sex hikaye

Kanapé az apró kis szigeteken

A Couch Surf bemutatóján jártunk

2014. március 1. - Molnár Judit Anna
Kanapé az apró kis szigeteken

Péntek este a Puskin moziban tartották Dyga Zsombor legújabb játékfilmje, a Couch Surf díszbemutatóját. A szkeccsfilm első közönségével szkeccs-cikket készítettünk, amelyben megosztják velünk, miért ajánlanák a filmet, és melyik volt az ő kedvenc jelenetük.

 

Szabó Kimmel Tamás (színész)
Mindenkinek örömmel ajánlom a Couch Surf-öt, mert végtelenül izgalmas, sokszínű, és olykor lenyűgöző színészi alakítások jellemzik. Remek forgatókönyv alapján készült, remek a rendezés, és gyönyörű kameramozgások vannak benne. Én most odalettem egy picit ettől a filmtől. A kedvenc jelenetem a Takátsy Péter és Gyabronka József által játszott Dramaturgia című epizód volt, de az utolsó jelenet, a Pokol kapuja is nagyon tetszett. Ez nem azt jelenti, hogy a többit nem szerettem volna, csak ez a kettő állt legközelebb hozzám.

cs kimmel 600


Kerekes Vica (színész, a film szereplője)
Annyira rohanunk manapság, hogy igénylejük a kis szigeteket, a kis csendet is a mindennapokban. Ez a film számomra pont ilyen, egyszerre van dinamikája és néhol pedig kifújja magát, megpihen. Mindenkinek ajánlom, mert a magyar filmnek szüksége van arra, hogy támogassuk. Örülnék, ha a nézők büszkék lennének a magyar filmre, ez számunkra, az alkotók számára is pozitív jel lenne, hogy érdemes csinálni. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, akkor az izgatott leginkább, hogy milyen történetek, élethelyzetek alakulhatnak ki egy élettelen tárgy körül. Mindegyik történet más megközelítésű: van tragédia, komédia, vagy tragikomédia, szerintem mindenki megtalálja a hozzá leginkább közelálló epizódot, lehet belőle csemegézni. Imádom a Couch Surf zenéjét. Ha meg lehetne venni CD-n, már sorban állnék érte. 

cs vica 600


Miklauzic Bence (rendező)
Olyan spektrumát öleli fel a szórakoztató (és kevésbe vicces) frusztrációknak, hogy valamelyikben mindenki magára ismer. Valószínűleg nem mindegyik epizód fog meg mindenkit - ez egy szkeccsfilm esetében természetes -, de mindenki talál legalább három-négy olyan történetet, ami be tud robogni az ő állomására, és örül neki, amikor látja. Én a Terápiát találtam nagyon szellemesnek. A Tengerész címűről azt gondolom, hogy színészileg, rendezőileg, ritmusban is nagyon jó. Nagyon finoman és szépen volt felépítve.

cs miklauzic 600


Kovács Gábor (producer)
Nagyon szórakoztató film a Couch Surf, kiválóak a színészek, a rendező. Ugyan vannak benne hullámok, de az ember mégis úgy áll fel a végén, hogy nagyon jól érzi magát. 

cs kovacs 600


Balsai Mónika (színész, a film szereplője)
Magyar film, vígjáték, egy fantasztikus rendezővel, aki sokat letett már az asztalra. Nagyon jó érzés, hogy mindenki úgy jött ki a teremből, hogy mosolyog és boldog. Azért ajánlanám ezt a filmet, mert nevetni lehet rajta, jó története van, kitűnő színészek játszanak benne. Számomra külön öröm volt, hogy Anger Zsolttal dolgozhattam, akit nagyon nagyra tartok, de eddig még nem sikerült együtt játszanunk.

cs balsai 600


Madarász Isti (rendező)
Általában a szkeccsfilmekben vannak nagyon jól sikerült, és béna epizódok is. A Couch Surfben szerintem sokkal több a jó rész, és ráadásul azok annyira kiválóak, hogy ezért mindenképpen megéri végignézni az egészet. Egy egészestés filmben is ritka, hogy háromszor tíz nagyon jó percet találunk, itt pedig szerintem több is volt. Az én kedvenceim a Dramaturgia, az Új osztás, és a Pokol kapujában.

cs isti 600
Madarász Isti a plakáton szerepel

Gyabronka József (színész, a film szereplője)
Az a jelent, amelyben én játszom (Dramaturgia), nagyon pontosan megfog valamit ebből a mai világból anélkül, hogy direkt politikai utalásokat tenne. Boldog vagyok attól, hogy ma este tetszett a jelenetünk a nézőknek, nevettek rajta. Tudtak nevetni azon, hogy mi folyik ebben az országban, mert az egyébként kulturális és gazdasági téren szomorú állapotot, érzékenyen és ironikusan tudta megmutatni a film Dramaturgia című jelenete.

cs gyabi 600

Nagypál Orsolya (rendező)
Jól látni, hogy nagyon izgalmas helyzeteket nagyon jól oldottak meg az alkotók. A Dramaturgia és a Folt hátán folt című jelenetek voltak a kedvenceim, mert nem csak nagyon jó színészeket láthattam benne, de őszintén meglepődtem a fordulatokon is. Én ezt várom egy filmtől.

cs nagypal 600

Ujj Mészáros Károly (rendező)
Nagyon kedvelem Zsombort. Hogy rendre a semmiből hoz létre filmeket, csodálatos dolog. A tíz minifilmből olyan, eddig ismeretlen arcait is megismerhetjük, amiről nem is sejtettem, hogy léteznek.

cs ujjmeszaros 600


Pálfi György (rendező)
Úgy érzem, hogy a Couch Surf számon tartja a közönségét. Minden történet egy-egy poénra jár. Természetesen, amikor az ember 10 apró, youtube hosszúságú történetet lát, akkor elkezd azon gondolkozni, hogy melyik a legjobb. Én mégis azon gondolkodom, hogy egyben mit jelent ez a sok apró történet. Szórakoztatni akartak és engem megtaláltak, mert ha a tíz részből hét magával tudott ragadni, akkor már nincsen semmi baj. Kis emberi történetek, fura helyzetekkel, jól kidolgozott forgatókönyv alapján.

cs palfi 600


Bartsch Kata (színész, a film szereplője)
Nagyon szeretek a Zsomborral dolgozni. Nekem ő egyfajta garancia arra, hogy izgalmas filmet készítünk. Azért ajánlanám a Couch Surf-öt a nézőknek, mert remek színészeket láthatnak benne, és nem csupán sokat használt arcokat, hanem friss tehetségeket is. 

cs bartsch 600


Anger Zsolt (színész, a film szereplője)
Ez egy olyan film, amit nem lehet megunni. Sok jelenetből áll, amelyek egymástól függetlenek, de mégis fel vannak fűzve egy szálra. Ha legbátrabban szabadjára engedi az ember a fantáziáját, akkor igen messzire röpítheti arról, hogy mi történhet egy kanapén. Abszolút kedvencem a Dramaturgia, szerettem még a Moratoríum, és a Crawling King Snake című epizódot.

cs anger 600

 

Olvasd el interjúnkat a rendezővel!

(fotó: Balla Dávid)






nka emblema 2012