Jakab Juli: "Még csak forgatókönyvírócska vagyok"

Interjú a Senki szigete és a VAN szereplőjével, aki civilben filmeket ír

Filmhu: Csak 19 éves voltál, amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nem érezted ezt nagyon korainak?

Jakab Juli: Akkor egyáltalán nem. Nagyon keveset tudtam az egyetemről és erről az egész világról, egyáltalán nem voltam egy filmkészítős kamasz. Hallottam a mítoszról, ami az SZFE-t övezi, tudtam, hogy milyen nehéz bekerülni, azt hiszem, a mi osztályunkba is elég sokan jelentkeztek. De utólag nézve egyáltalán nem voltam tisztában semmivel, akkor nem éreztem, hogy ez korai lenne. Amíg gimnáziumba jártam, nagyon sok filmkritikát írtam, nagyon szerettem filmeket nézni, tehát ez volt az érdeklődési köröm, de ez sem annyira markánsan, hogy tudtam volna, hogy csak ezt akarom csinálni. Nagyon örültem, hogy felvettek, mert elég nehéz volt az érettségi időszak, és akkor csak az volt előttem, hogy ha ez most nem sikerül, akkor négy év múlva lesz legközelebb.

(fotó: Tamás Nimród)

Filmhu: Milyen volt a Hacktionbe pályakezdőként belekerülnöd, milyen volt egy profi sorozatban dolgozni?

J. J.: Nagyon jó iskola volt, szerettem volna sorozatot írni. Elsősorban azért, mert akartam, hogy legyen valami rendes munkám és pénzt keressek, másrészt meg azért, mert nagyon link és rendszertelen vagyok, ráadásul rá tudok görcsölni arra, hogy hogyan sikerül valami, amit írok. Úgyhogy ez jó tervnek tűnt, egy olyan munka, ahol nincs idő tökölni, ahol határidő és szűk keretek vannak. Akkor csodaszerűen, majdnem másnap egy jó barátom, Szabó Iván felhívott, aki sokkal tapasztaltabb forgatókönyvíró nálam, hogy lenne-e kedvem neki dolgozni, mert ő lett a vezetőírója a Hacktionnek. Olyan emberekkel dolgoztunk együtt, akikkel jó hangulata volt a közös munkának, és persze tanulságos is volt. Az elején nem dobtak nagyon mély vízbe, de mégis megvolt az érzésem, hogy nekem is van beleszólásom a dolgokba.

Filmhu: Van egy olyan közhely vagy hiedelem, hogy a magyar filmek leggyengébb pontja a forgatókönyv. Nektek az osztályotokban erről volt valamilyen párbeszéd, vagy volt olyan bennetek, hogy ti majd megváltoztatjátok ezt?

J. J.: Az a tapasztalatom, hogy nagyon-nagyon szigorú a szakma egymás munkáival. Nem hiszem, hogy megengedőnek kéne lenni, és azt gondolom, hogy elég visszás az a gondolkodásmód, hogy a „magyar filmhez képest egész jó”, de szerintem - ha őszinték akarunk lenni - ennek van megalapozottsága, ez az ország nagyon kicsi. Nem emlékszem, hogy lett volna kifejezetten ilyen párbeszéd közöttünk. Nagyon-nagyon jó osztályom volt, tizenkét teljesen különböző ember került egy csapatba. Van olyan, akiről én a saját ízlésem szerint azt gondolom, hogy nagyon jó, ezért nagyon remélem, hogy egy csomó olyan forgatókönyv születik majd, ami pont megcáfolja, hogy a magyar filmek gyengék.

Senki szigete - előzetes

Filmhu: Török Feri először a tanárod volt az egyetemen, aztán a filmjének főszereplője lettél. Milyen volt, hogy hirtelen a munkatársad lett?

J. J.: Nem volt olyan nagy váltás, mert Feri elsőben meg másodikban tanított, ami négy éve volt. Inkább a személyes rész az érdekes, mert én halálosan link voltam, nagyon kevés feladatot csináltam meg, azt se időre, rendesen, aztán egyszer el is tűntem az egyetemről majdnem egy évre. Jó tanárnak tartom, akkor is annak tartottam, de valahogy nem voltunk szimpatikusak egymásnak, ezt meg is beszéltük utána, hogy innen visszanézve hülyeségeket gondoltunk egymásról. Most meg nagyon jóban vagyunk, ha összejön, együtt sétálunk a Margitszigeten a kutyáimmal.

Filmhu: A Senki szigeténél volt olyan, amikor te úgy érezted, bele kéne szólnod a forgatókönyvbe íróként is?

J. J.: Még nem tartom magam forgatókönyvírónak, majd akkor leszek az, hogyha már elkészült legalább egy nagyjátékfilm, amit én írtam. De sok forgatókönyvet olvastam, mégiscsak ezt tanultam öt éven keresztül, sok időt az életemből ezzel töltöttem. És ezért tudom, hogy nem becsmérlő vagy rossz dolog, hogy voltak meglátásaim a könyvvel kapcsolatban. Ferinek is voltak. A kreatív csapat, akik elolvasták, találtak benne olyan pontokat, amelyekhez hozzá tudtam építeni újabb dolgokat. A Senki szigetének íróját, Szekér Andrást jól ismerem, mert együtt dolgoztunk a Hacktionben. Szerintem egy nagyon érdekes és izgalmas gondolkodású ember, és amikor megkaptam ezt a szerepet, ő nagyon örült. Ez nekem fontos volt, nagyon sokat jelentett. Mivel forgatókönyvírócska vagyok, tudom, hogy milyen érzés, amikor kikerül a kezedből egy könyv, és valaki más elkezdi megvalósítani. Úgy tudtam, hogy - egy korábbi vágat - vetítése után Szekér elégedett volt a filmmel, most mégis azt láttam rajta a bemutatón, hogy meg van bántva. Ha nagyon hideg lennék, akkor azt mondanám, hogy forgatókönyvíróként nekem az a nagyon érdekes kérdés, hogy itt vajon hol, mi csúszott félre. Kész van egy játékfilm, ami kap hideget meg meleget is, de szerintem egy nagyon kedves alkotás, minden szempontból közel van ahhoz, amit Szekér kitalált.

(fotó: Tamás Nimród)

Filmhu: Mielőtt kisfilmekben elkezdtél szerepelni, veled volt olyan, hogy titokban mórikáltad magad a tükröd előtt?

J. J.: Szerettem volna szerepelni, volt ilyen vágyam, de bennem ez nagyon kettős módon van meg, mert más szempontból iszonyatosan lámpalázas vagyok. Most volt a VAN negyedik bemutatója, a Toldiban, és Reisz Gáborék kitalálták, hogy utána eljátsszák a zenéket, az egyik számban pedig én is énekelek négy sort. Azt hittem, hogy meghalok: ki kellett menni a színpadra, előtte egy perccel elfelejtettem a szöveget, egyáltalán nem úgy énekeltem, ahogy kellett volna… Valószínűleg aranyos volt kívülről nézve, ahogy reszketve állok párducmintás ruhában, de nagyon sután érzem magam először minden ilyen helyzetben. Érdekes, hogy filmezésnél valahogy nem annyira félek. Igen, persze, mórikáltam magamat egyedül, de nem hittem, hogy valaha lesz belőle bármi.

Filmhu: És a színházzal hogy állsz?

J. J.: Nagyon szívesen kipróbálnám a színházat. Nagyon-nagyon picit szerepeltem a Pesti Színházban. Azt éreztem végig, hogy ez jó, de nem az én világom. Jó lenne egy olyan közösségben lenni, ahol nem egy kötött szöveget kell mondani feltétlenül, ahol van beleszólás abba, hogy mi történik, ahol nem olyan bántó az, hogy én amatőr vagyok, halk vagyok, meg nem tudok artikulálni.

Jakab Juli első filmszerepe, Reisz Gábor Péter című filmjében

Filmhu: Ha például a színházban azt mondanák, hogy ruha nélkül kéne átsétálnod, vagy szerepelned, mint a Senki szigetében, ott sem lennél zavarban, ha a darab megkívánná?

J. J.: Szerintem nem. Nekem önmagában ezzel tényleg nincsen semmi bajom. Nem tudom, te kívülről hogy látod, hogy a Senki szigetében mennyi szükség volt erre igazából, de a VAN-ban nem vagyok pucéran, csak egyszer bugyiban elhúzom a függönyt, ami szerintem fontos abban a szituációban. Sőt, utólag úgy látom, hogy lehetett volna akár még intimebb is. Egy párkapcsolatnak része a szexualitás, szóval ennek az ábrázolásában a testiség vagy erotika hiánya szerintem ugyanolyan zavaró, mint hogyha teljesen öncélúan van jelen.

Filmhu: Láttam, hogy vannak tetkóid.

J. J.: Csomó van. Én pont fordítva gondolom, mint a tetoválatlan többség, mert amikor a legelsőt varrták, akkor azt éreztem, hogy de jó, ez már velem lesz mindig. Hirtelen felindulásból szoktam tetováltatni, de olyankor, amikor olyasmi van az életemben, amit valamiért megőrzendőnek érzek. Amire a legbüszkébb vagyok most, az új minta, egy gepárd. Szerencsére a Senki szigete alatt még nem volt meg, a többit állandóan le kellett alapozni, iszonyú macerás volt. Esztétikailag is nagyon tetszik a mintája, ez a sok pici pötty, meg az is, hogy talán a leggyorsabb szárazföldi állat, viszont a vállamon ül. Nem fut. Megtehetne bármit, mert nagyon erős, ehelyett nyugodtan ül.

A tetkó (fotó: Tamás Nimród)

Filmhu: Azt el tudod képzelni, hogy a saját filmedet megírjad, megrendezzed, és még szerepelj is benne? Vagy ha nem, ki rendezné és ki formálna meg téged?

J. J.: Rájöttem - és ez az írásra is vonatkozik -, hogy nekem szükségem van szupervízióra. Nem tudom, hogy ez hogy lesz tíz év múlva, de most, ha az összes eddigi munkám közül választani kell egyet, ahol a legnyugodtabb meg kiegyensúlyozottabb tudtam lenni, akkor azok a forgatások, amelyekben a rendező instruált engem. Az egy itt és most helyzet, amikor nincs idő szorongani. Egy kisfilmet rendeztem az egyetem alatt, de olyan is volt, hogy én írtam, aztán véletlenül én szerepeltem egy filmben, ez Reisz Gábor a Nekem Budapest-epizódja volt. Benedek Ágota barátnőmmel, aki most negyedéves forgatókönyvíró az SZFE-n, az ő felvételi filmjéből szeretnénk csinálni websorozatot. Ott például az érdekes kérdés, hogy én majdnem magamat játszom az elkészült kisfilmben, és most gyűjtjük az ötleteket, de mind olyan, ami vagy velem, vagy Ágotával megtörtént. Nem tudom, hogy hogyan fogja kivenni magát, amikor újraforgatunk egy olyan jelenetet, amiben én a való életben részt vettem, meg hogy hogyan fogok elszámolni azokkal, akik ebben érintettek voltak.

 

A VAN előzetese

Filmhu: Reisz Gáborral már többször dolgoztatok együtt a VAN előtt is, van most valami új, közös tervetek?

J. J.: Ez egy érdekes dolog, csináltunk Gáborral együtt három kisfilmet, a Valakinek a valamijét, a Külalakot, meg a Pétert (a Nekem Budapest egyik epizódja - szerk.), ezek nekem nagyon fontos munkák. De nehéz egy ilyen kreatív folyamatban a határokat megtalálni, hogy ki mikor enged a másiknak. A VAN Gábor számára nagyon személyes munka volt, sokat beszéltünk róla, de abban már íróként nem vettem részt. És most azt látom rajta, hogy csodálatos startpozícióban van, mert remélem, hogy ezután az elképesztő és nagyon megható siker után ő az az ember, akit boldogan támogatni fognak. Neki mindig nagyon sok ötlete van, el is kezd velük foglalkozni, és szoktunk is ezekről beszélni, de hogy fogunk-e együtt dolgozni, azt nem tudom, majd meglátjuk. Barátok biztos, hogy leszünk, és tudom, hogy nyálas, de ez tényleg fontosabb.

Filmhu: A VAN és a Senki szigete bemutatása óta találtak meg új felkérések akár színésznőként, akár íróként?

J. J.: Azóta különösebben nem, elvileg januárban fogok forgatni Daniel Younggal, aki egy itt élő svájci-amerikai rendező. Az egész teljes cirkusz, dialógalapú forgatókönyv, teljesen angolul van, pár hét alatt akar forgatni az éjszakában. A téma is nagyon nehéz. Három prostituáltról szól, ő írta a forgatókönyvet, rettenetesen jó atmoszférája van.

(fotó: Tamás Nimród)

Filmhu: A saját projektjeidnél milyen témák foglalkoztatnak? Miről szól majd a diplomafilmed?

J. J.: Volt egy kisfilm-forgatókönyvem az SZFE-n, amire sokan azt mondták, hogy olyan mintha a Török Feri írta volna, mert ilyen generációs „mi van most itt” történet. Nagyon tetszik ez a vonal, az is, amit a Gábor csinált a VAN-ban. Nagyon fontos és szép filmek születnek abban a témakörben, amily most jellemző volnal az SZFE-n, de én sokkal kevésbé tudok azonosulni azzal, amikor elmennek forgatni valami teljesen új közegbe. Bennem egyelőre él a gyermeki egocentrum, az érdekel a legjobban, ami közvetlenül körülvesz.Van egy félig megírt treatmentem, egy adaptáció, az van most a legelőrehaladottabb állapotban mind közül. Török Ferivel is pályáztunk a Filmalaphoz egy szinopszissal, most már lassan ki kell derülnie, hogy támogatják-e, vagy sem. Az a hangulatában olyasmi, mint a Senki szigete, egy érdekes, laza narratívával operáló film. És vannak még más ötleteim is, csíraállapotban. De egyik sem lesz egy kosztümös science fiction.