sex hikaye

Misztikus tévéfilmet forgatnak Pécsen

Géniusz

2009. július 3. - filmhu
Misztikus tévéfilmet forgatnak Pécsen
Az Alföldi Róbert főszereplésével készülő háromrészes tévéfilmet az alkotók a Da Vinci kódhoz hasonlítják: Pécsen nyomoznak majd a rejtélyes haláleset után. A Géniusz decemberben lesz látható a Magyar Televízió műsorán.

A Géniusz a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Magyar Televízió közös tévéfilmes pályázatán 70-70 millió forintot nyert, a közszolgálati televízió és a közalapítvány ugyanakkora arányban támogatja a produkciót. A teljes költségvetés 250 millió forint, tudtuk meg Rosta Máriától, a film producerétől a Kárpátiában rendezett sajtótájékoztatón. "Ez a költségvetés közepesnek mondható, de a történet szépen kivitelezhető ebből az összegből. Nagyon sok trükk lesz benne, ezen külföldi szakemberek dolgoznak majd" - mondta Rosta Mária.

Európa kulturális fővárosa 2010-ben Pécs lesz, az alkotók ennek apropóján szeretnék a város rejtett kincseit bemutatni - a harminckét napos forgatás felét Pécsen töltik az alkotók, és minden reprezentatív helyszín megjelenik majd a filmben.

A háromszor ötvenpercnyi tévésorozatot a Tűzvonalban alkotói jegyzik: Soós Péter rendezi és Fonyódi Tibor írja a misztikus krimit, a kamera mögött ifj. Vajda Péter operatőr áll majd - ötvenhét Tűzvonalban epizód áll a csapat mögött.

"A Géniuszban az izgalom és a  misztikum kapja a főszerepet" - mondta Fonyódi Tibor forgatókönyvíró. A fordulatokban gazdag történet szerint a Pécsi Nemzeti Színház egyik nyilvános próbáján rejtélyes körülmények közt meghal az okkultizmus tiszteletben álló szakértője, egykori tanítványa hajszolja az öngyilkosságba. Az áldozat egy különös, szám- és betűsorozatot hagyott hátra fiának, aki a kód alapján saját szakállára nyomozni kezd, és így bukkan, a Pécsi Egyetem professzorának segítségével a titokzatos Géniusz nyomára.

Géniusz állítólag Rákóczi Ferenc törvénytelen gyermeke, nyomai már a 19. századi Pécsett is felfedezhetők, s a legendák szerint nem halt meg, a mai napig él. Géniusz különféle jeleket hagyott maga után a város emblematikus épületein, a levéltár porosodó kézirataiban, még a város 1780-as keltezésű alapítólevelében is, és ahogy a történet halad előre úgy rugaszkodnak el a valóságtól. Fonyódi Tibor elmondta, hogy szándékosan úgy fejezték be a történetet, hogy legyen mód az esetleges folytatásra.

A főszerepet, a professzort Alföldi Róbert alakítja, tanítványát és segítőjét az ifjú Tenki Réka, akit A nyomozóból és a Bevezetés az általános nyelvészetbe című rövidfilmből ismerhetünk, de éppen most forgat Orosz Dénessel a Poligamyban. A filmben szerepet kapott még Stohl András, a Tűzvonalban főszereplője, Erdélyi Tímea, a Barátok közt egykori Tildája és Simon Boglárka a Társulatból. A film producere, Rosta Mária a Társulat megálmodója, így nem meglepő, hogy a Társulat minden tagja szerepet kap majd a készülő tévéfilmben.

Tóth Erzsébet a Mozgókép Közalapítvány főtitkára elmondta, hogy a nemzeti filmgyártás és közszolgálati televízió kapcsolata a múltban sokszor volt egészen misztikus, de a közös pályázat remélhetőleg pozitív fordulatot hoz majd ebben a történetben. A pályázat nyomán számos tévéfilmes alkotás elindult, a Közalapítvány főtitkára szerint ideális esetben évente 20-30 televíziós alkotásra lenne szükség, mert így válik a képernyőn is érzékelhetővé, hogy a magyar tévéfilm él.

Tóth Erzsébet fontosnak tartotta kiemelni, hogy az EKF mozgóképes megjelenítése a legpopulárisabb és legintenzívebb módja annak, hogy a szélesebb közönséghez eljutassák Pécs városának szépségeit. Az alkotók feltett szándéka, hogy a határainkon túl is értékesítsék majd a magyar Da Vinci kódot. A Közalapítvány elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a regionális filmalapok korában már vidéken is lehet filmet forgatni - de a Géniusz alkotói sem tudják megúszni a fővárost, a forgatás felét eszközök miatt így is kénytelenek Budapesten tölteni.

Az elkészült filmet a Magyar Televízió 2009. decemberében sugározza majd, a 2010-es EKF év egyik felvezető eseménye lesz a Géniusz televíziós premiere.

Az alkotók a Napkeltében



Címkék

hír



nka emblema 2012