sex hikaye

Karády Katalin

 

színész, közreműködő

Életrajz

Eredeti neve Kanczler Katalin volt. Kőbányán született, majd Cs. Aczél Ilonánál tanult színészmesterséget, Egyed Zoltán indította el a színészi pályáján. Dekoratív megjelenése, titokzatos, erotikus sugárzású lénye, mély hangja, szuggesztív egyénisége elsősorban filmszerepekben és a pódiumon érvényesült igazán. 1931-ben feleségül ment Vargha Rezső adótiszthez, de az ifjú párnak még abban az évben elváltak útjai. 1936-ban Egyed Zoltán tanácsára kezdett el színészetet tanulni Cs. Aczél Ilonánál. Ekkor vette fel a Karády nevet, mely néven a színpadon először Somerset Maugham - Zoe Atkins "Az asszony és az ördög" című darabjában lépett fel a Pesti Színházban 1939 februárjában. Filmezni kezdett, a szakma a film hazai királynőjének tekintette jó néhány esztendőn keresztül. De a háború őt sem kímélte. Nemkívánatos személy lett, dalait betiltották, majd őt magát is letartóztatták három hónapra. Kínozták, vallatták, fogait kiverték, aztán egy nap szabadon engedték. De ez már nem az a Karády, mint volt korábban. A háború után aztán egyre kevesebbet szerepelt, majd ismét nemkívánatos személy vált belőle, mert a Horthy-rendszer sztárja volt. Vidéki színpadokon léphetett csak fel, rettenetes nyomokat hagyott benne a mellőzöttség. Egy nap elhagyta hazáját, ahol őrá már nincs szükség. Dél-Amerikában telepedett le, s tizenöt esztendő múlva jutott el az USA-ba. Kalapszalont nyitott New Yorkban, de addigra már csak a legenda, a mítosz maradt belőle, mert a pályától sok évtizede visszavonult. Többször készült haza, de valahogy ez mindig elmaradt, csupán elhunytakor tért haza. A Bazilikában ravatalozták fel, s ezrek kísérték utolsó útjára itt Budapesten. Bacsó Péter rendező 2001-ben bemutatott filmjében, a "Hamvadó cigarettavég"-ben állít emléket a legendás színésznőnek.

Filmográfia

színész
 
1987 A Jávor
1948 Forró mezők
1947 Betlehemi királyok
1943 Boldog idők
Machita
Makrancos hölgy
Ópiumkeringő
Szováthy Éva
Valamit visz a víz
1942 Alkalom
Csalódás
Egy szív megáll
Egy szív megáll
Halálos csók
Kísértés
Külvárosi őrszoba
Szíriusz
Valahol Oroszországban
1941 A szűz és a gödölye
Egy tál lencse
Ne kérdezd, ki voltam
1940 Erzsébet királyné
Hazajáró lélek
1939 Halálos tavasz
közreműködő
 
Hiába menekülsz...
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

 

Közös munka

Jávor Pál - színész  (8)
Makay Árpád - operatőr  (7)
Somlay Artúr - színész  (6)
Csortos Gyula - színész  (5)
Hegyi Barnabás - operatőr  (5)
Nagy István - színész  (5)
Eiben István - operatőr  (4)
Icsey Rezső - operatőr  (4)
Kalmár László - rendező  (4)
Lehotay Árpád - színész  (4)
további közös munkák további közös

Műfajok

dráma filmetűd melodráma musical portréfilm történelmi vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu