Az élet máshol van (avagy milyen mély a kút)

Tehát magyar filmes és a néző...

Sokat beszélgettem különféle emberekkel moziról, magyar filmekről.

Az egyetemen például meglepődve tapasztaltam (Szegeden és Pesten is), hogy inkább az amerikai filmek a népszerűbbek. A nagy kedvenc az utóbbi időben a Mátrix volt. Mindenki arról beszélt, hogy: láttad a Mátrixot? Az nagyon állat!

Viszont úgy látom, hogy a magyar filmeknek is megvan a maguk nézőrétege. És lassanként az ember kezd hozzászokni, hogyan is kell nézni a magyar filmeket. Mintha teljesen más műfaj lenne az, hogy "magyarfilm".

Persze ez érthető, hiszen ezek filmek elvileg rólunk szólnak, ugyanazt a levegőt szivjuk be, mint pl. a Kalózok hősei, így aztán nem dőlünk be könnyen. A néző jobban tudja, hogy milyen Magyarország 2000-ben, mint amennyire a filmes el tudja mesélni. Ez nem biztos, hogy baj, de a filmesekre nézve nem túl dícséretes.

Majd meglátjuk. Sok-sok filmet forgatnak éppen Magyarországon, lehet, hogy a Filmszemlén a néző fog meglepődni. Kellemesen, az lenne jó.

A 70-es években egy televíziós szerkesztő elolvassa a József és testvérei-t, ami szép hosszú, és nem minden tehetség nélkül megírt nagyregény. A középkorúságot éppen elérő munkatárs izgatottan felhívja kollégáját: "Te, ez marha jó! Ezt meg kéne filmesíteni." Azóta gyötör engem a gondolat: tényleg nem rossz regény, fordulatos, sok szereplős, sok helyszínes, helyenként kifejezetten izgalmas, de mit kezdjünk az első sorral: Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?

Van egy szorongásos álmom: feltűnik egy stáb, ambiciózus operatőrrel és rendezővel, állnak a kút káváján, és szakmai vitát folytatnak:
- Most akkor hogyan akarod: nagylátósan vagy szűkben?
- Mit szólnál ahhoz, ha lassú varióval próbálkoznánk?
- Na de hol vágjuk el a variót? Az érzet miatt, hogy tudniillik feneketlen...
- Ha lassú a varió, akkor sokáig tart, esetleg a végét életlenben...
- Persze ha tudnánk alulról világítani...
- Akkor látnánk a fenekét, tehát azt, hogy véges...
- Akkor tudod mit, hagyjuk ki ezt a részt, és foglalkozzunk a sztorival: avval hogy Józsefet hogyan dobják kútba a testvérei....
Ezen a ponton felébredek. És még mindig nem tudom, mi a fontosabb : a kút vagy a sztori?
Mondd, te mit választanál?

Van egy élményem: tavaly jártam először Amerikában. Egy hetet töltöttem Texasban (Fort Worth), majd még egyet New Yorkban.
Az ember hazaérkezik a nagy útról, és mindenki azt kérdezi: na, milyen volt? Az ember ha hazudik, mindenféléről mesél: hát el sem tudjátok képzelni. Hogy mi mindent láttam... Ha az ember igazat mond, akkor: semmi különös semmi meglepő. Én már mindent láttam korábban: A szelíd motorosokban, a Woody Allennél, meg a Florida a paradicsomban-ban. Amerika tele van szereplőkkel, statisztákkal, fehérek, feketék, sárgák...
Mi volt előbb, a Central Park vagy a Hair?

Az amerikai filmek igen jelentős része az amerikai kisemberről szól: az ő bajait, gondjait, stb... látjuk viszont. Pl. amerikai kisember éli életét amerikai kisvárosban, majd hirtelen megváltozik az eddigi amerikai élete:
Rátör az amerikai szerencse.
Rátör az amerikai szerencsétlenség.
Amerikai egyéb.
Az amerikai kisember megrendül, összeomlik, majdnem elpusztul, de szerencsére egy másik amerikai átsegíti a nehéz napokon, ettől az amerikai ember összeszedi magát, talpra ál és legyőzi:
a vicces bonyodalmakat.
a szerencsétlenséget.
az egyebet.

Az amerikai film igen ritkán foglalkozik metafizikus kérdésekkel, mert az amerikai filmkészítőnek nem ez a játéktere, az amerikai néző pedig nem biztos, hogy (némi képzavarral élve) metafizikára szomjazik a moziban. Az amerikai film ugyanakkor nem is kerüli meg a lényeget, csakis az élet legnagyobb kérdéseivel foglalkozik, úgy mint becsület, haza, szerelem, miért éljünk?, a végén úgyis győz a demokrácia!, vagy ha nem, akkor mégis!
Az amerikai film közvetlenül a nézőhöz beszél, megszólítja: Good evening, Kathy and Joe, how are you?.Fine? Great!.. hát nem elképesztő, hogy milyen stresszes világban élünk, ahol ember embernek farkasa, meg ez a zsúfoltság, horrible! hát csoda ha előbb-utóbb kibukik valaki? (Összeomlás) Az amerikai néző meg udvarias: végighallgatja, ha hozzábeszélnek. Well, this is really horrible!De mindig van remény!
Pláne ha érti is miről van szó.

A propos néző: szoktak-e leselkedni a magyar filmrendezők a mozik kirakatánál, kávézójában, mintegy lesállásban, hogyan is néz ki a homo moziba járó? Milyenek az ő szokásai, hány éves, van-e ifjúsági bérlete, miért nem jár inkább usziba? Pl. a Művészben az egyik oszlop mögül kisandít, bemikrofonozza előre a jegypénztárat, hogy hallja, ki hova vesz jegyet. Hány nézőt hoz a seggre-pacsi meg a hatalmas, ragasztott fül, és hányan vetik rá magukat az egszisztencializmusban szenvedő értelmiségi drámájára? Szokott-e a magyar filmrendező moziba járni, vagy az utcán? Szokott-e emberekkel találkozni?
Képzeljük el az elképzelhetetlent: a magyar filmrendező odalép a magyar nézőhöz megszólítja a magyar nézőt: Jó estét, ne haragudjon, hogy Magára török, rég nem dumáltunk, talán utoljára a 70-es években, meg sem ismer? No persze, kissé megváltoztunk mindketten... készítettem Önnek egy kis sztorit, megtisztelne ha belepillantana. No persze, ez nem olyan amerikaias, meg franciás, tudja ez olcsóbb, olyan low budget, no de ebbe ne menjünk bele, mi nem olyan egyszerűt és szájba rágót szoktunk, mint az amerikaiak, mert tudja itt Kelet-Európában semmi sem úgy igaz, ahogyan van, tudja, itt 500 éve senki nem nyert háborút, csak rövid fellángolásaink voltak, azt is leverték, gondolhatja, az összes ünnepünk a bukásról szól, jó, hát az államalapítás az más, de azt a Koltay már megcsinálta.
A magyar néző ekkor zavarában nem tudná, mihez kezdjen. Nézné a magyar filmrendezőt, akinél nincs hatalmas Spar nejlonszatyor, tehát nem homeless, meg nem is kér pénzt. Akkor meg mit akar?

A filozofálásra hajlamos (állam)polgár igen gyorsan felfedezi az időegyenes egy darabkájának hiányát: a jelent ugyanis nem lehet fellelni. Próbáljuk ki közösen: mondjuk együtt hangosan azt hogy a jelen most van! De mire kimondjuk, hát már a múlté, ergo, jelen valóban nincs, csak múlt meg jövő. Ilyen könnyű a bizonyítás! Aki teheti, próbálja meg még egyszer. Gazdálkodjunk tehát azzal amink van, de tekintettel az elmúlt problémás 500 évre s az abból fakadó borongós jövőképre, ez utóbbit ne is említsük: Jövő? Itt? Kelet-Európában? Ne is mondd?!!! Hahaha! A magyar filmes tekintettel a bonyolult nemzetközi és hazai helyzetre, már igen korán leszámolt a jelennel. A jelen olyan, mint a halott ember: vagy jót mondjunk róla, vagy semmit. Az átlagos magyar filmes ennek megfelelően cselekszik immáron több évtizede: a jelenről, mint zabi gyerekről nem beszél, s ha igen, akkor is csak úgy áttételesen. Úgy általában is áttételesen, de a jelenről kivált. A magyar filmesnek marad tehát a múlt meg az absztrakció. Meg a rejtett, kódolt üzenet. A magyar néző eleinte kapaszkodik. Üdvözülten megpróbálja felvenni a kesztyűt, a sorok között is filmet néz, próbálja megfejteni a megfejthetőt, derekasan áthall, de aztán lassan, lassan elfárad. A filmes ezt nem érzékeli, rendületlenül alkot, témáit vagy a múltban (a történelem mint tanító mester) vagy a valóságtól elrugaszkodott absztrakt "jelenben" keresi, le a kisrealizmussal!, a mindenséggel mérd magad! írja a faliújságra, műfaját el is nevezik egyesek szerzői filmnek, a filmes látnok, vátesz, próféta, vadakat terelő juhász, csak az jöjjön aki bírja, aki tudja hogy végig csinálja! de mindeközben elmaradnak egyesek, a gyengék elhullnak, hová is lett a sokaság? hova lett kérem szépen a nép, az isten adta, akiért végül is ...? (Persze tudom: információs társadalom, amerikai filmes nagyipar, a magyar filmforgalmazás dicsősége és halála, a tévék, meg minden: de azér’ mégis...)
Pedig Lepsénynél még mind megvoltak.

Maradnak a fesztiválok, meg a szakmai kritika (szakmai elismerés). Mert a mű értéke nem függ a nézettségétől. Mert akinek van szeme, az lát. Mert a filmes nem középiskolás, hanem ...filmművészeti fokon fogja taní-tani? Ha nem most, hát később...
A magyar filmes tehát a jövőbe tekint? Bizakodva néz a jövőbe?
És a néző? Vigyázó szemeit hová veti?
Képzeljük el, amint a magyar filmes lassacskán megbarátkozik a magyar nézővel, kifigyeli a szokásait, a magyar néző megmutatja neki a lakását, családját, munkahelyét, jegyzeteket készít kedvenc szófordulatairól, megisznak egy-egy kávét, na jó inkább sört, hétvégén kirándulni mennek vagy technopartira, a kutyájukat együtt viszik oltásra, mindeközben a magyar filmes megosztja új gondolatait új barátaival.
Ezen a ponton mi magukra hagyjuk őket, talán ez egy új barátság kezdete? Lassan a fejük fölé emelkedünk, kinyílik alattunk a táj s ők ketten a távolba vesznek a délutáni csúcsforgalomban.