró  
Sipos Andrea - író  
Som Krisztián - zene  
Somorjai Tibor - színész  
Szabó Erika - színész  
Szabó Margaréta - színész  
Szacsvay László - színész  
Szakács Eszter - színész  
Szántó Erika - rendező  
Szatmári Péter - operatőr  
Székely B. Miklós - színész  
Szekulesz Judit - jelmeztervező  
Szendi Gábor - forgatókönyvíró  
Szirtes Ádám - színész  
Szirtes Ági - színész  
Szőke Zoltán - színész  
Takács Katalin - színész  
Temessy Hédi - színész  
Tihanyi Tóth Csaba - színész  
Tímár Péter - forgatókönyvíró  
Török Ágnes - vágó  
Török Krisztina - forgatókönyvíró  
Tóth Zsuzsanna - író  
Ullmann Mónika - színész  
Varga Izabella - színész  
Várkonyi András - színész  
Wolf Bauer - producer  
Zádor István - operatőr  
Zádori Ferenc - operatőr  
Zágon István - író  

Műfajok

musical vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |