Frank Wedekind

Wedekind stílusa expresszionista, szecessziós, de a jelenetek ábrázolásában gyakran naturalisztikus: ezek csak egymásutánjukban keltenek groteszk hatást. Strindberggel együtt őt nevezhetjük az expresszionizmus előfutárának. Német orvos és magyar színésznő fiaként született. A család sokat utazott. Wedekind az ifjúságát Párizsban töltötte, de megfordult Svájcban is. Újságíró, kabaré igazgatója, az alvilág tagja, börtöntöltelék. Első darabját (A tavasz ébredése (Frühlings Erwachen ) 1891-ben írta. Nagy siker és botrány követte. A következő években Wedekind színészként is fellépett saját darabjaiban. Fő művei: 1895: A föld szelleme (Erdgeist), majd folytatása, a Pandora szelencéje (Die Büchse der Pandora, 1904) egy vonzó, romlott nőről, Luluról, akinek senki sem tud ellenállni, s akit végül Hasfelmetsző Jack öl meg Londonban. A darabból Alban Berg írt operát Lulu címmel. A következő darabjai: A kamaraénekes (Der Kammersänger, 1899), Muzsika (Musik, 1906), Haláltánc (Totentanz, 1906), Franziska (1910) is Wedekind örök témáját, a férfi és nő torzult viszonyát ábrázolják. Wedekind nem tudott meglenni nők nélkül. Nőalakjai gyakran szinte démoni szörnyetegek. Keith márki (Die Marquis von Keith, 1900) egy Hlesztakov-forma szélhámos társasági karrierjéről szól. További darabjai: Nicolo király, avagy ilyen az élet (König Nicolo, or So ist das Leben, 1902), Die Zensur (1908), Wetterstein-kastély (Schloss Wetterstein, 1910), Bismarck (1916), Herakles (1917)