sex hikaye

Gázolás (1955)

Gertler Viktor

2006. szeptember 28. - filmhu
Annak idején az olasz neorealista filmek hatását emlegették a Gázolással kapcsolatban, pedig csak a Gertler Viktor képviselte, jó értelemben vett polgári hagyomány köszönt vissza a vászonról. A neorealista beütést legföljebb az a tény képviselte, hogy a történet alapjául szolgáló bűnügy krónikája korábban folytatásokban megjelent az egyik országos napilapban.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Politikai csatározások közepette, az arra az egy-két esztendőre jellemző „húzd meg, ereszd meg” vívódások idején írták és forgatták le az akkoriban szokásos kicentizett igazságú dramaturgiával. A sematizmus, ha el is veszítette már a hatalmát, rossz beidegződései azért ott kísértettek a cselekmény egyes fordulataiban. Nálunk szokatlan módon mintegy száz nőről, köztük sok amatőr színjátszóról készítettek próbafelvételeket a főszerepre, a kor vezető színésznőit is a műterembe szólítva. Végül Ruttkai Éva, Bánky Zsuzsa, Sütő Irén előtt Ferrari Violetta lett a befutó, ő játszotta el a sokféle ellentétes jellemvonásból kikerekedő nőalakot. A férfi főszerepre is több jelöltje volt a stábnak, Darvas Iván mellett az döntött, hogy a korszak vitathatatlanul jelentős, sok filmben játszó, sztárgyanús filmhőse volt.

Még manapság is divatos filmhelyszín a bírósági tárgyalóterem. A visszatekintő elbeszélésmódú film főhőse egy fiatal bíró, aki már az 1945 utáni rendszer neveltje. Rá osztják ki azt a pert, amelyben egy halálos végű gázolás ügyében kell döntenie. Csakhogy a vádlott jó ismerőse, sőt, több is annál: a bíró szerelmes a taxisofőrnőbe. Itt bukkan elő a dramaturgiai séma: a taxisnő nem egyszerű munkás, hanem egy lecsúszott „rózsadombi úrilány”, aki kénytelenségből vállalta ezt a kenyérkereseti formát, különben léha, könnyelmű életet él. A film prejudikálva el is ítéli a taxisnőt és környezetét, akik mintegy a régi uralkodó osztályok módján folytatják életüket az új rendszerben is. Judit, a sofőr nemcsak csinos, veszedelmesen vonzó nő is (ezért volt kitűnő választás Ferrari Violetta, aki fotogén megjelenését, még ha egy sematikusan megírt szerepben is, kitűnően kamatoztatta). A tárgyalást vezető bíró apránként jön rá, hogy behálózták. Judit csak színlelte, hogy szereti. Ez a lány – a forgatókönyv szerint – valójában hidegszívű, senkit sem tud igazán szeretni. Amikor a bíró, ítélethozatal előtt ráébred erre, át akarja adni másnak az ügyet. Főnöke azonban, szelíd erőszakkal ráveszi, hogy fejezze csak be, amit elkezdett, és ne a szívével, hanem a fejével hozzon döntést, hirdessen ítéletet a halálos gázolás ügyében. És a bíró megcselekszi, amit mindenki – kivéve a vádlottat – elvár tőle.
Ravasz kis film ez. Telis-tele van a polgári életmód hagyományos helyszíneivel (jobb napokat látott lakás, vívóterem, egy sportklub a könnyelmű kalandok helyszínéül). Szereplői úgy játszanak, hogy Darvas és Ferrari helyébe, akár Jávort és Karádyt képzelhetjük. A húsz évvel korábbi idők iránti nosztalgiát a rendezés és a fényképezés stílusa is erősíti. Akkor felmentették, vagy enyhe büntetésben részesítették volna a hősnőt – most természetesen súlyos ítéletet kell kapnia. Mégis, részleteiben hiteles és jó a film. A közönség megkapja a magáét, elandalodhat a néző az elveszített múlton, de a politikai hatalom is eléri az igazát, nem menthetik föl a bűnöst, aki – a film szerint már eleve annak született, csábítónak, romlottnak, az új rend megmérgezőjének. Végül még valamilyen tragikus glória is képződik köréje, hiszen nincs esélye a változásra. Sejthetjük a sorsát, egy év múlva, a forradalom napjaiban majd kiszabadul a börtönéből, Nyugatra megy, és örök ellensége lesz egykori hazájának. 

Gertler, a rendező ügyessége éri el ezt a kettős hatást. A kisujjában van minden, amit ebben a szakmában tudni lehet. Beállításokkal, fényekkel, a színészek instruálásával hogyan lehet a forgatókönyv ellenére is valamelyest igazságot tenni. A magas Dramaturgiai Tanács, amely ellenőrizte a szcenáriumot, abba már nem szólhatott bele, hogy milyen sok közeli felvételt készített Ferrari művésznő érzéki arcvonásairól. A sokat ígérő szempárba, a finom metszésű szájba nemcsak Csanádi András bíró (Darvas Iván) szeret bele, bizony itt a nézőnek is elcsavarják a fejét, hogy aztán ő is csalódjon a moziban, mikor léhaság ide, könnyelműség oda, a megszeretett kedvest börtönbe zárják. Kétlelkű kor, kétlaki filmje – örök példája annak, hogyan lehet odalenn népszerűnek lenni, és odafönn is elérni a dicséretet. Bár kapott rosszalló kritikát, nem is keveset a Gázolás, utókori elemzők mégis sokszor úgy vélték, hogy vele valami új kezdődött a politikai rémuralom béklyóiból szabaduló játékfilmgyártásunkban.
 
Szerző: Kelecsényi László





Rendező Szabó István
Szereplők Karin Boyd (Juliette Martens)
Krystyna Janda (Barbara Brukner)
Klaus Maria Brandauer (Hendrik Höfgen)
Rolf Hoppe (Tábornagy)
Cserhalmi György (Hans Miklas)

nka emblema 2012