sex hikaye

Bárdy György

 

színész, narrátor, közreműködő

Életrajz

Gyermekként Kispesten ismerte meg a színjátszást, mint diákszínész a Kispesti Református Ifjúsági Egyesületben. Várkonyi Zoltán fedezte fel, 1945-ben a Magyar Színháznál dolgozott, 1945-1946 között a Művész Színház, 1946-1949 között a Vígszínház, majd 1951-1958 között a Madách Színház, 1958-1959 között pedig a Nemzeti Színház tagja volt. A "szocialista erkölcs" megsértése miatt eltávolították, ezért három évig erdészként dolgozott, majd a kecskeméti Katona József Színházba tért vissza. 1964 óta a Vígszínház tagja.

Szenvedélye a tenisz, 15 éves kora óta űzi a sportot. 2006-ban Székhelyi József megalapította a Bárdy György-díjat, melynek célja, hogy megjutalmazzák az adott év első 4 hónapjának legeredményesebb, 14 év alatti teniszezőjét. Díjai: Jászai Mari-díj - 1958 Érdemes művész - 1983 Magyar Köztársaság Zászlórendje - 1991 Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje - 1996 Kiváló művész - 2000 A 34. Magyar Filmszemle életműdíja - 2003 Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal - 2006 Vidor Fesztivál: Életmű Díj - 2006 Gundel Művészeti Díj - 2008

Filmográfia

színész
 
2005 Jumurdzsák gyűrűje
2004 "A közönség a tükröm..."
Magyar vándor
1999 A szalmabábuk lázadása
1996 Retúr
1994 Így írtok ti
1989 Erdély aranykora
1985 Eltüsszentett birodalom
Kémeri
1984 Szaffi
1983 A zongora - A lázadó
1981 Ripacsok
1977 A luxusvilla titka
1973 Hét tonna dollár
Illatos út a semmibe
János vitéz
1972 Bob herceg
Fuss, hogy utolérjenek
1971 Hahó, Öcsi!
Vidám elefántkór
1970 A 0416-os szökevény
A halhatatlan légiós, akit csak péhovárdnak hívtak
1969 Bűbájosok
1968 A Hamis Izabella
Egri csillagok
1967 Jaguár
Társasjáték
Világraszóló lakodalom
1966 És akkor a pasas...
Kárpáthy Zoltán
1965 Fény a redőny mögött
1964 A kőszívű ember fiai
Az életbe táncoltatott leány
1958 Ház a sziklák alatt
Micsoda éjszaka!
Sakknovella
Sóbálvány
1957 A tettes ismeretlen
Nehéz kesztyűk
1956 Gábor diák
1952 Állami áruház
1947 Valahol Európában
narrátor
 
Kajakosok
Mozgás-egészség
közreműködő
 
1958 Tavasz Bujákon

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

 

Közös munka

Garas Dezső - színész  (7)
Páger Antal - színész  (7)
Várkonyi Zoltán - színész  (7)
Hildebrand István - operatőr  (6)
Kern András - színész  (6)
Mády Szabó Gábor - színész  (6)
Major Tamás - színész  (6)
Sinkovits Imre - színész  (6)
Bánsági Ildikó - színész  (5)
Bodrogi Gyula - színész  (5)
további közös munkák további közös

Műfajok

családi dráma ifjúsági film ismeretterjesztő film kaland krimi musical portréfilm történelmi vígjáték zenés film
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu