Nyomtatás

Kovács Zoltán

 

vágó

Életrajz

Kovács Zoltán 1975-ben született Budapesten. A Népszabadság Oktatási Központ videó műsorkészítő szakán szerzett középfokú diplomát 1999-ban. A XV. kerületi kábeltelevíziónál kezdte pályáját, majd később olyan tévéműsorok készítésében működött közre vágóként, mint az Oázis, a Frei-dosszié, a Propaganda, a Cinematrix,a Késő Este Hajós Andrással, vagy a Limonádé című sitcom. Eközben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágó szakára, ahol 2006-ban diplomázott. Számos sikeres kisjátékfilm vágója, (pl. Melletted, Szupermosás, No comment, Negyedóra, Hatemelet tiszta üveg, vagy az idei egyik Cannes-i magyar versenyfilm, a 411-Z) és a Szabadság, szerelem című film second editora volt. Kamondi Zoltán Kísértések, és Dolina című filmjében Avid editorként dolgozott. 2006-ban és 2008-ban a közönség egyaránt a legjobbnak szavazta mozielőzeteseit, amit a Csak szex és más semmi, valamint a Zuhanórepülés című filmekhez készített. Első nagyjátékfilmje, amit vágóként jegyez, Koltai Róbert 2007-es Megy a gőzös című vígjátéka. 2008-ban A nyomozó című film kiemelkedő vágásáért a 39. Magyar Filmszemlén Arany Olló-díjat nyert.

Filmográfia

vágó
 
2013 Coming out
Kispárizs
2012 Isteni műszak
2010 Fehér nyíl
Magasfeszültség
2009 Poligamy
Utolsó idők
2008 A nyomozó
Kaméleon
Nem gyerekjáték
2007 411-Z
Megy a gőzös
2006 Kompakt kis szerelem
2005 Melletted
Szupermosás
2004 Csibész
Hatemelet tiszta üveg
2002 Jött egy busz...
Limonádé

 

Közös munka

Fillenz Ádám - operatőr  
Herbai Máté - operatőr  
Csányi Sándor - színész  
Gergely Zoltán - forgatókönyvíró  
Orosz Dénes - rendező  
Pusztai Ferenc - producer  
Tompos Kátya - színész  
Angelusz Iván - producer  
Anger Zsolt - színész  
Babos Tamás - operatőr  
Balázs Gábor - hangmérnök  
Bodzsár István - producer  
Breckl János - jelmeztervező  
Czene Csaba - színész  
Durst György - producer  
Erdélyi Dániel - rendező  
Fazekas Csongor - hangmérnök  
Géczi Zoltán - színész  
Gulyás Buda - operatőr  
Juristovszky Sosa - jelmeztervező  
Kálomista Gábor - producer  
Major Csaba - hangmérnök  
Mészáros Béla - színész  
Péterfy Bori - színész  
Pogány Judit - színész  
Pohárnok Gergely - operatőr  
Rába Roland - színész  
Róbert Gábor - színész  
Taschler Andrea - gyártásvezető  
B. Marton Frigyes - operatőr  
Badár Sándor - színész  
Bánfalvy Eszter - színész  
Bánki Orsolya - gyártásvezető  
Bányai Miklós - színész  
Bartsch Kata - színész  
Bezerédi Zoltán - színész  
Blaskó Péter - színész  
Bodó Viktor - rendező  
Bodzsár Márk - rendező  
Bogdán Árpád - színész  
Budai György - gyártásvezető  
Csikos Sándor - színész  
Csomós Mari - színész  
Csuja Imre - színész  
Divinyi Réka - forgatókönyvíró  
Egres Katinka - színész  
Ellinger Edina - színész  
Esztergályos Krisztina - rendező  
Faix Tamás - gyártásvezető  
Fátyol Hermina - színész  
Fekete Ernő - színész  
Flesch Andrea - jelmeztervező  
Fodor Judit - gyártásvezető  
Földes Eszter - színész  
Für Anikó - színész  
G. S. Ábris - operatőr  
Gellén Kata - színész  
Gera Gábor - zene  
Gesztesi Károly - színész  
Gigor Attila - rendező  
Goda Krisztina - rendező  
Gyabronka József - színész  
Hámori Dániel - maszkmester  
Hámori Gabriella - színész  
Harcsa Veronika - zenész  
Hegedűs D. Géza - színész  
Herendi Gábor - producer  
Hoffmann Beáta - jelmeztervező  
Horkai Péter - színész  
Horkay Péter - színész  
Horváth Viktor - színész  
Hujber Balázs - látvány  
Hutlassa Tamás - producer  
Incze Ildikó - színész  
Jordán Tamás - színész  
Judie Jay - színész  
Kádas József - színész  
Kapitány Iván - rendező  
Karalyos Gábor - színész  
Kasvinszki Attila - színész  
Kelemen József - színész  
Kerekes Éva - színész  
Keresztes Tamás - színész  
Kökényessy Ági - színész  
Kolovratnik Krisztián - színész  
Koltai P. Gábor - forgatókönyvíró  
Koltai Róbert - színész  
Kőszegi Ákos - színész  
Kovács Lehel - színész  
Kulka János - színész  
L.L. Junior - zene  
László Géza Attila - színész  
László Zsolt - színész  
Lázár Kati - színész  
Lukáts Andor - színész  
Madarász Gábor - zene  
Maly Róbert - operatőr  
Martinovics Dorina - színész  
Mátyássy Áron - forgatókönyvíró  
Mécs Mónika - producer  
Mesterházy Ernő - producer  
Mészáros Katalin - rendező  
Miklós Péter - színész  
Mucsi Zoltán - színész  
Mundruczó Kornél - rendező  
Nagy Ervin - színész  
Nagy Viktor - színész  
Naszódi Katalin - line producer  
Orosz Ákos - színész  
Osvárt Andrea - színész  
Ötvös András - színész  
P. Koltai Gábor - producer  
Pálfi György - rendező  
Parádi Gabriella - jelmeztervező  
Parti Nagy Lajos - író  
Parti Nóra - színész  
Pater Sparrow - látványtervező  
Pindroch Csaba - színész  
Polgár Csaba - színész  
Puskás Tamás - színész  
Rajkai Zoltán - színész  
Rajna Gábor - koproducer  
Reich Dániel - operatőr  
Reich Péter - producer  
Réti Adrienn - színész  
Rezes Judit - színész  
Sába - színész  
Safranek Károly - színész  
Sánta György - executive producer  
Schilling Árpád - rendező  
Simon Kornél - színész  
Sipos Gábor - koproducer  
Szabó Győző - színész  
Szabó Kimmel Tamás - színész  
Szabó Simon - színész  
Szabolcs János - látvány  
Szalay Marianna - színész  
Szilvássy Annamária - színész  
Szvath Tamás - színész  
Tenki Réka - színész  
Terhes Sándor - színész  
Tisza Anita - színész  
Török Ferenc - rendező  
Tóth Ildikó - színész  
Trill Zsolt - színész  
Újvári Zoltán - színész  
Valcz Gábor - díszlettervező  
Varga József - színész  
Vári-Kovács Péter - színész  
Vass Teréz - színész  
Venczel Vera - színész  
Zágoni Zsolt - színész  
Znamenák István - színész  
Zsigmond Orsolya - gyártásvezető  

Műfajok

adaptáció dráma fekete komédia kísérleti film kisjátékfilm krimi romantikus szkeccsfilm vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |