sex hikaye

Sarkadi Imre

 

író

Életrajz

Író, újságíró, Kossuth-díjas (1955), József Attila-díjas (1951, 1952, 1954). 1941-ben gyógyszerészsegéd volt Debrecenben, 1943 - 44-ben nyomdász, közben a debreceni egyetemen jogot hallgatott. 1946-ban Budapestre költözött, újságíró, a Szabad Szó felelős szerkesztője lett. 1950-ben a Művelt Nép segédszerkesztője volt. 1954 - 55-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955 - 57-ben a Madách Színház dramaturgja. A magyar parasztság szocializmusban átalakuló életének egyik legjelentősebb krónikása. Első írásai a Válaszban, majd a Csillagban jelentek meg. Korai elbeszéléseiben érezhető Móricz Zsigmond példája, amely a vidéki élet, a parasztok és volt cselédek megváltozott életének ábrázolására ösztönözte. De ezekben is megnyilvánult már tehetsége, amely későbbi egyéni ízű, tragikus drámaiságú írásaiban kibontakozott. E művei szocialista irodalmunk jelentős értékei. Élete utolsó korszakában írt műveinek alapélménye a tisztultabb erkölcsért vívott belső önemésztő küzdelme. Útkeresése közben próbált védekezni pesszimizmusa ellen, de mindinkább a kiábrándultság és keserűség vált jellemző vonásává öngyilkossághoz vezető pályafutásának.

Filmográfia

író
 
1973 Bolond és szörnyeteg
1966 Viharban
1962 Elveszett paradicsom
1959 Dúvad
1956 Körhinta
A gyáva
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

dráma romantikus
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu