Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Visszatér a MUSTRA!

Interjú Dr. Kollarik Tamással, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátorával


2015. május 3. - Gyürke Kata



Visszatér a MUSTRA!

Dr. Kollarik Tamást, a Médiatanács tagját, a Magyar Média Mecenatúra Program koordinátorát a pályázati rendszer eredményeiről, céljairól és terveiről kérdeztük. Megtudtuk, hogy május elején újra megrendezik a szakmai Kvótafórumot, és újjáélesztik a MUSTRA filmes seregszemle hagyományát. Május 18-án az Urániában komoly elismeréssel és pénzjutalommal járó díjakat osztanak ki 5 műfajban az elmúlt 3 év legjobb filmjeinek. A szakember a zsűri névsorát is elárulta nekünk.

Filmhu: Mennyi támogatás áll a mozgóképes alkotások fejlesztésére, létrehozására az idén, a Magyar Média Mecenatúra Programban?  

Dr. Kollarik Tamás: A Médiatanács működteti a Magyar Média Mecenatúra Programot, amelynek keretében két nagy területen adunk támogatást. Az egyik a médiaszolgáltatók, azaz a független helyi és körzeti televíziók és rádiók számára nyújtandó támogatás, itt 2015-ben négy pályázati kategóriában 1,2 milliárd forintot ítél meg a Médiatanács. A másik terület a magyar audio-vizuális alkotók támogatása, 11 kategóriában hirdetünk idén pályázatot, a pályázati keretösszeg itt 1,9 milliárd forint.  Ez azt jelenti, hogy 2015-ben összesen 3,145 milliárd pályázati keretösszeget oszt ki a Médiatanács. A Magyar Média Mecenatúra programra az elmúlt négy év alatt több mint 10 milliárd forintot fordítottunk, eddig összesen 1385 alkalommal támogattunk médiaszolgáltatókat 5 milliárd forint értékben, és ugyanígy több mint 5 milliárd forintot osztottunk szét közel 570 film, vagy filmhez köthető alkotás elkészítésének finanszírozására.

KT PTJO600

Pályázati bontásban a honlapunkon, a Pályázati Tükör oldalain pontosan áttekinthető és természetesen nyilvános, hogy melyik kategóriában, mennyi támogatást adunk. Az audio-vizuális szektor kategóriái közé tartozik a Kollányi Ágoston pályázat, ami évi 250 millió forintos keretösszeggel ismeretterjesztő filmeket támogat. Az Ember Judit pályázatunk dokumentumfilmeket támogat 350 millió forint értékben, az animációs filmeseknek szól a Macskássy Gyula pályázat, 180 millió forint értékben. A kísérleti- és kisjátékfilm készítést támogatja a Huszárik Zoltán pályázat 75 millió forintos keretben, 600 millió forint áll rendelkezésre a Fehér György pályázaton, tévéjátékok készítésére, a forgatókönyvírást támogatja az Egri Lajos pályázatunk 10 millió forintos keretösszeggel. Az online tartalmak fejlesztésére a Neumann János pályázat áll az alkotók rendelkezésére, itt 20 millió forintot tudunk szétosztani, a dramatizált hangjátékok létrehozására kiírt Cserés Miklós pályázatban pedig 50 millió forintot. A történelmi dokumentumfilmes pályázatunk 130 millió forint keretösszegből gazdálkodik. Ezeken kívül még két kategóriánk van, az Escher Károly pályázat, ami a hirtelen, váratlanul felmerülő események megörökítésének támogatására szolgál, ebben a kategóriában évi 20 millió forint áll a pályázók rendelkezésére, és a Dargay Attila pályázatunk, amely animációs film sorozatokat, vagy magas minőségi igénnyel jelentkező egyedi animációs filmeket támogat 250 millió forintos összegből. Amennyiben támogatást ítélünk meg az Escher Károly pályázaton, akkor kötelezzük a pályázót arra, hogy a következő Kollányi Ágoston vagy Ember Judit pályázatra adja be az anyagát, hogy az addigi munkája be tudjon épülni egy „nagyobb, teljes” műalkotásba.

Filmhu: Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen a nagyjátékfilmeken, a diplomafilmeken és az egész estés animációs filmeken kívül minden más műfajt a Médiatanács támogat?

Dr. Kollarik Tamás: Nem teljesen, azért ez egy kicsit összetettebb szerintem, mert például a filmszemlék, vagy a filmfesztiválok létrehozását támogatja ugyan a Médiatanács is, de csak díjak felajánlásával, a szervezési költségekre a Filmalaphoz lehet pályázni. De egyébként sem jelentenek a támogatásaink kizárólagosságot, mert vannak olyan műfajok, amelyeket a Filmalap is támogat, például a kísérleti- és kisjátékfilmeket, vagy az egész estés dokumentumfilmeket, de valóban, a nagyjátékfilmeket és az egész estés animációkat mi nem támogatjuk.

Filmhu: Mekkora túljelentkezést tapasztalnak az egyes pályázatoknál?

Dr. Kollarik Tamás: Ez pályázatonként és kiírási kategóriánként változik, de alapvetően azt lehet mondani, hogy hat és tízszeres a túljelentkezés, nagyon magas a dokumentumfilm és az ismeretterjesztő film esetében, valamint kiemelten nagy érdeklődés mutatkozik a tévéjáték filmes pályázatunk iránt is. Fontos még elmondani a Mecenatúra Program esetében, hogy minden egyes pályázati kategóriánál elsőként a pályázatok adminisztratív áttekintése zajlik, majd a Médiatanács által felkért szakértőkből álló 3-5 tagú bírálóbizottságok szakmai javaslatot tesznek, majd a Mecenatúra igazgatóság az anyagok, pályázatok, szakvélemények feldolgozása után előterjesztéseket készít, amelyek alapján a Médiatanács a soros ülésein meghozza döntéseit.

Filmhu: Az online filmek fejlesztése is kezd hangsúlyossá válni az utóbbi években.

Dr. Kollarik Tamás: Sikeres, és az alkotók körében nagy népszerűségnek örvend a Neumann Jánosról elnevezett online pályázat, amelyet több éve ír ki a Médiatanács. Egyre több és egyre jobb pályázat érkezik be hozzánk, amelyekből értékes munkák jönnek létre. Itt azt várjuk el a pályázóktól, hogy nagy nézettséget elérni képes online felületeken jelenítsék meg a támogatott alkotásokat. Ez egy havi beadású pályázat, tehát minden hónapban megnyitjuk a lehetőséget az alkotóknak. A 20 millió forint keretösszegű pályázat idén ősszel indul.

KT2 600

Filmhu: Melyek a Média Mecenatúra program prioritásai?

Dr. Kollarik Tamás: A Mecenatúra Program a támogatási céljait az éves támogatási- és munkatervben határozza meg. Ezek nyilvánosak, csakúgy mint a pályázati keretösszegek. Fontos prioritás, hogy mi alapvetően értékes közszolgálati tartalmat támogatunk, és minden esetben maximálisan tiszteletben tartjuk az alkotói szabadságot, azaz nem rendelünk meg pályázatokat vagy filmeket. A támogatási keretrendszerünk kifejezetten nyitott, ösztönző, a szakmai igényeket figyelembe veszi, mert a pályázati kategóriák és az azokon belüli kiírások nem statikusak, hanem képesek a folyamatos változásra. Minden fontos filmszakmai eseményen részt veszünk, valamint mi magunk is szervezünk a Mecenatúra Program kapcsán tájékoztató és a szakmai párbeszédet lehetővé tevő találkozókat. Aktuálisan most május 7-én lesz a következő Kvótafórumunk, itt a Médiatanács bemutatja támogatási programját, terveit, az eddigi eredményeket, addigra elkészül az elmúlt négy év támogatásait összegző Mecenatúra Guide kiadványunk is, amely az említett 570 alkotást mutatja be egy klasszikus filmes katalógus formájában angol-magyar nyelven. Bízunk abban, hogy a kiadvány előmozdítja a támogatott alkotások széles körű megismertetését, fesztiváloztatását valamint hozzájárul ahhoz, hogy minél több felületre eljussanak a kiváló magyar alkotók filmjei. 

Fontos szempont a pályázati kiírásoknál, hogy az alkotások ne az asztalfióknak készüljenek, ezért csak olyan filmek szerepelhetnek sikerrel a pályázatokon, amelyek a lakosság széles körét elérő hazai televízióktól bemutatási szándéknyilatkozattal rendelkeznek. Az elsődleges bemutatás mellett pozitívan értékeljük, ha másodlagos bemutatási szándéknyilatkozat, vagy alternatív forgalmazási javaslat is szerepel a pályázatban. Előny lehet az ismeretterjesztő, vagy dokumentumfilmeknél, ha múzeumokban, vagy egyéb intézményekben is forgalmazásra kerülnek, bekerülhetnek az oktatásba, sőt, támogatjuk az online felületeken való megjelenést is. Van olyan, történelmi témával foglalkozó a Médiatanács által támogatott animációs film, amelyet a producer tájékoztatása szerint „csak” különböző múzeumokban 140.000 néztek meg. Legalább ilyen fontosnak tartjuk a fesztiválszereplések elősegítését is, egyrészt már a kiírásokban is ösztönözni próbáljuk az alkotókat, másrészt mi magunk rendszeresen jelen vagyunk a hazai és a határon túli filmfesztiválokon, szakmai fórumokon,  próbáljuk a fesztiválszervezők figyelmét is ráirányítani a Mecenatúra programban támogatott filmekre. A Médiatanács támogatóként jelen van a miskolci CineFesten, a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, a szolnoki Képzőművészeti Filmfesztiválon, a kolozsvári Filmtettfesten, a zalaegerszegi Göcsej Fesztiválon, a szombathelyi Savaria Fesztiválon, de a Filmalappal közösen szerveztük meg tavaly ősszel a Magyar Filmhetet, ahol a nevezett filmek közül 116 a Médiatanács támogatásával készült el. A fesztiválszereplések tekintetében is egyre szebb eredményeket érünk el, pontosabban érnek el az alkotók és a filmek, eddig 47 film szerepelt már 154 hazai illetve nemzetközi fesztiválon, amelyekről a nevezett filmek közel 50 díjat hoztak el. Emellett szintén nagyon fontos, hogy a programunk az első ponttól az utolsóig teljesen transzparens és áttekinthető legyen, ezért a magyar pályázati rendszerekben először felépítettünk egy olyan honlap-rendszert, amely minden támogatott alkotásnak önálló honlapot biztosít (ez a már említett Pályázati Tükör), ami a filmek fesztiváloztatásában is nagy segítséget jelent. Ide nem csak kész filmek kerülnek fel, hanem az alkotás folyamatáról is beszámolunk, az alkotókat kötelezzük, hogy küldjenek például werkfotókat, trailereket tegyék ki a stáblistát, a sajtóhíreiket, írásaikat. Ezen kívül a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Filmalap fesztiváloztatási igazgatóságaival is együttműködünk a támogatott filmek fesztivál szerepléseinek elősegítése érdekében.

KTBerni MTI Koszticsak Szilard600

Dr. Kollarik Tamás, Szász Attila, Köbli Norbert, Lajos Tamás, Szabó László Zsolt: A berni követ című film fődíjával a moszkvai Detektív Fesztivál után (fotó: MTI)

Filmhu: Milyen tartalmakat preferálnak a támogatások megítélésében, illetve mit jelent az, hogy ösztönző keretrendszerben gondolkodnak?

Dr. Kollarik Tamás: Vannak a pályázatainkban preferált célok, ilyen a magyar klasszikus és kortárs gyerekirodalom jeles alkotásiból készült adaptációk támogatása, a kortárs irodalmi művek feldolgozásának előtérbe helyezése, például a Cserés Miklós pályázatnál, valamint kiemelkedően fontosnak tartjuk a történelmi, kultúrtörténeti témák feldolgozását is. Az ösztönző pályázati keretrendszer azt is jelenti, hogy több esetben egymásra épülnek a pályázataink. Említettem, hogy az Escher pályázatnál kötelezzük az alkotókat, hogy a következő lépésben a Kollányi Ágoston vagy Ember Judit pályázatra adják be támogatott munkájukat, az Egri Lajos forgatókönyvírói pályázatnál kötelezzük az ott támogatott alkotásokat, hogy a következő évi Macskássy vagy Fehér György pályázaton - amelyek a filmgyártást támogatják - is megmérettessék magukat. Ugyanígy egymásra épülnek a Macskássy és Dargay pályázatok. A Macskássy pályázat esetében egyedi animációt, vagy sorozattervből egy vagy két részt támogatunk, majd a Dargay Attila kiírás keretében van lehetőség arra, hogy teljes 13 részes sorozat elkészülését támogassuk. Ezen rendszernek köszönhetően az év végére már hat-nyolc teljes, 13 részes, elsősorban gyermekeknek szóló animációs filmsorozat áll majd a nézők rendelkezésére.

Filmhu: Blogot vezetnek, rendszeres filmajánlókat küldenek, a támogatott filmeknek külön weboldalakat készítenek. Mennyire fontos a nyilvánosság, a kommunikáció, az átláthatóság?

Dr. Kollarik Tamás: Személyesen is meg vagyok győződve arról, hogy a Médiatanács által támogatott műfajok nagyon fontosak, és hogy a dokumentumfilmesek, az ismeretterjesztő filmesek, az animációs alkotók a magyar audio-vizuális szakma kiemelkedően értékes szereplői, akik igen fontos kulturális alkotásokat, ha úgy tetszik kulturális termékeket hoznak létre. Biztos vagyok benne, hogy számtalan olyan alkotást támogattunk, amelyek nemcsak fontos szerepet töltenek be a mai magyar kulturális közéletben, de maradandó alkotások is. Említhetem akár a Kocsis Tibor által készített Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmet, vagy a hatalmas szakmai tudásról és elképesztő alázatról tanúskodó természetfilmeket, így például Mosonyi Szabolcs Vad Szigetköz című filmjét, amelyet több mint 30 országban vetítenek és forgalmaznak valamint tucatnyi fesztiválon szerepelt sikerrel, de szerencsére a sort még hosszan folytathatnám. Azért is működtetjük a blogunkat, mert szeretnénk, ha minél többen felfigyelnének ezekre a munkákra, megismernék az alkotókat, mert nagyon sok energia, gondolat és munka van ezekben a filmekben. Érdemes rájuk odafigyelni.

KTUrania600

Filmhu: Tavaly a Filmhéten levetítették a Médiatanács által az elmúlt 3 évben támogatott alkotásokat, de díjakat nem osztottak ki, mint annak idején a MUSTRÁn. Változtatnak-e ezen, lesz-e Médiatanács-díj? Ha igen, ki lesz a zsűri?

Dr. Kollarik Tamás: A Magyar Filmhét létrehozásában társszervezők voltunk a Filmalap mellett, és örömmel láttuk, hogy a visszajelzések szerint egy nagyon sikeres filmes rendezvény létrehozásán dolgozhattunk. A Médiatanács márciusi ülésén úgy döntött, hogy az ott bemutatkozott 116 általa támogatott filmet díjazni fogja, erre a munkára felkért egy héttagú független szakmai zsűrit. A zsűri tagjai a filmes szektor több területéről érkeztek, az egyetemi szférától kezdve az szakújságírón, kritikusokon és a Filmakadémián át a Magyar Művészeti Akadémiáig. A zsűri elnöke Novák Emil operatőr, a Filmakadémia elnöke, a tagok: Bíró Tibor (Jameson Cinefest Fesztivál igazgatója), Demeter István (Szolnoki Filmfesztivál igazgatója), Haris László (MMA tag, fotóművész), Kárpáti György (Magyar Nemzet filmes szakírója), Schubert Gusztáv (a Filmvilág főszerkesztője), Varga Balázs (egyetemi adjunktus, az ELTE Filmtudomány Tanszékének oktatója).

Május 18-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezzük meg a díjátadó gálánkat, ahol a zsűri szakmai döntése alapján a Médiatanács 5 kategóriában ajánl fel díjat az általa támogatott és a Filmhéten bemutatott filmeknek. Ez az öt kategória a Filmhéten is megjelent, a dokumentum-, az ismeretterjesztő-, az animációsfilm, a tévéjáték és a kísérleti- és kisjátékfilm. Ezekben a kategóriákban első, második és harmadik díjat ajánlunk fel másfél, egy és fél millió forint értékben, a díjak a pályázati névadók nevét viselik majd. Ezen kívül a zsűri kiemelkedő szakmai teljesítmény díjazására három, egyenként 500 ezer forintos különdíjat is odaítélhet, amely a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Különdíja nevet viseli majd.  

Filmhu: Felélesztik-e a MUSTRA hagyományait? Ha igen, mikor, mit terveznek?

Dr. Kollarik Tamás: Igen szeretnénk folytatni ezeket a hagyományokat. Azt tervezzük, hogy a jövő évtől kezdődően, az adott évben elkészült, általunk támogatott filmeknek szervezünk egy Médiatanács Mecenatúra Mustrát, mindig más vidéki városban, ahol a filmes rendezvényeknek nagy hagyománya, és akár jelene is van, elég csak Pécsre, Miskolcra, vagy Szolnokra gondolni, ahol pezsgő filmes közélet mellett szép múltja van a hasonló rendezvényeknek. Remélhetőleg a Filmakadémia bevonásával jöhetnek majd létre ezek a rendezvények, amelyek helyben, de országos viszonylatban is nagyon fontos kulturális eseményekké nemesedhetnek. 

Filmhu: Ön személyesen, mennyire vesz részt a bemutatókon, mindent megnéz?

Dr. Kollarik Tamás: Törekszem mindenhova elmenni, ahova hívnak. Szinte az összes magyar filmes eseményen jelen vagyunk, jelen vagyok, Miskolctól Kecskemétig, Szolnoktól Szombathelyig, de ha meghívást, felkérést kapunk, akkor a határontúli eseményeken is részt veszünk, most voltunk a zentai Bolyai Filmműhely 10 éves évfordulóján, de megyünk majd a Filmtettfestre, Kolozsvárra is.




Címkék

Magyar Média Mecenatúra Program , nmhh , Médiatanács , Dr. Kollarik Tamás , Pályázati Tükör , Kvótafórum , Mustra





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |