sex hikaye

Mozifilm lesz a Dallasból

Nagyobb tétek Southfork-ban

2004. október 15. - filmhu
Mozifilm lesz a Dallasból
A Dallas című klasszikus szappanoperából mozifilm-változatot fognak készíteni, adta hírül a Hollywood Reporter. A filmről éppen tárgyalásokat folytatnak Robert Luketic-kel, a Doktor Szöszi rendezőjével. Luketic a Dallast akkor kezdi el készíteni, ha befejezte a New Line Cinemánál az utómunkálatoknál tartó Monster-in-Law című filmet Jennifer Lopez-zel and Jane Fondával a főszerepben.

A megállapodás szerint a forgatókönyvet Robert Harling írná, aki többek között az Acélmangóliák, az Apácashow és az Én, a kém című filmek írójaként alapozta meg a hírnevét.

A texasi olajcsalád életét nyomon követő Dallas-sorozat 13 éven át, 1978-tól 1991-ig futott, ezzel a világ legnagyobb tévésorozatává nőtte ki magát. 1980. november 21-én a "ki lőtte le J.R.-t?" (magyarul: Jockey-t) kérdést megoldó epizódot az amerikai tévénézők 80%-a kísérte figyelemmel, ami azóta is rekordaránynak számít.

Amikor 2002 októberében felmerült, hogy új verziót készítsenek belőle, a sorozat megalkotója, David Jacobs így nyilatkozott: "Jó ötletnek tartom, hogy 21 év múltán egy új szereposztással elevenítsük fel a Dallast." Jacobs szerint manapság inkább az egész nemzetet érintő bűnök érdeklik az embereket, így a filmbéli konfliktus is ebbe az irányba fordul majd. Megmarad ugyan családi konfliktusnak, de a tétek immár sokkal nagyobbak lesznek.

A film producerei úgy látják, több sikeres tévésorozatnak is elég jó alapanyaga van, amiből egy önmagában megálló játékfilmet lehet készíteni - a Dallast ezek közül is a legjobbnak tartják, különösen a karakterek miatt.

A filmet a sorozathoz hasonlóan a Southfork Ranch-en forgatják majd, és habár az új Dallasnak új témája és új története lesz, az eredeti szellemiségét igyekeznek megőrizni. A szereplők között felmerült már Bruce Willis, John Travolta, Jessica Lange és Colin Farrell neve is.



Címkék

dallas , ewing , robert luketic , hír



nka emblema 2012