Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

58-ik alkalommal startol Cannes

Négy magyar a plázson


2005. május 11. - filmhu



58-ik alkalommal startol Cannes
Ma, május 11-én nyitja kapuit az 58. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. A jövő vasárnapig tartó filmes seregszemlén a szuperprodukciók mellett (Star Wars III., Sin City) idén is komoly ázsiai jelenléttel kell számolni. A versenyprogram 21 nagyfilmjének majd egynegyede a legnagyobb kontinensről érkezik, ugyanennyi az USA-ból, míg a franciák három mozival lesznek jelen. Hazánkat négy alkotás fogja képviselni, a Johanna, a Before Dawn, a Résfilm és a Vonaton.

A fesztivál hivatalos weboldalának legutóbbi híradása szerint a korábbiakkal ellentétben nem május 15-én, hanem már 13-án, pénteken látható lesz Georges Lucas második Star Wars-trilógiájának záró darabja a négy éve futó, szabad ég alatt szervezett Cinéma de la Plage című vetítésen. Itt talán a legvegyesebb a felhozatal, a populáris filmek mellett dokukat és musicaleket is láthat a közönség. A csillagháborúk mellett a másik nagy mainstream mozi a plázson a Sin City. Robert Rodriguez, Frank Miller és Quentin Tarantino sötét, majdnem teljesen fekete-fehérre forgatott nagyvárosi látomása a versenyprogram része lesz.

Hoznak újat is az európai veteránok?

A szerzői vonalhoz közelebb álló alkotók munkái közül a játékfilmek versenyében lesz látható Lars Von Trier Amerika-trilógiájának második része, a Manderlay, amely a déli államokban még az 1930-es években is élő faji megkülönböztetést vitte vászonra. Francia színekben indul az osztrák származású Michael Haneke Caché című filmjével, amelyben egy irodalmi tévéműsor vezetője videokazetták sorát kapja. A szalagok egyre személyesebb dolgokat tartalmaznak. A „feladó” célja ismeretlen, ám jelenléte kezd egyre fenyegetőbbé válni. A franciák egyébként összesen három filmmel lesznek jelen a nagyfilmek versengésében.

Lars Von Trier: Manderlay
Az európai filmes veteránok közül jelen lesz még Wim Wenders a Don’t Come Knocking-gal. Ebben egy kiöregedett, westernhősöket játszó megkeseredett színészt követ, aki önutálatát alkoholba és kábítószerekbe folytja. Azonban élete egy pillanat alatt megváltozik, amikor édesanyjától megtudja, hogy valahol van egy lánya.

Cannes-ban a hazai felhozatalt négy alkotó munkája képviseli. A rövidfilmes versenyszekcióban fogják vetíteni Kenyeres Bálint Before Dawn című tizenhárom perces munkáját, Mundruczó Kornél Johannája pedig az Un certain regard nevű, különleges alkotásokat felvonultató blokkban forog majd. A Johannának egyben ez a vetítés lesz a premierje is. Kardos Sándor célfotókamerával rögzített Résfilmje a Rendezők két hetében lesz látható, továbbá a Kritikusok két hete szekcióban vetítik Tóth Barnabás Vonaton című kisfilmjét.

A több mint tíz napos fesztiválon All World Cinema címen különböző országokat bemutató vetítéseket rendeznek, és meghívásos workshopot is tartanak, hogy 18 tehetséges rendező megvalósíthassa filmes elképzelését. Továbbá nem csak mozgóképeket lehet látogatni, hanem Renoir- és James Dean-kiállítást is.

Akik elviselik Kusturicát - A zsűri

A fesztivált megelőző napokban a legnagyobb kérdés a nagyjátékfilmes zsűri összetétele volt. A versenyben szereplő egészestés mozik fő döntnöke, Emir Kusturica heves természete miatt többen lemondtak az ítészi szerepről.

A nagyfilmek versenyének zsűrijében foglal helyet Agnes Varda rendező, aki görög-francia szülők gyermeke. Az 1928-as születésű hölgyet a francia új hullám egyik nagyszülőjének tekintik, aki 1954-től saját filmes céget alapított, és még ma is rendez.

Az 1947-es születésű Benoit Jacquot is helyet kapott Kusturica asztalánál. 1975-től számos filmes műfajban alkotott, egészestés mozik mellet dokut és rövidfilmet is forgatott, amelyekkel már többször indult a cannes-i fesztiválon is. Jelenleg egy Moravia-regény adaptációján dolgozik.

Fatih Akin neve már ismerősebben csenghet a hazai közönség fülében, legutóbbi filmjét, a Fallal szemben-t a hazai mozikban is játszották, amelyért legutóbb az 2004-es év legjobb alkotásnak járó díját nyerte el az Európai Filmakadémiától. Akin 1973-ban született németországi török szülőktől. Hamburgban tanult filmezést, 1998-ban forgatta első egészestés moziját, amellyel berobbant a filmes életbe. Ezért az alkotásáért (Kurz und Schmerzlos) Bronz Leopárddal jutalmazták Locarnóban.

Emir Kusturica
Aki mellé nem szeretnek ülni
Javier Bardem neve a cannes-i zsűri névsor mellett egyre több széles közönséget vonzó igényes amerikai filmben is feltűnt. Az eddig 26 filmfőszerepet vállalt spanyol színész legutóbb az itthon is vetített Belső tengerben volt látható. Munkájának magas színvonalát a velencei fesztiválon szerzett elismerés, valamint az Európai Filmakadémia és a Goya-díj, továbbá a Golden Globe-jelölés is mutatja.

A döntnökök között a sztárok közé tartozik még a mexikói Salma Hayek és a hongkong-i származású akciófilm-rendező, John Woo.

Az indiai Nandita Das színésznő kapott még helyet a zsűrorok közt. Das eddig 25 filmben nyújtott alakítását ismerték el többek között a kairói és Santa Monica-i filmes seregszemlén. Végül pedig egy Pulitzer- és Nobel-díjas író, Toni Morrison is a nagyjátékfilmes zsűri asztalához ülhet.


A verseny nagyjátékfilmjei:

A HISTORY OF VIOLENCE - David CRONENBERG
BASHING - KOBAYASHI Masahiro
BATALLA EN EL CIELO (BATTLE IN HEAVEN) - Carlos REYGADAS
BROKEN FLOWERS - Jim JARMUSCH
CACHÉ (HIDDEN) - Michael HANEKE
DON'T COME KNOCKING - Wim WENDERS
ELECTION - Johnnie TO
FREE ZONE - Amos GITAI
KEUK JANG JEON (TALE OF CINEMA) - HONG Sangsoo
KILOMETRE ZERO - Hiner SALEEM
LAST DAYS - Gus VAN SANT
LEMMING - Dominik MOLL
L'ENFANT - Jean -Pierre és Luc DARDENNE
MANDERLAY - Lars VON TRIER
PEINDRE OU FAIRE L'AMOUR - Jean-Marie LARRIEU, Arnaud LARRIEU
QUANDO SEI NATO NON PUOI PIU NASCONDERTI - Marco Tullio GIORDANA
SHANGHAI DREAMS - WANG Xiaoshuai
SIN CITY - Robert RODRIGUEZ, Frank MILLER
THE THREE BURIALS OF MELQUIADES ESTRADA - Tommy Lee JONES
THREE TIMES - HOU Hsiao Hsien
WHERE THE TRUTH LIES - Atom EGOYAN

A versenyen kívüli nagyjátékfilmek:

C'EST PAS TOUT A FAIT LA VIE DONT J'AVAIS REVE - Michel PICCOLI
CHROMOPHOBIA - Martha FIENNES
CROSSING THE BRIDGE - THE SOUND OF ISTANBUL (THE SOUND OF ISTANBUL) - Fatih AKIN
DAL_KOM_HAN IN-SAENG (A BITTERSWEET LIFE) - Jee-woon KIM
DARSHAN - L'ETREINTE - Jan KOUNEN
JOYEUX NOEL - Christian CARION
KIRIKOU ET LE FÉTICHE ÉGARÉ - Michel OCELOT, Bénédicte GALUP
KISS KISS, BANG BANG (IDEM) - Shane BLACK
LES ARTISTES DU THEATRE BRULE - Rithy PANH
MATCH POINT - Woody ALLEN
MIDNIGHT MOVIES: FROM THE MARGIN TO THE MAINSTREAM - Stuart SAMUELS
OPERETTA TANUKIGOTEN (PRINCESS RACCOON) - SUZUKI Seijun
STAR WARS - EPISODE III - REVENGE OF THE SITH - George LUCAS
THE POWER OF NIGHTMARES - Adam CURTIS

Az Egy bizonyos tekintetben (Un Certain Regard) filmjei:

CIDADE BAIXA (LOWER CITY) - Sergio MACHADO
CINEMA, ASPIRINAS E URUBUS (CINEMA, ASPIRINS AND VULTURES) - Marcelo GOMES
DELWENDE - S. Pierre YAMEOGO
DOWN IN THE VALLEY - DAVID JACOBSON
ELI, ELI, LEMA SABACHTHANI? - Shinji AOYAMA
FALSCHER BEKENNER (LOW PROFILE) - Christoph HOCHHÄUSLER
HABANA BLUES (HAVANA BLUES) - BENITO ZAMBRANO
HWAL (THE BOW) - Ki-duk KIM
JEWBOY - Tony KRAWITZ
JOHANNA (JOAN) - KORNÉL MUNDRUCZÓ
LE FILMEUR - Alain CAVALIER
LE TEMPS QUI RESTE - François OZON
MAROCK - Laďla MARRAKCHI
MOARTEA DOMNULUI LAZARESCU (THE DEATH OF MR. LAZARESCU) - Cristi PUIU
NORDESTE - Juan SOLANAS
SANGRE - Amat ESCALANTE
SCHLÄFER (SLEEPER) - Benjamin HEISENBERG
SULANGA ENU PINISA (THE FORSAKEN LAND) - Vimukthi JAYASUNDARA
THE KING - James MARSH
VOKSNE MENNESKER (DARK HORSE) - Dagur KÁRI
YEK SHAB (ONE NIGHT) - Niki KARIMI
ZIM AND CO - PIERRE JOLIVET




Címkék

cannes , hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |