Nyomtatás

Nagy Feró

 

színész, zene

Életrajz

Nagy Feró énekes, gitáros, zeneszerző. Nagy Feró Letenyén született 1946. január 14-én, erdélyi menekültként. Tanulmányait a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán fejezte be. 1963-tól 1970-ig a Richmond Heads majd a Zárvatermők tagja. Csuka Móniával 1970-ben megalapítja a Beatrice zenekart, ami alakulásakor az egyetlen női beat-zenekar volt az országban. A kezdeti siker (Gyere kislány, gyere) ellenére nem úgy alakult a női Beatrice sorsa, ahogy azt képzelték. Feró 1978-ban elindította ismét a Beatricét, amelynek a frontembere lett. Az újraalakult Beatrice rockzenét játszott, és nem tartozott a rendszer szolgálói közé. Nagy Feró útlevelét bevonják. A rendszer lehetetlenné teszi a zenekar működését. 1981-ben a zenészszervezetek is teljesen elhatárolódnak a Beatricétől - a vezetés kérésére. Ekkor feloszlik a zenekar. Feró ekkor megalapítja az Ős-Bikinit amelynek 1981-től 1985-ig a frontembere, majd D. Nagy Lajos lép a helyére. 1985-től 1987-ig szólista. A Rock Színház Hair musical előadásán Berger szerepét játsza. 1986-ban átdolgozza a Hamletet. Az Egyetemi színpadon mutatják be tíz napon keresztül. 1987-ben ismét újraalakítja a Beatrice zenekart. Ezután már sikeres lesz a zenekar, több dalukkal átírják a slágerlistákat. 1989-től a Garázs műsorvezetője. A műsor igyekezett összefogni a problémákkal küszködő fiatalokat, továbbá lehetőséget nyújtott amatőr zenekaroknak a bemutatkozásra. A műsor rendkívül népszerű lesz, és 1989-ben Állami Díjjal tüntetik ki. A műsor 1992-ben fejeződött be. Feró ez idő tájt a Musica Hungarica könnyűzenei fesztivál, majd a Rockkalapács munkatársa és műsorvezetője. A Ford Farlaine kalandjai című film szinkronhangja. 1990-ben köztársasági elnök-jelölt. ("Szakadt országnak szakadt elnököt!") 1992-től a Magyar rockszövetség társelnöke. 1994-ben Új Beatrice néven ismét összehozza a zenekarát, ám a régi közönség már nem tolerálja Feró új stílusát. 1999-ben abbahagyja a politizálást. 2004-ben kiadja válogatássorozatának I. CD-jét Antológia címmel, melyet 2005-ben követ a folytatás. 2005-ben jelenik meg önéletrajzi könyve Boldog szép napok... címmel, melyben az 1978 és 1983 közti személyes élményeit írja le. (2004), Antológia 2 (2005). Könyv: Boldog szép napok (2008).

Filmográfia

színész
 
2004 Argo
1999 Pol Pot megye punkjai
1998 Atilla, Isten kardja
1990 Céllövölde
1984 István, a király
zene
 
1992 Édes Emma, drága Böbe
69

 

Referencia

 

Közös munka

Deák Bill Gyula - színész  
Koltay Gábor - rendező  
Kovács Lajos - színész  
Varga Miklós - színész  
Vikidál Gyula - színész  
a-CPg-együttes-tagjai - színész  
Ács Miklós - színész  
Altner Pál - színész  
Andor Tamás - operatőr  
Andorai Péter - színész  
Árpa Attila - producer  
Badár Sándor - operatőr  
Balázs Péter - színész  
Balázsi Attila - színész  
Bánsági Ildikó - színész  
Berek Katalin - színész  
Bicskei Lukács - színész  
Bikini zenekar - zene  
Boldizsár Miklós - író  
Börcsök Enikő - színész  
Bródy János - forgatókönyvíró  
Christoph Vitt - operatőr  
Csengey Emőke - jelmeztervező  
Csuja Imre - színész  
Damu Roland - színész  
Danyi Judit - színész  
Dobó Kata - színész  
Dobos Mari - operatőr  
Elian Gyula - forgatókönyvíró  
Epres Attila - színész  
Gazdag Tibor - zene  
Geréd Gyárfás - színész  
Gócz Béla - látványtervező  
Görög László - színész  
György Péter Bruno - producer  
Halmágyi Sándor - színész  
Haraszti Miklós - színész  
Hollósi G. Zsuzsanna - producer  
Honti György - színész  
Hujber Ferenc - színész  
Huszár Péter - forgatókönyvíró  
Jáksó László - színész  
Jantyik Csaba - színész  
Jimmy Walker - zene  
Johanna ter Steege - színész  
Jordán Tamás - színész  
Juhász Jácint - színész  
Kerekes Éva - színész  
Klöpfler Tibor - operatőr  
Koltai Lajos - operatőr  
Körtvélyessy Zsolt - színész  
Kovács Eszter - vágó  
Kovács Kati - színész  
Kovács Ottilia - színész  
Kövessy Róbert - forgatókönyvíró  
Lengyel Zoltán - színész  
Losonci Teri - vágó  
Marinka Csaba - színész  
Medvigy Gábor - operatőr  
Miklós Mari - vágó  
Monori Lili - színész  
Mucsi Zoltán - színész  
Nemes Csaba - zene  
Ónodi György - producer  
Oszter Sándor - színész  
Ozsda Erika - színész  
Pálinkás Szűts Róbert - színész  
Parádi Gabriella - jelmeztervező  
Pásztor Erzsi - színész  
Pat Metheny - zene  
Pelsőczy László - színész  
Pósán Zsuzsa - vágó  
Rácz Albert - operatőr  
Ráczkevy-Eötvös Attila - látványtervező  
Robert Schumann - zene  
Ruttkay Laura - színész  
Sára Bernadett - színész  
Scherer Péter - színész  
Sebők János - színész  
Sopsits Árpád - forgatókönyvíró  
Steiner Kristóf - színész  
Stenger Zsuzsa - jelmeztervező  
Szabó István - forgatókönyvíró  
Szakácsi Sándor - színész  
Szekeres Nóra - műsorvezető  
Szőke András - színész  
Temessy Hédi - színész  
Ternyák Zoltán - színész  
Till Attila - műsorvezető  
Tóth Gyula - díszlettervező  
Trunkó Bence - forgatókönyvíró  
Váradi Zoltán - vágó  
Varga Gábor - producer  
Venus zenekar - zene  

Műfajok

akciófilm dráma ismeretterjesztő film kísérleti film vígjáték zenés film
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |