Nyomtatás

Marozsán Erika

 

színész, közreműködő

Életrajz

Gyermekkorában zongorázni és balettozni tanult. Elvégezte a Balettintézetet, majd 1991 és 1995 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A diploma megszerzése után az Újszínház társulatához szerződött. A színház mellett filmekben is szerepelt, igazán ezekben vált híressé. 17 évesen debütált, a Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart című tévéjátékban. Első nagyjátékfilmjét, a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című filmet 1993-ban készítette el. Az első igazán komoly sikert a Pannon töredék hozta meg számára. Feltűnt jó néhány magyar és nemzetközi filmben is. Egy Oscar-jelöléssel is büszkélkedhet, az Egy nap története című magyar rövidfilm révén. Ma szabadúszó. Keresett színésznőnek számít Európában és Amerikában egyaránt.

Filmográfia

színész
 
2012 Az ajtó
2011 Kaland
2006 Rokonok
2003 Rózsadomb
2002 Előre!
2000 Egy nap története
1999 A katona
Premier
Szomorú vasárnap
1998 Cukorkékség
Országalma
Pannon töredék
Szerelem est
1997 Altamira
Szökés
1994 Esti Kornél csodálatos utazása
1993 Bukfenc
Rám csaj még nem volt ilyen hatással
1989 Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart
közreműködő
 
Aki hallja, aki nem hallja - Orsós Jakab portré

 

Referencia

 

Közös munka

Andorai Péter - színész  
Eperjes Károly - színész  
Gózon Francisco - operatőr  
Hollósi Frigyes - színész  
Lázár Kati - színész  
Pogány Judit - színész  
Tóth Ildikó - színész  
Ujlaki Dénes - színész  
Almási Sándor - színész  
Bodrogi Gyula - színész  
Breckl János - jelmeztervező  
Csányi Sándor - színész  
Erdélyi Dániel - rendező  
Koncz Gabriella - vágó  
László Zsolt - színész  
Lukáts Andor - színész  
Máté Gábor - színész  
Móricz Zsigmond - író  
Nagy András - operatőr  
Nagy Mari - színész  
Nagy-Kálózy Eszter - színész  
Pacskovszky József - rendező  
Pindroch Csaba - színész  
Pohárnok Gergely - operatőr  
Rába Roland - színész  
Szabó István - rendező  
Szirtes Ági - színész  
Török Sándor - író  
Tóth Auguszta - színész  
Vészits Andrea - forgatókönyvíró  
Alföldi Róbert - színész  
Artur Zmijewski - színész  
Badár Sándor - színész  
Bakai László - színész  
Balázs Gábor - hangmérnök  
Bálint András - színész  
Balog Gábor - operatőr  
Balogh Zsolt - forgatókönyvíró  
Bán János - színész  
Bánsági Ildikó - színész  
Bellér Ibolya dr. - színész  
Ben Becker - színész  
Benkő Gyula - színész  
Berkes Gábor - zene  
Bezerédi Zoltán - színész  
Bezerédy Zoltán - színész  
Börcsök Enikő - színész  
Böszörményi Géza - forgatókönyvíró  
Buk Miklós - operatőr  
Buzás Mihály - színész  
Christina Lazaridi - forgatókönyvíró  
Csákány Zsuzsa - vágó  
Csengery Zsolt - díszlettervező  
Csuja Imre - színész  
Czabán György - rendező  
Daniel Olbrychski - színész  
Dariusz Kurzelewski - színész  
Déri Miklós - színész  
Deseő Balázs - zene  
Détár Krisztina - producer  
Dunai Tamás - színész  
Edward Klosinski - operatőr  
Egyed Attila - színész  
Elek Ferenc - színész  
Erdély Mátyás - színész  
Ezüst-Higany - színész  
Fehér Péter - színész  
Flesch Andrea - jelmeztervező  
Galkó Balázs - színész  
Garas Dániel - operatőr  
Garas Dezső - színész  
Gáspár Sándor - színész  
Gazsó György - színész  
Gera Zoltán - színész  
Gesztesi Károly - színész  
Gryllus Dorka - színész  
Gulácsy Tamás - fővilágosító  
Gyabronka József - színész  
Gyarmathy Lívia - rendező  
Hábermann Jenő - producer  
Hargittai László - vágó  
Hazai Attila - forgatókönyvíró  
Hazay Attila - rendező  
Hecker Péter - színész  
Hegyi Barbara - színész  
Herskó János - színész  
Hollósi G. Zsuzsanna - producer  
Horváth Adrienne - operatőr  
Horváth Ákos - színész  
Horváth Bora - színész  
Horváth József - színész  
Horváth Lili - színész  
Igó Éva - színész  
Ioanna Manelodaki - díszlettervező  
Jirí Menzel - színész  
Joachim Krol - színész  
Joan Stein - rendező  
Jordán Tamás - színész  
Juhász Katalin - jelmeztervező  
Juhász Katalin - vágó  
Kállai Ferenc - színész  
Karen Severns - producer  
Kautzky Armand - színész  
Kende Júlia - vágó  
Kenderesi Tibor - színész  
Keresztes Tamás - színész  
Keszég László - színész  
Kisfalussy Bálint - színész  
Klöpfler Tibor - operatőr  
Koltai Lajos - operatőr  
Koncz Gábor - színész  
Kormos Andrea - gyártásvezető  
Kosztolányi Dezső - író  
Kóthy Judit - rendező  
Kovács Lajos - színész  
Kovácsy Tibor - színész  
Kozma Károly - színész  
Krzysztof Kolberger - színész  
Lemhényi Réka - vágó  
Lukács Margit - színész  
Mácsai Pál - színész  
Madaras József - színész  
Márai Sándor - író  
Marcel Pagnol - író  
Mari Cantu - forgatókönyvíró  
Markus Hering - színész  
Marosi Gyula - forgatókönyvíró  
Martina Gedeck - színész  
Martinovits Dorina - színész  
Marton Frigyes - operatőr  
Máthé Tibor - operatőr  
Matthias Behrens - vágó  
Matuz János - forgatókönyvíró  
Mehrli Noémi - vágó  
Mészáros Katalin - vágó  
Mészöly Miklós - író  
Mihály Pál - színész  
Miksi Attila - színész  
Mispál Attila - rendező  
Molnár Ferenc - író  
Molnár Piroska - színész  
Monori Lili - színész  
Moór Marianna - színész  
Mucsi Zoltán - színész  
Nádori Péter - színész  
Nagy András - forgatókönyvíró  
Nagy Viktor - színész  
Naomi Rózsa - színész  
Naszlady Éva - színész  
Németh Gabriella - színész  
Nick Barkow - író  
Oláh Ottó - hangmérnök  
Oleg Tabakov - színész  
Óvári Lajos - gyártásvezető  
Ozsda Erika - színész  
Pacskovszky Zsolt - forgatókönyvíró  
Pajer Róbert - forgatókönyvíró  
Pál Tibor - színész  
Palátsik Péter - színész  
Pálos György - operatőr  
Pécsi Vera - producer  
Piri Béla - színész  
R. Kárpáti Péter - forgatókönyvíró  
Radnai György - gyártásvezető  
Ragályi Elemér - operatőr  
Reich Péter - rendező  
Richard Schöps - producer  
Riesz Dóra - jelmeztervező  
Rolf Schübel - forgatókönyvíró  
Romvári József - díszlettervező  
Rózsa János - producer  
Rudolf Teréz - színész  
Ruth Thoma - forgatókönyvíró  
Sipos Áron - producer  
Sipos József - forgatókönyvíró  
Sipos Kornél - executive producer  
Sólyom András - operatőr  
Sőth Sándor - koproducer  
Spindler Béla - színész  
Stefano Dionisi - színész  
Stenszky Gyula - operatőr  
Stork Csaba - díszlettervező  
Szabó Győző - színész  
Szabó Zsolt - vágó  
Szacsvay László - színész  
Szakács Györgyi - jelmeztervező  
Szaladják István - operatőr  
Szatmári Attila - színész  
Székely B. Miklós - színész  
Szenes Iván - zene  
Szentandrási Éva - vágó  
Szép Ernő - író  
Szilágyi Tibor - színész  
Téni Gábor - gyártásvezető  
Topits Judit - rendező  
Tordai Teri - színész  
Törőcsik Mari - színész  
Török Ferenc - rendező  
Tóth Anita - színész  
Tóth Ferenc - gyártásvezető  
Tóth Gábor - színész  
Tóth József - színész  
Ubrankovics Júlia - színész  
Ursula Höf - vágó  
Vajdai Vilmos - színész  
Valkony Zsolt - gyártásvezető  
Varga Gábor - producer  
Váta Lóránd - színész  
Vécsi Tibor - színész  
Végvári Tamás - színész  
Venczel Vera - színész  
Zalán János - színész  

Műfajok

adaptáció dráma romantikus szatíra történelmi vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |