sex hikaye

Goda Kriszta: Kaméleon

Egy szélhámos Budapesten

2008. augusztus 12. - Molnár Judit Anna
Goda Kriszta: Kaméleon
Az Andrássy úton a több napon át parkoló buszokból a gyanútlan járókelő arra következtethetett, hogy fővárosunkban ismét külföldi film készül. Ám az arra járó ezúttal tévedett. Magyar film forgott profi körülmények között, nem csak a világörökség egy részén, de az etyeki Korda Stúdióban is. Goda Kriszta legújabb alkotása, a Kaméleon forgatásán jártunk.

A médiában thrillerként elhíresült, ám az alkotók szerint műfajilag nehezen besorolható film – ők legszívesebben „szélhámos történetnek” nevezik –forgatását eredetileg 48 napra tervezték, ennek több mint a fele a Korda Stúdióban forgott. A producer Kálomista Gábor (Megafilm) szerint az élőhelyszínes forgatást nagyon megdrágítja, ha a külső körülmények (szomszéd, utca, repülőgéphang) miatt áll a munka, és emiatt túlórákat, pótnapokat kell beiktatni. Etyeken viszont egy tizenkét órás forgatási nap mind a tizenkét óráját munkával lehet tölteni. A Kaméleon az első magyar játékfilm, amely a Korda minőségi hozzájárulásával készült, a stáb körülbelül 1300 négyzetméter épített díszletet használt a júniusi forgatás során. A Kordával kötött megállapodás részletei titkosak, de az etyeki sajtótájékoztatón hosszabb távú együttműködés tervéről számoltak be.

Műfajilag nehezen besorolható szélhámos történet


Magas szint és versenyre képes

"Nem gondoltam volna, hogy itt forgathatunk. Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy európai körülmények között dolgozhatunk a Korda Stúdióban"  - mondta Goda Kriszta rendező még a júniusi etyeki sajtótájékoztatón. "A Szabadság szerelem kapcsán dolgoztam már nagy stúdióban, úgyhogy van összehasonlítási alapom. Korszerű, magas szintű technikával tudunk dolgozni, máshol ezt nem tehetnénk meg."

Ekkora költségvetésű alkotás létrejöttéhez elengedhetetlen legalább két producer közös, összehangolt munkája. Az alkotás másik producere Mécs Mónika az M&M Film képviseletében (Konyec, Tejút, Pánik). „Nagyon érdekes volt, ahogyan a Korda Stúdió irodaépülete kórházi folyosókká és kórtermekké alakult át, mert így tényleg jobban nézett ki, mint a magyar kórházak többsége.” – vélte a producer.

Goda Krisztina munkamódszere igencsak kimerítő

Mécs Mónika szerint a rendezőnő – talán az angliai tanulmányainak is köszönhetően – igazi, jó értelemben vett filmes szakember, aki nagyon tisztában van a filmrendezés minden követelményével és feladatával. "Tehetséges alkotó, aki magas szintű és versenyképes produkciók létrehozására képes, nem csak a hazai mezőnyben, hanem Európában is." Ez, a producer szerint, Goda Kriszta igen aprólékos munkamódszerének köszönhető. A stáb tagjai egyetértettek abban, hogy a rendezőnő munkamódszere igencsak kimerítő: minden jelenetet és beállítást nagyon sokszor vesznek fel, mert Goda Kriszta „nagyon pontosan tudja, hogy mit akar”.

A film költségvetését eredetileg 450 milliósra tervezték, de a forgatókönyv fejlesztése során a történet megvalósításához szükséges összeg felszökött 558 millióra. Az MMK a költségvetés 30%-át állja szelektív támogatás formájában, a 20%-os adó-visszatérítéssel együtt ez az összeg is még mindig csak az alkotás költségeinek felét teszi ki. A filmben számos szponzor vesz részt, és termékelhelyezésére is számíthatunk. Az etyeki stúdió előtt például egy, a filmben fontos szerepet kapó Audi parkolt BOY 001 rendszámmal.

A filmben fontos szerepet kapó autó BOY 001 rendszámmal
 

A hazudozás kényszere

A forgatókönyv alapját egy valódi házasságszédelgő története ihlette: a Csak szex elsöprő sikere után a rendezőnő rengeteg levelet kapott csalódott nőktől. A forgatókönyv azonban teljes mértékben fiktív, Divinyi Réka tollából született meg. Goda Kriszta azonban hozzátette, hogy a forgatókönyvíróval már évek óta gondolkodtak egy kényszeres hazudozó történetén, sok szakkönyvet olvastak el a témában, rengeteg filmet néztek hozzá, sőt a rendezőnő egyik kedvenc alkotása a Tehetséges Mr. Ripley. A házasságszédelgő csapdájába esett hölgy valós története azonban sok érdekes adalékkal gazdagította a forgatókönyvet.
"Ez a történet a hazugságról, a szerelemről, az illúziók kergetéséről szól, arról az örök dilemmáról, hogy vajon bűvésznek lenni jobb, aki tudja, hogy minden csalás, vagy a nézőnek, aki egy pillanatra elhiszi, hogy csodát lát" - mondta Divinyi Réka. A forgatókönyvírót elsősorban az érdekelte, hogyan működik a hazugság mechanizmusa, milyen rendszerben, milyen praktikák, milyen technikák segítik a csalókat.

A hazugságról, a szerelemről, az illúziók kergetéséről


A Corinthia Hotel báltermében rögzítették a Kaméleon egyik nagyszabású kulcsjelenetét. A szállodában laboratóriumi körülmények között folyt a munka, néma csend honolt a termekben, a rendezőasszisztens hangját is alig lehetett hallani. A forgatásokról ismert nyüzsgésből szinte semmi sem volt érzékelhető, pedig – ahogy azt Bártfai Andrea, a film sajtósa a filmhu-nak elárulta – közel 150 statisztát kellett mozgatni, mégis minden olajozottan működött.

A főszereplőt, Farkas Gábort Nagy Ervin alakítja, aki számtalan alakmás formájában jelenik meg. A szélhámos hiszékeny nők fejét csavarja el, majd lelép a pénzükkel. A történet ott kezdődik, amikor szemet vet legújabb áldozatára, a Hámori Gabi által alakított balerinára. 

"Végig hazudok a filmben, számomra életforma a hazudozás"


"Végig hazudok a filmben, számomra életforma a hazudozás" – mondja Nagy Ervin, aki különböző stratégiákkal és külsővel csábítja el a kiszemelt nőket - erre utal a Kaméleon cím is. "Nem volt még ilyen összetett feladatom, szinte minden percben mást kell játszanom. Az egyik karakterem megy végig a folyosón, egy másik lép be az ajtón, és egy harmadik arcommal veszünk fel egy belső jelenetet." Nehéz sorsú vidéki fiúból lett szélhámos, a fővárosba érkezvén ebben az életformában látta meg a könnyű pénzszerzés lehetőségét.

Nagy Ervin azonban hozzáteszi: buktatókat is rejt magában a sokszínű figura. „Nem egy kifestőkönyvet akarok felmutatni, hanem pont az az izgalmas a szerepben, hogy lassan vezessem végig a figurát, nagyon finom eszközökkel próbáljam az egyik karaktert átvinni a másikba. Nem vígjátéki sarkosság volt a cél, nem a színészi örömünnep. Ha szabad így fogalmaznom, egy kisrealista lélekrajzot szeretnénk. Nagyon adja magát, hogy megmutassam, ilyen, olyan, és amolyan is tudok lenni, de ez félrevezető is lehet. Az elsődleges szempont az, hogy mindenki számra hiteles legyen a figura, ettől tud majd a film is működni.” – nyilatkozta a filmhunak a színész.

László Zsolt DVD-i között lapulnak az áldozatok


Rendesen ráállni

Hámori Gabi alakítja Hannát, a balerinát, aki egy baleset folytán megsérül, és hirtelen derékba törik a karrierja. A színésznő a produkció szervezésében Angelusz Iván tánciskolájában sajátította el a balett alapjait. Habár nagy lelkesedéssel és könnyen tanult, „azért rendesen rá kellett állni a spicc cipőre”. Tizenkét évnyi tánctanulást természetesen képtelenség pár hónap alatt behozni, így aztán a sok esetben dublőzzel dolgoztak a forgatás során. Az alkotók azonban fontosnak tartották, hogy a színésznő is látható legyen tánc közben, hiszen Hartay Hanna balerinának az élete a tánc. A film koreográfusa Dékény Edit, akitől Hámori kortárs táncot tanult.

Csányi Sándor szerepe szerint egy híres tévésztár


A film további szerepeiben is ismert arcokkal találkozhatunk. László Zsolt egy empatikus és elismert pszichiátert alakít, munkamódszeréhez tartozik, hogy DVD-re rögzíti a pácienseivel folytatott beszélgetéseket. A takarítóként dolgozó Nagy Ervin ezek között a DVD-k között kutatva keresi ki legújabb áldozatait. Csányi Sándor szerepe szerint egy híres tévésztár, aki a Perzselt szívek című sorozatban játszik, ennek díszleteit is Etyeken építette fel a stáb. Továbbá fontos szerepet játszik a filmben Trill Zsolt, aki a szélhámos barátját és jobbkezét: Tibit alakítja, illetve viszont láthatjuk az Alföldi Róbert által rendezett Nyugalomból ismert Makranczi Zalánt is. A balerina orvosát Kulka János formálja meg.

Amiben eléggé hisz

A rendező mellett két operatőr dolgozik párhuzamosan, hihetetlen öszhangban: Babos Tamás és Gulyás Buda. "Babos főként világít, míg a snitteléssel Gulyás Buda foglalkozik" - foglalta össze gyakorlatiasan a rendezőnő a két operatőr munkamegosztását.

Hartay Hanna balerinának az élete a tánc


Egy átállás közben, csupán néhány percre sikerült „elkapni” a rendezőnőt. A kérdésünkre, hogy mennyire érzi személyesnek a Kaméleont – vagy akár a többi filmjét -, elmondta, hogy annyiban mindenképpen, hogy olyan témákat keres, amelyek elég sokáig érdeklik. „Mire egy ötletből forgatókönyv lesz és egy jól működő forgatókönyv, az sok esetben évek kérdése, és mire egy forgatókönyv film lesz, az is évek munkája. Tehát megpróbálok olyan témákat keresni, amiben az ember eléggé hisz. Ezek nem feltétlenül önéletrajzi ihletésűek, ez a vonal abszolút nem jellemző rám.” – mondta a rendező.

A magyarországi forgatás befejezésével néhány jelenetet Londonban vesz fel a stáb. Mécs Mónika a filmhu-nak elmondta, hogy valóban van egy angol producere az alkotásnak, ám az angol fővárosban játszódó jelenetek már az eredeti forgatókönyvben is szerepeltek, még mielőtt a külföldi tőke beszállt volna a film gyártásába.

A balerina orvosát Kulka János formálja meg


A filmet december 4-én, magas kópiaszámmal a HungariCom mutatja be, így valószínűleg majd Herendi Gábor Valami Amerikájának második részével kell megmérkőznie a mozikban.



Címkék

werk , riport



nka emblema 2012