sex hikaye

Az alternatívák 13. fesztiválja

Erős mezőny, gyenge hangulat

2005. november 16. - Buzogány Klára
Az alternatívák 13. fesztiválja

A marosvásárhelyi Kultúrpalota termeiben tizenharmadszorra is modern és változatos filmkínálat várta a kíváncsiakat. A világ minden csücskéből az összes elképzelhető stílusban, komolykodó, humoros, ironikus esetleg kegyetlenül groteszk megközelítésben változatos tematikájú alkotások kerültek a versenyprogramba.

A marosvásárhelyi Kultúrpalota stíluspéldának is beillő szecessziós termeiben tizenharmadszorra is modern és változatos filmkínálat várta a kíváncsiakat. Mondhatni, a világ minden csücskéből, talán az összes elképzelhető stílusban, humoros, ironikus esetleg kegyetlenül groteszk megközelítésben, vagy éppen komoly-komolykodó stílusban készült változatos tematikájú alkotások kerültek a versenyprogramba. Középmezőny alig volt, de az előzsűri által kiválogatott filmek között sokkal több „erős” alkotás versenyzett, mint ahány díj az előzsűri rendelkezésére állt.

Az animációs filmek különösen sok ötlettel álltak elő. A fődíjat elnyert Erre járok minden nap (Raúl Arroyo, Ramón Gonzales: Cada dia paso por aqui) készítői a madridi utcák falfirkáiról készített fényképekből rakták össze filmjüket – alapos munkát végeztek: a házfalakra vetülő árnyékalak rendkívül változatos környezetben „gyalogolja” végig a várost. Fantáziadús és változatos képi világú spanyol kisfilm.

Erre járok minden nap - árnyék a falon

A díjazott alkotások közül a legnagyobb sikert két németországi és egy erdélyi magyar alkotó kisfilmjei aratták – legalábbis erre lehetett következtetni a nézőtéren dúló tapsviharból és nevetésből. Az előbbinek, a Halálos szerelem-nek (Gil Alkabetz) főszereplője két különleges utánzótehetségű papagáj, akinek a kalitkája alvó gazdájuk fotelével szemben függ. A gazdi ott szundít, kezében a papagájkajás doboz. Két kedvence pedig éhes és unatkozik – nosztalgiázni kezdenek, és felidézik azt a napot, amelyen fogságba estek. Gazdájuk a feleségével piknikezett, s amíg pillangókra vadászott, az asszony megcsalta. Egyedül a papagájok tudták, hogy a sofőr volt a szerető – és az emlékezés hevében elperregik a nevét. A „Pedro” név hallatán a gazdit megüti a guta, a szószátyár madarak pedig fészkelődhetnek tovább éhesen a kalitkában. Az egyszerű rajzú képek fekete-fehérek, az emlékképeket viszont az alkotók színes akvarellrajzokkal ábrázolták. A rajzfilm árnyalt humora miatt is kiemelkedő alkotás. A nézők másik kedvence Felméri Cecília alig egyperces poénfilmje, A bárányok meghalása volt: az Európai Unió alig hoz változást a bárányok levágásában – baseballütővel történő fejbekólintásában –, és amint azt sejteni lehet, az élet más területein sem.

Tóth Szabolcs Vilmos és Artúr-ja az idei Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban készült. A túl egyszerű és a túl bonyolult gondolkodású ember találkozását mutatja be, akik egy sárga busz tetején találkoznak egymással, Darth Vaderrel, Teréz anyával, egy zombival és más különös figurákkal. Hogy mit keresnek a busz tetején? „Semmit!” A flash-animáció a helyzet- és a jellemkomikum humorára – stupid helyzetben, vicces figurákkal megvalósított stupid humorra – épít. A párbeszédek több részletét a vasárnapi díszvetítésen egyes nézők már előre zengték.

A díjazott filmek közül a technikai szempontból legérdekesebb képi világgal Kardos Sándor korábban többször is díjazott Résfilm-je tűnt ki. Az Akutagawa-novellára épülő film a keleti és a nyugati kultúra, a felszín és a mögötte rejtőző érzelmek viszonyára kérdez rá – élénk színű, változatos és szokatlan képeivel is.

Kardos Sándor Résfilm-jének operatőri munkáját ismét díjazták

Különös, rideg képi világot és kaffkai hangulatot vonultatott fel az ír Terry O’Leary Maelstrom című kisjátékfilmje. A vásznon zajló eseményeket egyesek az utolsó ítélet kihívásaiként, mások kegyetlenre sikerült állásinterjúként értelmezték. A lényeg, hogy egy kopaszodó férfi egy csöndes előszobából bírák elé lép, és alig bír fölegyenesedni a rázúduló vádak viharában. Végül hangtalanul megvédi magát, és elnyeri bírái szimpátiáját, amikor egyet bakizik, és visszakerül az előszobába, onnan pedig az egyetlen kinyitható ajtó mögötti vaksötétben tolongó számtalan társa közé. A film erénye a színészválasztás: a színpadias jelenetekben olyan kifejező mimikájú, jellegzetes figurák jelennek meg, akiknek a puszta látványától is borsódzik a néző háta.

Szintén a színészek játékával tűnik ki a díjazott svéd film, Gorki Glaser-Müller Nevet és számot kérek-je. Egy diáktüntetés átrendezheti az emberek közti viszonyokat, kiderülhet, hogy a barátaink nem érdemlik meg a bizalmunkat, egy konfliktus felfedheti az emberek igazi arcát – sugallja a film. A film a dokumentarista kisjátékfilm kiemelkedő alkotásának tekinthető. A néző annyira belesodródik a jelenetekbe, hogy képes előkaparni a fesztiválkatalógust: hátha elárul valami pontosat a film műfajáról. Vagy az ilyen szintű azonosulás csak a kelet-közép-európai nézőre volna jellemző?

A dokumentumfilm-kategóriában – ha lett volna ilyen a fesztiválon – az amúgy is díjazott Pici Katerina (Ivan Golonev, Oroszország) aratta volna le a babérokat. A három év körüli, dundi kis chanti lányka a nagyvilággal ismerkedik, úgy jön-megy csöndesen a felnőttek világában, mintha legalább húsz évvel idősebb lenne. A kislány egyáltalán nem érzi a kamerát. Katerina vastag bundákba burkolózó alakja és világának rideg bája maradandó filmes emlék lehet. A film azért is érdemel kitüntető figyelmet, mert főiskolás rendezője 3 évig filmezte a pici lányt – ritka gyakorlat ez a filmfőiskolák hallgatóinak táborában!

És végül, aminek már nem jutott díj. Ide sorolhatnánk – vetítési sorrendben – a toronyba zárt takarító-kisasszonyról szóló meseparódia-rajzfilmet (Gyulai Líviusz: Könny nem marad szárazon), a kakukkóra sztárjának a „fellépését” bemutató Maestro-t (M. Tóth Géza), a Stop!-ot (Mathijs Geiskes), amely film egy film készítéséről szóló filmről szól, akárcsak a filmben forgatott film egy filmforgatásról, és az abban a filmben forgatott film szintén… – a végtelenségig. Rendkívül alapos számítógépes munkát igényelt a fiát baseballozni tanító sárkány csupahumor története (Sven Martin: Lovagi játékok) – a labda természetesen mindig az éppen arra vágtató lovag, aki a csali-királykisasszonyt igyekszik kiszabadítani… És hullanak, repülnek a lovagok, amíg az egyiknek nem sikerül kiszabadítania a királylányt – aki az első kanyarban leüti, és visszasétál a sárkányokhoz. A sor Mészáros Péter Kyrie-jével, egy groteszk fogorvossztorival (Signe Baumane: Fogorvos), egy bábkisfiú és egy bábkislány reménytelen szerelmével (Marc Riba, Anna Solanas: Lupe&Bruno), egy sivár tengerparton magányosan sót gyűjtő pirinyó asszonyka történetével (Agathe Servouze: Sós szél) vagy egy szamár rajzfilmes álmával (Balázs Zoltán: Szamarak) folytatódhatna. Szintén a legek közé sorolhatjuk a spanyol szakácsdiktátor groteszk alakját (José Antonio Bonet: Finomságok) és a két jóbarát marionettbábut (Alexander Shmigun: Színmű három színésznek). Volt, aki Móricz Zsigmond Barbárok című novelláját idézte (Keményffy Tamás: Szerencsés ember), de olyan is akadt, aki Almodóvart hívatta fel telefonon a főszereplőjével Lengyelországból (Marcin Wrona: Telefono), más pedig visszanyúlt néhány évtizedet a filmtörténetben, és kisjátékfilmnyi noirt rendezett, nem kevés sikerrel (Melody Rock: Gyilkosság a Chat Noir-ban).

A 13-as szám egy fesztivál életében
A nagytermi vetítések műszaki színvonala javult tavalyhoz képest, a kisteremben viszont ugyanolyan gyenge hanggal, képpel, kicsi vászonra vetítették a mellékprogramba került filmeket. Ami igazán érdekes volt közöttük: Kovács Andrásnak, a fesztivál díszmeghívottjának a Film egy regényről című alkotása – a játékfilm és a dokumentumfilm határán álló munka alternatívát mutat egy konfliktusra: egy rendező megfilmesítene egy regényt, de a szerző nem egyezik bele az adaptációba. Az egyébként kevés és gyenge mellékprogramok közül kiemelkedett a Belleville-i randevú groteszk képeivel, de cseppet sem groteszk sikerével, Dan Piţa román filmrendező (zsűritag) új filmjének, az Álmok hölgyé-nek az ősbemutatója (a film kicsit fellinis, kicsit eredeti, kicsit nagyszerű: egy kómába esett filmrendező utolsó filmje élete nagy művének készül, és lassacskán az életéről szóló nagy film lesz belőle – mindez a főszereplő delíriumának, álmainak, emlékeinek a kép- és eseményszál-kavalkádjából bontakozik ki), illetve érdekes volt belepillantani az utrechti Impakt kísérletifilm-fesztivál válogatásába. A fesztiválhangulat gyengécske volt, a nagytermi tapsok sokkal visszafogottabbak voltak, mint az elmúlt években. A sokat emlegetett 13-as szám azonban tekintélyes egy kelet-európai fesztivál életében. Úgyhogy: jövőre, ugyanott, kevésbé rapszodikusan!

A 13. Alter-Native Nemzetközi Filmfesztivál díjai

A fesztivál nagydíja:

Raúl Arroyo, Ramón Gonzales – Erre járok minden nap (Spanyolország)

A román Országos Audiovizuális Tanács díja:
Ivan Golonev – Pici Katerina (Ukrajna)

Simó Sándor Díj a legjobb diákfilmes rendezőnek:
Gorki Glaser-Müller – Nevet és számot kérek (Svédország)

A Duna Televízió különdíja:
Felméri Cecília – A bárányok meghalása (Románia)

Az Illyés alapítvány különdíja:
Terry O’Learry – Maelstrom (Írország)

A Román Rádió- és Televíziótársaság díja:
Gil Alkabetz – Halálos szerelem (Németország)

A Magyar Filmlaboratórium díja a legjobb operatőri munkáért:
Kardos Sándor – Résfilm (Magyarország)

A zsűri és a Duna Műhely különdíja:
Tóth Szabolcs – Vilmos és Artúr (Románia/Magyarország)



Címkék

beszámoló , fieszta



nka emblema 2012