sex hikaye

Mester Sándor

 

zene, gyártásvezető, színész, producer

Életrajz

Gitárművész, feltaláló. Tizenkét évesen kezdett gitározni tanulni édesapjától MS2-től. Tizenhét évesen már megnyerte a Váci Országos Gitárverseny Fődíját. 1992-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Eötvös József növendéke lett. Már a főiskolai évek alatt is kereste az új hangzásokat, zenei lehetőségeket, így a komolyzenei koncertek mellett több könnyűzenei produkcióban is részt vett. A sikeres kezdést követően 1995-ben egy "zenész" betegség, a kéz és az ujjak részleges bénulásával járó disztónia miatt kénytelen volt félbehagyni szólókarrierjét és számítógépes zeneszerzéssel kezdett foglalkozni. 1998-ben találta fel a digitális improvizációt, majd 2000-ben megalapította a Digimpro Kft.-t Budapesten. A cég 2003-ban Londonba tette át székhelyét. A DI technológiát azóta számos világnagyság is használta többek között Robbie Williams, Roots Manuva, Erasure és Moby is. www.yourspins.com MS3 keze Róth Ede főiskolai és konzervatóriumi gitártanár speciális módszerének és több éves megfeszített munkának köszönhetően meggyógyult: 2003-ban újrakezdte szólókarrierjét. A Fészek Klubban, balatonfelvidéki templomokban és szerte az országban tart szólóesteket. 2005-ben körbegitározta a Balatont a 150koncert elnevezésű turné keretében, ami rekordnak tekintehető, mivel kilencven nap alatt százötven koncertet adott, amire nem volt még példa a klasszikus zenében. Majd 2006-ban megismételte a sorozatot, akkor már országos méretűvé vált a 150koncert. A két 150koncert alatt templomokban, művelődési házakban, művészeti iskolákban, kultúrházakban és falunapokon játszott alapvetően kisebb falvakban és több, mint tízezer néző látogatta a koncerteket, ebből több ezer iskolás gyermek volt. A koncert eseményeit végigkísérő előadó személyes webnaplója, a www.150koncert.com mára népszerű klasszikus zenei blognak számít.

Filmográfia

zene
 
2008 A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció
gyártásvezető
 
2008 A Fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció
színész
 
2008 Bölcsődal
producer
 
2008 Bölcsődal
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

politikai
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu