sex hikaye

Manyi Kiss

 

actor, contributor

Biography

1926-tól Kolozsvárott kezdett játszani. 1928-1932 között előbb Miskolcon, majd Szegeden lépett fel. 1931-től olasz artista férjével külföldi cirkuszok műsorában szerepelt. Kezdetben nem kapott szerződést Budapesten, így csak szerepekre szerződött. 1935-ben, a Royal Színházban egy "beugrással" alapozta meg fővárosi hírnevét. 1938-ban a Fővárosi Operettszínház tagja lett. Játszott a Magyar Színházban, az Andrássy úti Színházban, az Erzsébetvárosi Színházban, a Márkus Park Színházban és a Vidám Színházban is. 1940-ben Eisemann Mihály Fiatalság-bolondság című operettjével lett igazán népszerű. 1943-ban a Vígszínházba szerződött. Ekkor már a budapesti közönség egyik kedvence. A II. világháború után játszott Kamara Varietében, a Magyar Színházban és Művész Színházban is. Az 1950-es években felfigyeltek drámai tehetségére is, és az eddigi énekes-táncos, komikai szerepei most már prózai szerepkörrel, klasszikus drámákban való tragikus ábrázolásmóddal bővültek ki. 1954-ben került a Madách Színház társulatához. Díjai: Jászai-díj - 1954 Kossuth-díj - 1957 Érdemes művész - 1962 Kiváló művész - 1964

Filmography

actor
 
1971 Hahó, Öcsi!
A fekete város
A gyilkos a házban van
1970 Arc
Hatholdas rózsakert
Csak egy telefon
1969 Ismeri a szandi mandit?
Történelmi magánügyek
Régi nyár
Sziget a szárazföldön
1968 Irány Mexikó
1967 Tanulmány a nőkről
Mocorgó
Nem várok holnapig...
Tüskevár
1966 Fügefalevél
Hogy szaladnak a fák...
1965 Iszony
Másfélmillió
Butaságom története
Patyolat akció
1964 Egy ember, aki nincs
1963 Bálvány
Tücsök
Hattyúdal
1962 Mici néni két élete
Amíg holnap lesz
Egyiptomi történet
1961 Házasságból elégséges
Napfény a jégen
Áprilisi riadó
Nem ér a nevem
1960 Két emelet boldogság
Három csillag
1959 Égrenyíló ablak
A 39-es dandár
1958 Bogáncs
1957 Égi madár
Gerolsteini kaland
1956 A csodacsatár
Hannibál tanár úr
Körhinta
Ünnepi vacsora
1955 Hintónjáró szerelem
1954 2x2 néha 5
Fel a fejjel
1953 Péntek 13
Kiskrajcár
1951 Vihar
Tűzkeresztség
1949 Lúdas Matyi
1945 A tanítónő
1943 Heten, mint a gonoszok
Ez történt Budapesten
Viharbrigád
Ördöglovas
Fény és árnyék
1942 Álomkeringő
Egy szív megáll
Katyi
1941 Behajtani tilos!
Csákó és kalap
Édes ellenfél
Leányvásár
Tessék jegyet váltani
Egy tál lencse
1940 Hétszilvafa
Pepita kabát
Beáta és az ördög
Igen vagy nem?
Hazajáró lélek
Cserebere
1939 Pénz áll a házhoz
1938 Süt a nap
A Noszty fiú esete Tóth Marival
1937 Pesti mese
Szerelemből nősültem
3:1 a szerelem javára
Maga lesz a férjem
1933 Café Moszkva
Tamási Áron: Énekes madár
Nem vagyunk angyalok
contributor
 
A tragikus mosoly

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

 

Credited with

Barnabás Hegyi - director of photography  (17)
Ádám Szirtes - actor  (12)
Antal Páger - actor  (12)
Márton Keleti - director  (12)
Márta Fónay - actor  (11)
Ferenc Kállai - actor  (10)
István Eiben - director of photography  (10)
Sándor Zákonyi - editor  (10)

Genres

drama children adventure crime melodrama musical portrait romantic satire historical comedy music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu