Kollányi Ágoston Centenárium - programsorozat a 100 éves filmrendező emlékére

Száz éve, 1913. november 6-án született Kollányi Ágoston filmrendező, aki a magyar ismeretterjesztő filmek alkotói közt az egyik legnagyobb volt.
Természettudományos szemlélete és lírai alkata a tudományos és művészeti témáiban is megjelent, sikert aratott, és ezt a nemzetközi elismeréseket hozott számára Cannes-ban, Rómában, Moszkvában, vagy Karlovy Vary-ban...
Matematika-fizika szakos diplomát szerzett Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1935-ben. Tisztviselőként dolgozott, majd a Színművészeti Akadémia rendező-szakán tanult. 1945-től reklámgrafikával foglalkozott, 1947-től pedig reklámfilmeket készített. A Híradó és Dokumentumfilmgyár munkatársa lett 1950-ben, ahol népszerű-tudományos oktatófilmeket készített, amelyeknek 1955-től már egyéni látásmódú mestere és klasszikusa lett.
Sokirányú érdeklődése megbízható alapot adott annak az életműnek, amely a népszerű-tudományos műfajban nemcsak a magyar, hanem nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő jelentőségű. A tudomány legfrissebb eredményeinek megbízható és láttató erejű bemutatása jellemzi filmjeit. 1956-ban Cannes-ban díjat nyert a Bölcsők c. filmje. Rövid és tömör szerkesztésű kisfilmeket készített pályájának elején, később játékfilmeket is készített.
Programok:
Szeptember 11. - október 4.
- Kiállítás Kollányi Ágoston filmrendező emlékére
Életéről mesél néhány festmény, önarcképe, szobrai és rajzai, filmjeihez fényképek, plakátok, érdekes iratok.
Helyszín: MNL KEM Levéltár, Palkovics terem (bővebb infromáció ITT található)
Október 9., 18:00
- A Keszthelyi Jubileumi Fesztivál első napján vetítik a Noé bárkái című filmjét
Utána beszélgetés
Helyszín: Balaton színház
Október 30., 18.45
- DOKU Filmklub: Örök megújulás (1965) 84'
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszinház, Fábri terem
November 6.
- Beszélgetés, kiállítás és filmvetítés Kollányi Ágoston életéről, filmjeiről
Helyszín: FilmesHÁZ
November 12., 19:00
- Díszvetítés: Noé bárkái
A felújított és DVD-n megjelenő film bemutatása.
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszinház
Az eseményeket a Kollányi Ágoston Centenárium Facebook oldalán követhetik nyomon.