sex hikaye

A magyar buletin

dokumentumfilm 64 perc, video
ismeretterjesztő film színes magyar

Stáb

rendező Ferenczi Gábor
  operatőr Ferenczi Gábor , Markert Károly
  vágó Thomas Ernst
     
     

Szereplők

Gábor Lajos
  Gábor Margit
  ifj. Mátéfi Ferenc
  Tuzson Verona
  Zimányi András
     
  Gyártó Intense Film Budapest Kft. , Inforg Stúdió
     
     

Szinopszis

Ezelőtt csak egyszer, és akkor is csak átutazóban jártam Erdélyben (irány a bolgár tenger!). Már ez is elég ok lehet némi szégyenkezésre, de ami az utóbbi években már kifejezetten zavart, hogy az akkori idők egyik leghangosabb belpolitikai ügyéhez, a státusztörvényhez,
és az ezzel együtt járó magyar igazolványhoz való viszonyom meglehetősen tisztázatlan volt.
Miután az ügy már-már nemzeti identitásunk fokmérőjévé vált, megérett rá, hogy témává emeljem.
2002 nyarán két társammal és egy kamerával ez ügyben kétszer egy hetet Erdélyben töltöttünk, ezt követően a leforgatott mintegy 20 órás anyagot 64 percre sűrítettük.
Ha más haszna nem is volt az útnak, egy biztosan: már nem vagyok zavarbahozható! Embereket látok, akikkel megismerkedtünk, akik így olyanokká váltak, mint bármelyik más ismerős, olyanokká, akikről ezek után határozottan és nyugodt szívvel azt gondolhatok már, amit csak akarok. A buletin egyébként a román nyelvben személyi igazolványt és jelentést jelent.

Cselekmény címkék

erdély, törvény
Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

díjak

2003 Magyar Filmszemle: Schiffer Pál-díj

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Rendező Vécsei Márton
Szereplők Tenki Réka (Adél)
Uglár Csaba (Richárd)
Haumann Máté (Trisztán)
Darabont Mikold (Jelena)
Elek Ferenc (ügyvéd)

nka emblema 2012