Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Szingli a spermadonor nyomában

Elsőfilm bizonytalan háttérrel


2004. június 18. - filmhu



Július közepétől kezd forogni Goda Krisztina szingli-vígjátéka, melyben egy férfigyűlölő nő próbálja felhajtani a tökéletes spermát. A felvételeknek a színészegyeztetés miatt most kell elindulnia, ám Kálomista Gábor producer szerint a film nem fog tudni végig leforogni, ugyanis a 240 millió forintos összköltségvetésből még 50 millió hiányzik.
 
 
 
 

Már három hete folyamatos munkában van az elsőfilmes Goda Krisztina. Pontosan ennyi ideje zajlanak a Csak szex és más semmi című vígjátékának előkészületei, s pontosan ennyi idő és még keményebb munka van még hátra a forgatás július 12-i indulásáig. A rendezőnőt épp terepszemle közben értük utol.

Az eddig hat kisfilmmel és A horvát szindróma című dokumentumfilmmel jelentkező, vágóként és dramaturgként dolgozó Goda Krisztina Szabó István tanácsára a hazai filmes oktatási rendszeren kívül, a londoni National Film and Television Schoolban végezte el rendezői tanulmányait 1995-ben, majd rövid itthontartózkodás után ismét egy neves mentor, Gazdag Gyula révén sajátíthatta el a forgatókönyvírás szakmai alapjait a UCLA-n, az HBO kétéves ösztöndíjával. A filmírói tudás nem vált a rendezőnő kárára, hisz Goda 2001-ben harmadik díjat nyert a Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvírói Verseny magyarországi fordulóján, s nem csoda, ha a szkript kitüntetett figyelmet kapott a Csak szex és más semmi esetében is.

"A történet urbánus, abszurdba hajló vígjáték egy harmincas nőről, aki csalódik a vőlegényében, és meggyűlöli a férfiakat. Viszont nagyon akar gyereket, ehhez pedig, ugye, mégiscsak szükség van a másik nemre", meséli Goda, "nekiindul hát, hogy megtalálja a tökéletes spermadonort." Mint az alaphelyzet mutatja, a Csak szex és más semmi a szingli-filmek hullámába kapcsolódik, melynek a világtrenden túl már itthon is forognak a reprezentánsai (Állítsátok meg Terézanyut!, Egyetleneim). Goda szerint azonban ne Szex és New Yorkra vagy Bridget Jones-ra számítsunk, az ő filmje kevésbé kommersz hangvételt fog megütni, "egy hibrid lesz valahol a szingli-film és az Amélie csodálatos élete közt."

Goda bevallása szerint teljes mértékben fikciós sztoriról van szó, önéletrajzi indíttatás nem áll a könyv mögött, még a két társíró részéről sem, hisz "Divinyi Réka boldog házasságban él, a sokáig az Egyesült Államokban élt másik író, Heller Gábor pedig neméből fakadóan nem lehet a történet alanya." Goda nem csak a női nézőket szeretné megcélozni filmjével, reményei szerint a férfiak számára is érdekes lehet bekukkantani a színházi kulisszák mögé, "ugyanis a hősnő filmbéli foglalkozása dramaturg, így a cselekmény párhuzamosan követi végig egy darab színpadra állítását az olvasópóbáktól a premierig."

A színházi belsőket Kecskeméten fogják felvenni, mert "az ottani komplexum nagyon szép, a helyiek pedig rendkívül készségesek. A film többi jelenetét azonban teljes mértékben Budapesten forgatjuk, hisz ízig-vérig nagyvárosi filmről van szó." A 30-35 naposra tervezett forgatás azonban egyáltalán nem biztos, hogy végig fog menni, ugyanis a 240 millió forintos film büdzséjében még 50 milliós hiány van, amiért a film producere, a Megafilmet vezető Kálomista Gábor leginkább a Magyar Mozgókép Közalapítványt okolja.

A Csak szex és más semmi a tavalyi gyártási pályázaton 40 millió forintot nyert el a Játékfilmes Szakkollégiumtól, mely után a produkció számított az idei fordulóban egy második összegre az MMK-tól, amit azonban nem kapott meg. "Ezek szerint elromlott a forgatókönyv tavaly óta", kommentálta a második körbeli támogatás hiányát Kálomista. "A tavalyi látogatottsági pályázaton való indulástól azzal tanácsoltak el minket, hogy ne vigyük el mások elől a pénzt, várjuk meg a következő évet. Én azóta is várom az idei látogatottsági pályázat kiírását." Ami azonban hiányzik az MMK 2004-es pályázati naptárjából, és külön keret sincs idén erre a célra.

A tavalyi MMK-pénz mellett a produkció az RTL-Klubbal kötött támogatási szerződést, melynek a pénzügyi oldala nem nyilvános, emellett szponzori pénzekből áll össze az a meglévő "180-190 millió forint, amelyről eldönthetem, hogy kidobom az ablakon, vagy belevágok egy kétes vállalkozásba, amely nem miattam kétes", festette le a helyzetet Kálomista. "Ugyanis a forgatás vagy július 12-én indul, vagy soha, mert olyan színészegyeztetési problémák vannak, hogy a hajam égnek áll tőle."

A Csak szex és más semmi főszerepében egyébként Schell Juditot láthatjuk majd, de ott lesz a színészi gárdában Csányi Sándor, Seress Zoltán, Jordán Adél, Gesztesi Károly, valamint Dobó Kata is, aki Los Angelesben jutott hozzá a forgatókönyvhöz, s rögtön megtetszett neki az egyik szerep (ami helyett végülis mást fog játszani). A film képi világáért az eredeti tervekkel ellentétben nem a saját nagyjátékfilmjébe belevágó Ragályi Elemér lesz a felelős, hanem Babos Tamás operatőr.

Ha a szingli-film mégis el tud készülni, akkor a producer még idén decemberben mozikba szeretné vinni, bár egyelőre forgalmazó céggel még nem szerződtek.




Címkék

goda krisztina , csak szex és más semmi , kálomista gábor , hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |