sex hikaye

Bujtor István

 

színész, rendező, forgatókönyvíró, producer, író

Életrajz

Színész, rendező, filmrendező- és producer, valamint forgatókönyvíró. 1965-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett. Színészi pályáját 1966-ban a győri Kisfaludy Színháznál kezdte. 1968-ban a József Attila Színházban játszott. 1971-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződtették. 1976-ban a Vígszínház tagja lett. 1978-tól a Magyar Filmgyártó Vállalat társaságának tagja. 1979-ben Balázs Béla-díjat kapott. 1989-től a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszik és rendez. 2007. decemberében megválasztották a veszprémi Petőfi Színház igazgatójának. Színpadi alakításai mellett jelentős filmszerepeiből ismeri a nagyközönség, főként mint A Pogány Madonna Ötvös Csöpije. Ő Bad Spencer magyar hangja.

Filmográfia

színész
 
2008 Zsaruvér és csigavér 3: A szerencse fia
2002 Simó Sándor
2001 Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke
Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor
1999 Komédiások
1991 Hamis a baba
1985 Az elvarázsolt dollár
1984 Legyél te is Bonca!
Sortűz egy fekete bivalyért
1983 Gyertek el a névnapomra
Szegény Dzsoni és Árnika
Szerelmes sznobok
1982 Csak semmi pánik
1981 Az a szép fényes nap
Haladék
Ripacsok
Villám
1980 A Pogány Madonna
1979 A világ közepe
Allegro Barbaro
Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
Magyar rapszódia
Rosszemberek
Sándor Mátyás
1978 BUÉK!
Ebéd
Feltételes vallomás
1977 Apám néhány boldog éve
Fedőneve: Lukács
Magellán
1976 Barátom, Bonca
Fekete gyémántok
Ha megjön József
Talpuk alatt fütyül a szél
1975 Bach Arnstadtban
Gilgames
Vivát Benyovszky!
1974 A dunai hajós
A Pendragon legenda
Pokol-Inferno
1973 A locsolókocsi
A Lúdláb királynő
A professzor a frontra megy
Átmenő forgalom
Egy srác fehér lovon
Kakuk Marci
1972 Nápolyt látni és...
1971 A legszebb férfikor
Asszonyok mesélik
1970 Égi bárány
Én vagyok Jeromos
Szép leányok, ne sírjatok!
1969 Az oroszlán ugrani készül
Bűbájosok
Szemüvegesek
Téli sirokkó
1968 A Hamis Izabella
Bors
1967 A múmia közbeszól
Csend és kiáltás
Fiúk a térről
1966 Egy gyávaság története
Harlekin és szerelmese
Viharban
1964 A kőszívű ember fiai
Álmodozások kora
Ha egyszer 20 év múlva...
Karambol
B.Ú.É.K.
Fejezetek a Rákóczi-szabadságharcból
Karancsfalvi szökevények
Moravagine
Színház az egész...
rendező
 
2008 Zsaruvér és csigavér 3: A szerencse fia
2001 Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke
Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor
1999 Komédiások
1996 A három testőr Afrikában
1991 Hamis a baba
1985 Az elvarázsolt dollár
1982 Csak semmi pánik
1980 A Pogány Madonna
Színház az egész...
forgatókönyvíró
 
2008 Zsaruvér és csigavér 3: A szerencse fia
2001 Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke
Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor
1996 A három testőr Afrikában
1985 Az elvarázsolt dollár
1982 Csak semmi pánik
1980 A Pogány Madonna
producer
 
2008 Zsaruvér és csigavér 3: A szerencse fia
2001 Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke
író
 
1991 Hamis a baba
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

 

Közös munka

Kende János - operatőr  (13)
Koncz Gábor - színész  (13)
Kállai Ferenc - színész  (11)
Kern András - színész  (11)
Madaras József - színész  (11)
Zenthe Ferenc - színész  (9)
Avar István - színész  (8)
Békés József - dramaturg  (7)
Illés György - operatőr  (7)
további közös munkák további közös

Műfajok

akciófilm családi dráma ifjúsági film kaland krimi történelmi vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu