sex hikaye

Született lúzer

Magyar virtus

2007. december 10. - Winnie
Született lúzer
Nem szabad a műfaj renenszánszáról beszélni, de tény: nem felejtettük el, hogyan kell sorozatot készíteni. Új magyar sorozat a képernyőkön: a méltán népszerű sorozatjunkie.hu megmondóját, Winniet kértük fel, hogy méltassa a Született lúzer-t.

(HBO, Született lúzer, vasárnaponként 20:30-kor)

Valami megmozdult idehaza a képernyőkön. Valami, ami végre-valahára nem a tengerentúlról származik. A 2007-es esztendő második felében feltűnő magyar sorozatok láttán nem lehet rögtön a műfaj reneszánszáról lehet beszélni, mégis nagy bizalommal tekintünk a jövőbe, hiszen bebizonyosodott, hogy nem felejtettünk el tévésorozatot készíteni.

Az m1 kedvező fogadtatásra talált akció-krimisorozatát, a Tűzvonalban-t Fonyódi Tibor íróra, és az általa összeverbuvált csapatra építette. Az HBO által az év elején berendelt Született lúzer című „komédia” sorozatot a Fade In Script Consulting fiatal írótriója, Hegedűs Bálint, Krigler Gábor és Lovas Balázs jegyzik, akik azonban a mozifilm, illetve a tévésorozatok irányából érkeztek, hogy közös munkával igazi, szerzői sorozatot tegyenek le az asztalra.

A Született lúzer komédia, de nem bőlére eresztve: az elkészült négy epizód egyenként két-két 10-12 perces történettel operál, s ölt így egyfajta antológiajelleget. A sztorikat nem a szereplők vagy színészek, hanem a közös mondanivaló kapcsolja össze, valamint a kellőképpen bennfentes narrátor, Máté Gábor.

Morbid és erőteljesen fekete humorba hajló téma - Tüzes víz

Nomen est omen, a cím mindent elmond. A Született lúzer történetei vesztesekről szólnak, mégpedig nagy vesztesekről, hiszen hőseink nem kevesebbet, mint életüket vesztik el önhibájuk folytán. A sorozatot is ihlető, híres-hírhed, teljesen értelmetlen Darwin-díj gyűjti az emberi butaság által indukált haláleseteket. Az első rész a Tüzes víz, valamint a Múmia bosszúja című kisfilmeket tartalmazza, előbbi egy kis magyar faluban játszódik és sok lúzerről szól, míg utóbbi egy nagy kanadai városban és egyetlen, de annál nagyobb vesztesről.

Természetesen a morbid és erőteljesen fekete humorba hajló témát csakis megfelelő iróniával  lehet kezelni. Ezt teljesítették is a készítők, hiszen a titokzatos, tömeges falusi haláleset körül bonyolódó rövidfilm története tele van (szó szerinti) kikacsintásokkal és olyan ötletes megoldásokkal, közbevetett félmondatokkal, melyek nagyszerűen feldobják az egyébként meglehetősen lomha tempójú történetet. Persze a lomha tempó gondot nem okoz, hiszen a Tüzes víz felütése eleve megragadja a nézőt és kényszeríti, hogy (a sajnos közel sem váratlan) végkifejlet felé lépdeljen, de szerencsére útközben sikerül megteremteni egy olyan, a témához jól illő hangulatot, hogy a kisebb döccenők fel sem tűnnek.

A rövidfilm limitált időkerete ellenére is sikerült megteremteni a főbb karaktereket egy-egy elejtett félmondattal, egy „vasvella” fenéssel vagy egy csínnyel, így azok nemcsak karikatúrák, hanem hús-vér emberek. Nüanszok teszik jól összerakottá és természetesen tudatossá a Tüzes vizet, és ugyanez jellemzi a Halloweenes tematikával bíró A múmia bosszújá-t. Az epizód tipikus példa a jó történetvezetésre, mindent látott és hallott információ jelentőséggel bír.

Nemzetközi egyveleg, minden bizonnyal bárki számára fogyasztható
A múmia bosszúja

Az első kisfilmmel ellentétben a második teljesen néma, csak hangokkal operál, így nemcsak az elbeszélés szintjén tombol a koromfekete tónusokkal átitatott irónia, hanem a képi világban is. Mással nem magyarázható a konfliktus csúcspontján jelentkező poén, ami magyarázatot is adott a vizuálisan meglehetősen furcsa kezdésre. (Nem spoilerezünk, tessék megnézni és halkan szidni az HBO-t, hogy csak egy ismétlésre futja.)

A kezdetben enyhe horroros beütésű sztori a végére igazi börleszkké válik: a zene és a narrátor az utolsó másodpercekben megadja nekünk a „kegyelemdöfést”. A Született lúzer elérte, hogy szabaddá tegyük vasárnap estéinket, a sors morbid poénja, hogy a jelenleg palettán lévő két magyar sorozat éppen egy időpontban megy két külön csatornán...

Egyelőre kevéssé megítélhető, hogy áldás vagy átok, hogy a Született lúzer az HBO-ra került. Az erősen limitált nézőréteg felett kesereghetünk, hiszen csak az előfizetők és a sufnidekóderrel rendelkezők örvendhetnek. Az országos kereskedelmi televíziók nem vevők a műfajra, a Fekete Kefe és a Hukkle sem hódította meg a magyar mozinézőket. Aktuális hír, hogy az RTL Klub karácsony előtt három hétköznap este főműsoridőben mutatja be a moziban ugyancsak bukó, s a tévépremierjére sorozattá „szaggatott” Buhera Mátrix-ot. A kábeles jelleg mellett szól az HBO nemzetközisége, amely feltárhatja a határokon túlra nyíló kapukat is, így egy tévésorozat is megmutatkozhat a világnak.

Egy magyar virtusból eredő félreismerhetetlenül hazai termék
Tüzes víz

A Született lúzer ugyanis alkalmas erre, a történetek nem korlátozódnak kizárólag az ízes, magyar tanyasi világra, hanem nemzetközi egyveleget tárnak elénk, amely minden bizonnyal bárki számára fogyasztható lehet. Persze mi tudjuk, hogy hiába játszódnak a történetek Csehországban, Lengyelországban, Dániában, Romániában, esetleg Kanadában: ez egy magyar sztori, ez egy magyar virtusból eredő félreismerhetetlenül hazai termék.

Legalábbis ez szűrhető le az első két rész alapján, hiszen az antológia előre nem látható csapdákat rejthet magában: senki sem kezeskedhet arról, hogy a teljesen különálló történetekkel operáló sorozat mindvégig tartani tudja a pilottal belőtt színvonalat. Nem tehetünk mást, mint hogy bízunk a minden részt együtt jegyző írókban, valamint a víziókat egységessé gyúró tehetséges rendezőkben.

(HBO, Született lúzer, vasárnaponként 20:30-kor)



Címkék

kult , feature


(3) 
Hozzászólások
3-1  /  3
2007. december 11. kedd, 13:44#3| kriglergábor
Összeházasodtak, ez volt a coming out.
 
Előzmény: admin #2
 
2007. december 11. kedd, 11:27#2| admin
Mi sem tudjuk! Át is írtuk Balázsra! Az érintettek elnézést kérjük, és köszönjük, hogy felhívtad a figyelmünket a hibára.
 
Előzmény: balkánendre #1
 
2007. december 10. hétfő, 23:36#1| balkánendre
Ki a fene az a "Lovas Bálint" ?

nka emblema 2012