sex hikaye

Szekeres Csaba: Kinder Garden

„Az ellenállás melankóliája”

2005. február 5. - Horeczky Krisztina
Szekeres Csaba: Kinder Garden
Szekeres Csaba társasjátékaiban az egyik játékos kegyetlenségre kárhoztatja magát – szenvedésre a másikat. Mme Flauberie a játszótéren ül egy Pesten működő kínai étterem vezetőjével, hogy megkérdezze, pontos-e a gyanúja: fazekukban végezte be életét kutyája, Bonaparte.

Farkas Theodóra 1978-ban jött Magyarországra, hasában a hat hónapos Babával – akit sosem akart, de végül mégis világra hozott. A vakon született lányt „fanatikus gyereklétben” tartja, miközben egyre nagyobb szenvedést okoz számára a róla való gondoskodás.

Alex egy garázsban ül barátjával, Toddal - rég’ nem találkoztak; Tod három évig volt kómában, és már nem szeretne előre megbeszélt találkozókat - Mike-nál sem, a Waffelben. Kínai mondást idéz: „Akit egyszer kígyó mar meg, az a kötél puszta látványától is félni fog.” Úgyhogy arra kéri Alexet: engedje, hogy maguktól történjenek a dolgok.

Alex hamarosan félreérthetetlenül közli görög barátnőjével: nem akar gyereket („lúzert”), kivált nem egy, „már nem éppen fiatal”, harminchoz közeledő nőtől, aki pánikba esett a kora miatt. Majd Pestre utazik, hétezer kilométert tesz meg, hogy lássa mellrákban haldokló anyját, Esthert, akivel tizennégy éves koráig élt együtt.

Szekeres Csaba első – fekete-fehér – nagyjátékfilmjének helyszínei (a játszótér kivételével) zárt terek: kocsibelső, kórház, lakás. Azonban bárhol is zajlódnak a jelenetek, mindenhol játék folyik. Játszik egymással anya és lánya; Alex és az élettársa; Alex és az édesanyja. Ebben a társasjátékban (ahol nincsenek szabályok, csak föl nem cserélhetőnek, meg nem változtathatónak tűnő szerepek) az egyik „játékos” kegyetlenségre kárhoztatja magát – szenvedésre a másikat; miközben egyfolytában hazudik magának, és a számára kétségtelenül fontos, vagy a legfontosabb embernek.

Alex (a karizmatikus Andrew Hefler) és Baba (a kitűnő Bordán Lili) párhuzamosan futó történetében a kiszolgáltatottság közös: Baba – anyjától való fizikai, és egyre nagyobb fájdalommal járó lelki-érzelmi - „függősége” megszüntethetetlennek tűnik; ráadásul a kapcsolat súlyos hazugsággal terhelt. A férfi a kiszolgáltatottságtól retteg. Legfőbb – bár anyja esetében tökéletesen hatástalan fegyvere – a cinizmus, továbbá (a nem minden igazság és sajátos humor nélküli) verbális terror.

Szekeres filmjének legnagyobb tétje: ki, mikor hajlandó végérvényesen szembenézni a saját hazugságával, azzal mikor számol le, és ezt követően hogyan dönt.

Az alkotó igen finom eszközökkel mutatja meg Alex és az édesanyja (Bordán Irén) között játszódó élet-halál (sic!) harcot. A majd’ mindvégig két nyelvű dialógusokban a fiú kitartóan beszél (pontosabban: mond monológokat) angolul – mire Esther magyarul válaszol. Alex gyerekes szemrehányásokkal próbálja anyját sakkban tartani (miért kapott állandóan almatortát a születésnapjára; álma Istenről és a hatalmas almáról, amely valójában egy gigantikus város, tele emberrel), minden eszközzel azon van, hogy fölülkerekedjen, nyerjen, hogy az anyját megadásra, ha úgy tetszik: a játszma föladására kényszerítse.

Bordán Irén olyan, mint egy fáradt, „halálosan” nyugodt, de az életkedvét még nem elveszítő, gyönyörű macska, akinek az orra előtt ott rohangál, fáradhatatlanul egy kisegér. Bordán pompásan mutatja meg: első pillanattól fogva tisztában van azzal, mi folyik körülötte; hogy nincs kedve egy pillanatra sem részt venni egy olyan játékban, amelybe ha beszáll, biztos a vereség: nem tudná szeretni a fiát. Úgyhogy Esther mindvégig igazat mond. És Alex szép-lassan megtörik az igazság, a nyugalom, a viszonzást nem váró szeretet súlya alatt.

A másik lakásban Baba magára marad – tudja, hogy már nem költözik kertes házba, és nem kapja meg azt a kutyát, akit Kierkegaardnak nevezne el, akinek a fényképét anyja tette eléje reggelente. Ül a telefonkészülékkel az előtérben; erőt gyűjt ahhoz, hogy föl merje hívni Mme Flauberie-t (Tímár Éva), és hogy majd elviselje az igazságot.

Baba egymaga, a legnagyobb magányban dönti el: véget vet a hazugságnak, Alexet „rákényszerítik” erre.

Szekeres munkájának egyik legnagyobb erénye – túl a remek színészi minimál-játékon; az elegáns humoron-irónián; a kitartó és teljességgel „korszerűtlen” lassúságon; az őszinteségen; az erős érzelmeken; az igen szépen fényképezett jeleneteken – a zenehasználat. A Kinder Gardenben dramaturgiai jelentőség jut a muzsikának - szóljon akár klasszikus zenei műveltségi vetélkedő Babáéknál: így Mozart, Verdi; kérje föl Esther a fiát Sinatrára, vagy hallgasson Alex Björktől régi amerikai slágereket Manhattanben etc. Mindez a hazai nagyjátékfilmek esetében - ahol a (film)zenét sok esetben úgy használják, mint egy másfél órás videóklipben, vagy úgy hányják rá az epizódokra, mint didergő ember kandallóba a tűzifát - mondjuk úgy, fehér holló.
 
Örömömre szolgált, hogy Bordán Lilinek sikerült rávennie a rendező-forgatókönyvírót, ne gyújtassa föl „hősnőjét” a játszótéren – mondjuk – egy kanna benzinnel.

Noha Szekeres nem zár happy enddel – amely úgyszintén kedvemre való -, megadja valaminek a lehetőségét. Ha úgy tetszik: el tudja képzelni a változást.

A játszótéren, a padon üldögélő Baba mellé hamarosan letelepedik Alex – aki bár hangosan konstatálja, hogy a lány nem lát, megtanítja, miként kell megszüntetni a csuklást.

Mme Flauberie-t a kínai férfi talán meggyőzte arról, a kutya húsánál mennyivel ízletesebb a kígyóé, így Mme Flauberie arcán átfut egy mosoly, mikor azt mondják neki: „Mme megenged egy mondatot? Ön gyönyörű.”

És Szekeres hősei talán már nem félnek a kígyótól – legalábbis nem riadnak meg a kötél látványától.

Történnek maguktól a dolgok. Nem csak a fotó lesz igaz – hanem a kép is.



Címkék

szemle 36 , kritika



nka emblema 2012