sex hikaye

Berlinale: Több a botrány, kevesebb a jó film

Műkincsvadászok, 71, A nimfomániás

2014. február 10. - Deák Zsuzsanna
Berlinale: Több a botrány, kevesebb a jó film

Negyedik napja tart a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, és az eddig látottak tanúsága alapján úgy tűnik, az idei szemle arról marad nevezetes, hogy a szokásosnál több a botrány és kevesebb a jó film. Berlinből jelentjük.

 

A botrányokról vasárnap A nimfomániás stábja gondoskodott: a rendező, Lars von Trier ugyan megjelent a fesztiválon, cannes-i Arany Pálmás, "persona non grata" feliratú pólójában fotózkodott is egy sort, de a sajtókonferenciára már nem ült be. Pár évvel ezelőtti cannes-i botránya után megfogadta, hogy többé nem nyilatkozik a sajtónak. Színesze, Shia LeBoeuf ott volt ugyan, de duzzogó tinédzserként, baseball-sapkában és rágózva ült a sajtókonferencián az első neki intézett kérdésig, amire egy idézettel válaszolt: "When the seagulls follow the trawler, it's because they think sardines will be thrown into the sea.” (szabad fordításban: A sirályok azért követik a halászhajót, mert úgy gondolják, hogy halászok visszadobják a szardíniákat a tengerbe.) Mi ezt valahogy úgy értelmezünk, hogy minden újságírót bulvárhajhász sakálnak néz. Majd elköszönt és távozott. Ezzel kollégáit (Christian Slatert, Stellan Skarsgaardot, Stacy Martint és Uma Thurmant) is meglepte, akik későbbi válaszaikban el is viccelődtek a történteken, de gondolom, igazán akkor dobtak egy hátast, amikor meglátták, hogy a vörösszőnyeges premieren úgy kell LeBoeuf mellett végigvonulniuk, hogy annak a fején egy papírzacskó van. Méghozzá a következő felirattal: "I'm not famous any more" (Már nem vagyok híres).

Berlin Shia-LaBeouf Holyywoodreporter 600
Shia LeBoeuf kiöltözött (fotó: Hollywood Reporter)

A tegnapi Műkincsvadászok sajtóvetítés és konferencia sem zajlott események nélkül, igaz, ott nem a sztárok eredeti ötletei vezettek káoszhoz. Előbbin a szokásos szerelmi vallomásokat kellett elviselnünk (Clooney mindig ezt váltja ki az újságírókból, tavaly Velencében egy férfi vallott szerelmet neki, idén egy mexikói nő).  A vetítést pedig egy újságíró szívrohama miatt kellett félbeszakítani. Szerencsére hamar megérkezett a mentő, és a kolléga állítólag jól van. Ráadásul nem sokról maradt le.

berlinale clooney cate 600
Cate Blanchett a Műkincstolvajokban

A Műkincsvadászok (Monuments Men) hatalmas sztárparádéval büszkélkedhet, és az eddigi filmjei alapján tehetséges rendezőként is bizonyító George Clooney jegyzi (aki egyben az egyik főszerepet is alakítja).  A történet a második világháború néhány, eddig nem igazán ismert hőséről szól: egy angol, amerikai és francia művészettörténészekből és kutatókból álló hétfős alakulatról, akik rövid katonai kiképzés után a németek által megszállt területekre indulnak műkincseket menteni. A Führer, aki maga is festőnek készült egykor, rajongva szereti a képzőművészeteket, de minden kincset egyedül vagy szűk körben akar élvezni, és azt sem bánja különösebben, ha közülük egy-kettő véletlenül megsemmisül. Boldogan tervezgeti hatalmas múzeumát, azoknak a festményeknek és szobroknak szánja,  amelyeket a templomokból, zsidó családoktól és nemzeti múzeumokból ragadnak el katonái. Ezt kell megakadályoznia a hős alakulatnak, a műkincstolvajoknak. Ahogy Clooney karaktere mondja a film elején szenvedélyesen előadott toborzó beszédében:  ha az embereket ölik meg, valahogy mégis visszatérnek és újranépesítik a városokat. De ha a civilizációnk és kultúránk alapjait pusztítják el, akkor mindennek vége - ezért akár az életünk árán is meg kell védeni a művészetet a barbároktól. A Műkincstolvajok ezt a nemes küldetést kíséri végig az első ötlettől a végkifejletig. Hosszú út ez, amelynek során sok viccelődés, vidámság, szomorúság és fájdalom vár hőseinkre. George Clooney a vetítést követő sajtókonferencián (amelyre csak ökölharc árán lehetett bejutni) azt mondta, hogy amikor valaki igazán nagy sztár, nem merik elmondani neki, ha valamit nagyon elrontott. A sors kegyetlen fintora, hogy pont annak a filmnek ürügyén mondta ezt, amely sajnos az állítás igaz voltának ékes bizonyítéka. Egyszerűen nem értjük, mi történt Clooneyval.

berlin clooney
Bill Murray, John Goodman, George Clooney, Jean Dujardin és Matt Damon Berlinben

A történet érdekes lenne, de a monoton és sablonos rendezés hamar kiszámíthatóvá teszi. A dagályos, nagy szavak, a heroikus tettek - amelyek néha valójában teljesen fölöslegesnek tűnnek -, a szereplők egymáshoz való viszonyának klisékkel teli ábrázolása, az egy időben, de különböző helyszínen történő események darabos váltogatása középszerű és helyenként őszintén unalmas élménnyé teszik a filmet,  amit a szép fényképezés és a parádés szereplőgárda brillírozása sem feledtet. És akkor a megbocsáthatatlanul hosszú, könnyfakasztónak szánt, de csak "nagyon amerikai" karácsonyi dalról még nem is beszéltünk... Soha nem gondoltam volna, hogy lesz egy olyan film, amiben Clooney-t, Bill Murray-t, John Goodmant, Matt Damont, Hugh Bonneville-t, Cate Blanchettet, Matt Damont és Jean Dujardint nézhetem, és mégis ötpercenként az órámra pillantok inkább.

berlinale 71 still 600
71

Végig a szék szélén ültünk viszont a 71 című brit film alatt. Yann Demange első nagyjátékfilmje háborús thriller, amely újító módon, izgalmasan és érzékenyen dolgozza fel az északír konfliktust. 1971-ben fellángol az erőszak a belfasti utcákon, a brit katonaság azonban nem tud szervezetten fellépni a megoldás érdekében. A fiatal katonát, Garyt Angliából helyezik át Belfastba, ahol tombol a katolikus-protestáns ellentét. A kiképzésből frissen érkező Gary (Jack O'Connell), aki láthatóan még sosem volt bevetésen, sodródik az eseményekkel, csinálja a dolgát - amikor vezénylik, megy, de nyilvánvaló, hogy fogalma sincs, miért van itt és mi miért történik körülötte. Amikor egy rosszul sikerült akció során hátrahagyják, üldözött vadként kell menekülnie a lángoló utcákon. Menekülése során találkozik elkötelezetten fundamentalista, csak gyilkolni akaró terroristákkal, máris hadvezérnek való kisgyerekkel, kételkedőkkel és józanokkal egyaránt. A karakterek összetettek és érzékenyen kidolgozottak. Az egyik mellékszereplő szájából hangzik el a film tételmondata, ami egy pillanatig akár viccesnek is tűnhet, de ebben a kontextusban sötéten tragikus: a háború semmi más, mint hogy "előkelő pöcsök megmondják a buta pöcsöknek, hogy öljenek szegény pöcsöket".  Az operatőr (Tat Radcliffe) különleges vizuális megoldásokkal dolgozik: a nagyon is férfiakra koncentráló, erőszakkal teli világot sokszor pasztell, gyakran rózsaszínes-narancsos árnyalatú fényben úszó, naplementékkel teli,  illetve a harcokat bemutató jelenetekben tűzzel megvilágított képekben mutatja meg.  A gyorsan történő események, harc, üldözés, kaotikus visszavonulás fényképezése is izgalmas és különös látványt ígérő. Ezek a részek kézi kamerával vannak felvéve, és az elmosódó fényekkel, vibráló fényforrásokkal, összemosódó képekkel nagyon erősen átadják a történések feszültségét, néhol álom- illetve hallucináció-szerű szürrealitását.  Ezek után már csak azt reméljük, hogy a 71 eljut a magyar mozikba is.



A nimfomániás előzetese

A Nimfomániás első részét (olvasd el kritikánkat az első részről ITT, a másodikról pedig ITT) már vágott formában imádtam (ha valamiben Bach zenéje és Fibonacci-számok vannak fontos dramaturgiai elemként, azt nálam már eleve magas pontszámmal indul), de akkor érezni lehetett, hogy töredékes és tényleg hiányzik belőle valami. A 25 perccel hosszabb rendezői változat azonban minden hiányt kitöltött. Számomra eddig ez a Berlinale legnagyobb filmje, csak az csökkenti kissé az értékét, hogy  nem abszolút újdonságként láttuk itt. Már bánom, hogy megnéztem a vágott verziót. A hosszú változatban több az explicit szexjelenet: a vágó viktoriánus ollóval dolgozott, ami már eleve érthetetlen egy deklaráltan pornográf művészfilm esetében, de a vágás során kikerültek olyan jelenetek is (pl. az apa delíriumának pontosabb, hosszabb bemutatása, orvosi magyarázattal), amelyek igenis fontosak az események megértésének szempontjából, valamint olyan kis epizódok, amelyek gazdag kultúrtörténeti utalásokkal, illetve még több humorral színesítik a filmet. Ezek után már csak azt kell eldönteni, hogy mi lesz a második résszel. Az alkotók még gondolkoznak, hol mutassák be a vágatlan filmet: én a világ végére is elmennék érte.






nka emblema 2012