Nyomtatás

Örkény István

(1912. április 5. - 1979. június 24.)

 

író, forgatókönyvíró

Életrajz

Örkény jómódú zsidó polgárcsaládban született a tízes évek elején. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol le is diplomázott 1934-ben. 1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök. A világháborúban munkaszolgálatos a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között a forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá - ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott vegyészmérnökként. Az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot. Örkény a magyar abszurd dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember - a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre. Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. Főbb művei: Amíg idejutottunk, Hajnali pisztolylövés, Lágerek népe, Budai böjt, A borék, Idegen föld, Voronyezs, Házastársak, Koránkelő emberek, Négy vidám jelenet, Hiszek a szabadságban, Hóviharban, Ezüstpisztráng, Nehéz napok, Jeruzsálem hercegnője, Nászutasok a légypapíron, Egyperces novellák, Vérrokonok, Meddig él egy fa?, "Rózsakiállítás", Az utolsó vonat, Kulcskeresők, Élőszóval, Négykezes regény tanulságos története, Forgatókönyv, Párbeszéd a groteszkről, Batik, Visszanézve. Arcképek, korképek, Négyeskönyv Díjai: 1955, 1967 - József Attila-díj 1973 - Kossuth-díj

Filmográfia

író
 
2007 Az igazi halál
2006 Örkény lexikon
1994 Hidegrázás
1985 Bevégezetlen ragozás
1982 Glória
1981 Requiem
1972 Az ember melegségre vágyik
Macskajáték
1970 Voronyezs
1969 A Hanákné ügy
Isten hozta, őrnagy úr!
1951 Becsület és dicsőség
A szibériai nyuszt
Macskajáték
Örkény István: Tóték
forgatókönyvíró
 
1977 Egy erkölcsös éjszaka
1951 Becsület és dicsőség

 

Referencia

 

Közös munka

Bacsó Péter - forgatókönyvíró  
Esztergályos Károly - rendező  
Sulyok Mária - színész  
Szécsényi Ferencné - vágó  
Venczel Vera - színész  
Bíró Krisztina - színész  
Bulla Elma - színész  
Fábri Zoltán - rendező  
Fónay Márta - színész  
Gálffi László - színész  
Gobbi Hilda - színész  
Illés György - operatőr  
Komlós Juci - színész  
Mácsai Pál - színész  
Makay Margit - színész  
Makk Károly - rendező  
Piros Ildikó - színész  
Psota Irén - színész  
Romvári József - díszlettervező  
Tóth János - operatőr  
Aczél János - dramaturg  
Ádám Ottó - rendező  
Andai Györgyi - színész  
Apáthi Imre - színész  
Avar István - színész  
B. Marton Frigyes - operatőr  
Balázs Samu - színész  
Balázsovits Lajos - színész  
Berek Katalin - színész  
Béres Ilona - színész  
Bíró József - színész  
Bíró Miklós - operatőr  
Bodrogi Gyula - színész  
Boér Ferenc - színész  
Bornyi Gyula - operatőr  
Bürös Gyöngyi - színész  
Carla Romanelli - színész  
Csák György - színész  
Cselényi László - rendező  
Cserhalmi György - színész  
Csomós Mari - színész  
Dajka Margit - színész  
Deák Sándor - színész  
Dégi István - színész  
Dombrádi Éva - színész  
Dudás Mária - színész  
Eiben István - operatőr  
Esztergályos Cecília - színész  
Fillár István - színész  
Fonyó József - színész  
Frajt Edit - színész  
Für Anikó - színész  
Gábor Miklós - színész  
Gál Tamás Zoltán - operatőr  
Garas Dezső - színész  
Gáti Tilda - díszlettervező  
Gera Zoltán - színész  
Gertler Viktor - rendező  
Görbe János - színész  
Götz Anna - színész  
Greguss Zoltán - színész  
Gyenge Árpád - színész  
György László - színész  
Györgyi Anna - színész  
Hacser Józsa - színész  
Hámori Gabriella - színész  
Haumann Péter - színész  
Hegedűs Ágnes - színész  
Hollósi Frigyes - színész  
Horesnyi László - színész  
Horvai István - rendező  
Hunyadi László - színész  
Hunyady Sándor - író  
Jordán Tamás - színész  
Juhász Jácint - színész  
Kadosa Pál - zene  
Kálloy Molnár Péter - színész  
Kálmán György - színész  
Kánya Kata - színész  
Kardos Sándor - operatőr  
Képessy József - színész  
Kerekes Éva - színész  
Kishonti Ildikó - színész  
Kiss Attila - színész  
Kolozsvári Papp László - forgatókönyvíró  
Korcsmáros András - színész  
Körmendy Dávid - színész  
Kozák András - színész  
Langmár András - díszlettervező  
Latinovits Zoltán - színész  
Lázár Zoltán - színész  
Lengyel Erzsi - színész  
Lukács Margit - színész  
Mányai Zsuzsa - színész  
Márkus László - színész  
Máthé Erzsi - színész  
Mialkovszky Erzsébet - jelmeztervező  
Miklósy György - színész  
Molnár Piroska - színész  
Molnár Tibor - színész  
Mundruczó Kornél - színész  
Nagy Adrienne - színész  
Nagy Dezső - színész  
Németh János - színész  
Orosz Lujza - színész  
Őze Lajos - színész  
Pacskovszky József - rendező  
Páger Antal - színész  
Palotai Éva - vágó  
Pán József - látványtervező  
Pásztor István - operatőr  
Péchy Blanka - színész  
Pogány Judit - színész  
Pusztaszeri Kornél - színész  
Ráckevei Anna - színész  
Ráday Mihály - operatőr  
Rajz János - színész  
Rárósi Anita - színész  
Ruttkai Éva - színész  
Schaffer Judit - jelmeztervező  
Sík Igor - operatőr  
Sinkovits Imre - színész  
Sívó György - vágó  
Sütő Irén - színész  
Szalai András - operatőr  
Szántó Erika - forgatókönyvíró  
Szatmári István - színész  
Székely Gábor - rendező  
Szemes Mari - színész  
Szirtes Ádám - színész  
Szirtes Ági - színész  
Sztankay István - színész  
Tábori Nóra - színész  
Takács Mariann - hangmérnök  
Tarján Györgyi - színész  
Tolnay Klári - színész  
Tomanek Nándor - színész  
Törőcsik Mari - színész  
Tóth Anita - színész  
Tyll Attila - színész  
Ujhelyi János - dramaturg  
Usztics Mátyás - színész  
Vágó Nelly - jelmeztervező  
Várhegyi Teréz - színész  
Vayer Tamás - díszlettervező  
Végvári Tamás - színész  
Vicze Zsuzsa - jelmeztervező  
Vincze János - rendező  
Zahora Mária - dramaturg  
Zalányi Ferenc - operatőr  
Zsótér Sándor - színész  
Zsurzs Éva - forgatókönyvíró  
Zsurzs Kati - színész  

Műfajok

dráma politikai színházi felvétel
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |