Nyomtatás

Kaszás Attila

(1960. március 16. - 2007. március 23.)

 

színész, műsorvezető

Életrajz

1983-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. (Horvai István és Kapás Dezső tanítványa) 1984-től a Vígszínház tagja volt. 2003-tól haláláig a Nemzeti Színházban játszott. Kaszás Attila számtalan színházi- és filmfőszerep megtestesítője volt. Klasszikus musicaleken edzett, kitűnő hangú énekesként tartotta számon a szakma. 1998-ban Tomboló hold címmel jelent meg nagysikerű CD-je. Dolgozott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden. Díjai, kitüntetései: Hegedüs Gyula emlékgyűrű - 1988 Színházi találkozó legjobb férfialakítás díja - 1990 Jászai Mari-díj - 1990 Ajtay Andor-emlékdíj - 1992 Ruttkay Éva-emlékdíj - 1992 Súgó Csiga Díj - 2005 A Magyar Művészetért Díj - posztumusz - 2007

Filmográfia

színész
 
2007 56 csepp vér
A kísértés
2006 Árpád népe
Kútfejek
2005 Ólomálom
Üvegfal
2003 Egy hét Pesten és Budán
2002 Az álmok kastélya
Hukkle
2001 Üvegtigris
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
1996 Érzékek iskolája
1995 Patika
1992 Lement a Hold
1990 Síremlék
1989 Hét akasztott
1988 Peer Gynt
Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája
1987 Zuhanás közben
1983 Boszorkányszombat
1982 Fehér rozsda
1981 Cha-cha-cha
Az öreg hölgy látogatása
Békés Pál - Rozgonyi Ádám: Szegény Lázár
Szegény Lázár

 

Referencia

 

Közös munka

Eszenyi Enikő - színész  
Rudolf Péter - színész  
Hársing Hilda - dramaturg  
Iglódi István - színész  
Kováts Adél - színész  
Szarvas József - színész  
Szilágyi Tibor - színész  
Törőcsik Mari - színész  
Udvaros Dorottya - színész  
Alföldi Róbert - színész  
Andorai Péter - színész  
Auksz Éva - színész  
Bank Tamás - színész  
Békés Pál - forgatókönyvíró  
Bezerédy Zoltán - színész  
Bodrogi Gyula - színész  
Darvas Iván - színész  
Dörner György - színész  
Dőry Virág - színész  
Garas Dezső - színész  
Gárdonyi László - látványtervező  
Hollósi Frigyes - színész  
Incze József - színész  
Jancsó Nyika - operatőr  
Jánosi Dávid - színész  
Kállai Ferenc - színész  
Kapitány Iván - operatőr  
Karácsonyi Zoltán - színész  
Kardos István - forgatókönyvíró  
Kerekes József - színész  
Klimó Péter - jelmeztervező  
Koltai Róbert - színész  
Kőszegi Ákos - színész  
Kulka János - színész  
László Zsolt - színész  
Maár Gyula - rendező  
Marinkás Gábor - vágó  
Miller Lajos - színész  
Nagy-Kálózy Eszter - színész  
Nemcsák Károly - színész  
Palotai Éva - vágó  
Pogány Judit - színész  
Rátóti Zoltán - színész  
Rozgonyi Ádám - rendező  
Sinkovits Imre - színész  
Trokán Péter - színész  
Valló Péter - rendező  
Vecsernyés János - operatőr  
Andor Tamás - operatőr  
Anger Zsolt - színész  
Antók Tamás - rendező  
Áprily Lajos - fordító  
B. Marton Frigyes - operatőr  
Bacsó Péter - forgatókönyvíró  
Balkay Géza - színész  
Bán János - színész  
Bandi Ferenc - színész  
Banovich Tamás - díszlettervező  
Baráth István - színész  
Barna Balázs - zene  
Básti Juli - színész  
Bata János - színész  
Bencze Ilona - színész  
Benkő Nóra - színész  
Bereczki Csaba - producer  
Bereczky Erzsébet - dramaturg  
Béres Ilona - színész  
Bertha Bulcsu - író  
Blaskó Péter - színész  
Böhm András - producer  
Bokor Attila - forgatókönyvíró  
Búss Gábor Olivér - forgatókönyvíró  
Buss Olivér Gábor - forgatókönyvíró  
Csákány Zsuzsa - vágó  
Csernai Judit - gyártásvezető  
Csuja Imre - színész  
Csukás Sándor - operatőr  
Dégi István - színész  
Demjén Gyöngyvér - színész  
Dévényi Rita - jelmeztervező  
Diószegi Judit - producer  
Dobák Lívia - dramaturg  
Dóczy Péter - színész  
Dömölky János - rendező  
Drahota Andrea - színész  
Egyed Attila - színész  
Eileen Atkins - színész  
Epres Attila - színész  
Erdőss Pál - rendező  
Esterházy Péter - író  
Farkas József - színész  
Feke Pál - színész  
Fekete Tibor - színész  
Fenyő Iván - színész  
Fenyő Miklós - zene  
Fonyódi Tibor - író  
Fullajtár Andrea - színész  
Funtek Frigyes - színész  
Für Anikó - színész  
Gaál István - rendező  
Gáspár Sándor - színész  
Gecsényi Györgyi - dramaturg  
Géczy Dorottya - színész  
Gera Zoltán - színész  
Gergely Zoltán - forgatókönyvíró  
Gesztesi Károly - színész  
Gombár Judit - jelmeztervező  
Gothár Péter - rendező  
Gózon Francisco - operatőr  
Gryllus Dorka - színész  
Gryllus Sámuel - zene  
Gulyás Klára - jelmeztervező  
Gyöngyösi Tamás - koreográfus  
Gyukár Tibor - színész  
Haumann Péter - színész  
Helyey László - színész  
Henrik Ibsen - forgatókönyvíró  
Herbai Máté - operatőr  
Holecskó Orsolya - színész  
Horineczky Erika - színész  
Horváth András - hangmérnök  
Horváth József - színész  
Horváth Lajos Ottó - színész  
Hunyadkürthy István - színész  
Igó Éva - színész  
Ivancsics Ilona - színész  
Izsóf Vilmos - színész  
Jávor Lóránt - díszlettervező  
Jónás Judit - színész  
Jordán Tamás - műsorvezető  
Kabdebó Katalin - vágó  
Kállay Ilona - színész  
Kálloy Molnár Péter - színész  
Kalocsai Andrea - műsorvezető  
Kamondy Imre - színész  
Karall Luca - dramaturg  
Kardos G. György - forgatókönyvíró  
Kárpáti Denise - színész  
Kecskés Karina - színész  
Kende János - operatőr  
Keresztes Ildikó - színész  
Kéri Kitty - színész  
Kézdy György - színész  
Kiss Andrea - színész  
Kiss B. Atilla - színész  
Kökényessy Ági - színész  
Komár István - rendező  
Koncz Szimonetta - színész  
Kopper Judit - dramaturg  
Korognai Károly - színész  
Kovács Gábor - producer  
Kovács Koko István - színész  
Kovács Lajos - színész  
Kovácsi János - forgatókönyvíró  
Kozák András - színész  
Kránitz Lajos - színész  
Kristóf Tibor - színész  
Lázár Kati - színész  
Légrády Ágnes - jelmeztervező  
Lehel Judit - dramaturg  
Leonyid Andrejev - forgatókönyvíró  
Lukács Lóránt - operatőr  
Makk Károly - rendező  
Marc Vlessing - forgatókönyvíró  
Marczis Demeter - színész  
Márton Balázs - operatőr  
Mátay Lívia - díszlettervező  
Máthé Tibor - operatőr  
Matus György - színész  
Mécs Károly - színész  
Medvigy Gábor - operatőr  
Méhes László - színész  
Mészáros Katalin Bogárka - szerkesztő  
Meszléry Judit - színész  
Mezey Emőke - dramaturg  
Mihály Tamás - zene  
Miklósy György - színész  
Mikó István - színész  
Molnár György - rendező  
Molnár László - színész  
Morell Mihály - vágó  
Nagy Gábor - színész  
Nagy Kriszta - színész  
Németh Anikó - jelmeztervező  
Nógrádi Gábor - forgatókönyvíró  
Novák Emil - operatőr  
Nyertes Zsuzsa - színész  
Oláh Ottó - hangmérnök  
Olsavszky Éva - színész  
Ónodi Eszter - színész  
Orosz Dénes - forgatókönyvíró  
Páger Antal - színész  
Paláncz Ferenc - színész  
Palcsó Tamás - színész  
Pálfi György - rendező  
Pap Ferenc - operatőr  
Papp Zoltán - színész  
Pataki Ágnes - producer  
Patkós Irma - színész  
Pauer Gyula - díszlettervező  
Pilinszky János - író  
Pintér András - operatőr  
Pohárnok Gergely - operatőr  
Pozsgai Zsolt - forgatókönyvíró  
Pregitzer Fruzsina - színész  
Puskás Péter - színész  
Puskás Tamás - színész  
Rácz Józsefné - színész  
Ragályi Elemér - operatőr  
Rátonyi Róbert - színész  
Reviczky Gábor - színész  
Réz András - forgatókönyvíró  
Rigó Mária - vágó  
Román Sándor - tánc  
Rózsa János - rendező  
Ruttkai Éva - színész  
Salinger Gábor - színész  
Sárközy Zoltán - színész  
Schaffer Judit - jelmeztervező  
Selmeczi Roland - színész  
Seregi László - operatőr  
Seress Zoltán - színész  
Silló Sándor - rendező  
Sólyom András - rendező  
Stohl András - színész  
Szabados Mihály - színész  
Szacsvay László - színész  
Szakácsi Sándor - színész  
Szalai András - operatőr  
Szalay Marianna - színész  
Szatmári István - színész  
Szatori Tibor - vágó  
Széles László - színész  
Szerednyey Béla - színész  
Szigeti Ágnes - zene  
Szilágyi István - színész  
Szohár Ferenc - producer  
Sztárek Andrea - színész  
Tallós Rita - színész  
Temessy Hédi - színész  
Terech Bianka - színész  
Tolmár Tamás - forgatókönyvíró  
Töreky Zsuzsa - színész  
Újhelyi Kinga - színész  
Ullmann Mónika - színész  
Usztics Mátyás - színész  
Vámos Miklós - dramaturg  
Vándor Éva - színész  
Varga Katalin - színész  
Varga Mária - színész  
Varga Zoltán - színész  
Várhegyi Teréz - színész  
Vasvári Emese - színész  
Vayer Tamás - látványtervező  
Végvári Tamás - színész  
Venczel Vera - színész  
Veres Mónika - színész  
Vlahovics Edit - színész  
Zánkay Piros - gyártásvezető  
Zányi Tamás - hangmérnök  
Zbigniew Zapasiewicz - színész  
Zilahy Tamás - rendező  
Zsurzs Éva - rendező  

Műfajok

akciófilm családi dráma musical szatíra színházi felvétel vígjáték zenés film
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |