Anarchisták, Werckmeister, Utolsó vacsi, Vakvagányok - és a fiatalok?

Vang! es mit szolnal a Fényes szelek folytatasahoz Ménesi út címen? :))

Kedves Asher, (azt hiszem) értem, mire gondolsz. Igen, természetesen benne van a trilógiában a folytatás lehetősége, ugyanakkor ezzel Jancsó inkább egyféle műfaji film felé közeledne. Ez nem is lenne teljesen sansztalan, hiszen a trilógia (Pesti Lámpás, Anya-Szúnyog, Szürke Arab) nagyon hasonlít egyfajta farce-ra, commedia del'arte-ra, karagözre, Vitéz Lejszlóra stb. tehát olyan műfajokra, amelyekben állandó, ismert szereplők, jellemek rögtönzései a meghatározóak, és a cselekmény tulajdonképpen unalom nélkül a végtelenségig folytatható éppen az aktualis valóságot kifigurázó improvizációk miatt. (A görög komédiák szereplői is mind ott ültek a nézők között). Jancsó azonban szerzői filmes, és éppen azért választotta ezt a közvetlenebb formát, mert ma egyfajta riadt ijedtség és félelem jellemzi az alkotókat, ha közvetlen kortárs szereplőkről és problémákról van szó. Mert: jaj, becsületsértési per lesz, felgyújtják az autómat, kiküldik rám az Apehet, nem nyerek a pályázaton, megcímkéznek, csomót kötnek a fülemre stb. (Mindez azért, mivel Magyarországon a mindenkori hatalom még mindig - 10 év után - sem szolgál, hanem uralkodik, és a pógár csendesen és ismerősen tűri ezt. Hja kérem, a civil kurázsi olyan lassan nő és erősödik, mint az angol gyep.)

Mindez egy diktatúrában lehet esetleg tragédia, tragikomédia stb. (ezeket a filmeket forgatta le anno Jancsó) de egy demokráciában ez már keserű farce, grand guignol, ez a keserű, reszelős nevetés van benne a trilógiában. Talán azért ilyen hosszan, három részben kitartva, mert szinte teljesen egyedül van (a magyar filmgyártás és regényírás szégyenére) ezzel a gúnyos bátorsággal.

Valóban jókor eltalált, jó forma, de Jancsó nem biztonsági játékos, aki hátradől arra a dologra, ami egyszer bejött, és ismételgeti, amíg a néző vagy ő maga el nem unja. Ezek az elemek sem spanolhatók, csúsztathatók ki önmagukból tovább annak veszélye nélkül, hogy önmaguk paródiájává ne válnának. Ezért írtam, hogy kiváncsi vagyok, legközelebb milyen új, már-már bántóan őszinte nézőpontot talál magának Jancsó, mielőtt megszoknánk az előző bizarrságát.

Üdvözlettel, VangSo!

Jancso Miki Bacsi rulez!
ez a film minden ami minket korbevesz, es most nem tudok egyeterteni Vanggal, szerintem meg benne van a folytatas lehetosege, bar a szimbolikanal maradva mar nem szant neki folyt. kov.-ot az Oreg.
A fiatalok, meg moziba ugyan nem kerultek, de hatarozottan szepremenyuek, es akkor ne feledkezzunk meg a tavalyi szemles Buharovokrol es Mundruczorol sem - aki egyreszt nagyot dobott rovidfilmjevel - Afta - es szerintem szineszkent is bizonyitott - Utolso arab...

Tarr mester es Toth Tamas muveit meg nem lattam, a Vakvaganyokrol meg nem szeretnek beszelni.

Tarr Béla Werckmeister harmóniák c. filmjében szerintem ugyanazt a filmes formanyelvet hozza, mint a monumentálisabb Sátántagó c. munkájában. Jól kigondolt jelentek és azok megfelelő arányú időbeli futtatása, amelyek a film elején a humor forrásaivá is váltak. Továbbra sem él a gyors vágásokkal a jelenetek hosszúsága szemlélődést tesz lehetővé a néző számára és szerintem továbbra is ebben rejlik Tarr filmjének ereje, mert úgy is mondhatjuk, hogy a képekkel hat ránk. Itt nincs hagyományos filmes történetmesélés. Az érzelmeink bújnak elő a jelenetek hosszú átható szemlélése közben. Valósággá válik abban a pillanatban a képi megjelenés. Egy-egy jelenet annyira intenzív, hogy egyszerűen rabul ejti a szemet, a mozi néző (az én esetemben) részesévé válik az adott jelenetnek, és nem lehet belőle kiszállni, mert a rendező nem engedi meg. Egyre kevesebb ilyen filmet látni már, amely ennyire képi és itt csak tisztán képről, jól megkomponált képről, képekről beszélhetünk, mert nincsenek színek csak fekete-fehér, amelynek igen sokféle árnyalat jelenik meg a filmben, mint már említettem az érzelmekre játszva. Ha valaki valami újabb szemléletre vágyik és elege van a gyors vágásokból, a felpörgetett jelenből akkor üljön be erre az igazán jó mozira és még nevetni is tud.

Még egy valamit nem értettem az Anarchistákkal kapcsolatban. Mire forgatták ezt a cuccot? Super 8-ra, videóra? Hihetetlenül szemcsés, rizses volt a kép. Az elején még voltak képi ötletek, de hova lettek a film második felében? Mintha szép lassan kifújt volna a dolog. Hmm...

No nézzük, az öregek szerintem egyszerűen nem hibáztak. Tarr és Jancsó azt hozták, amit jól tudnak, és amit, mi tagadás, már láttunk tőlük.
Jancsó kényszeresen beszélteti szereplőit, Kapa és Pepe pedig jó dumás, nem is igazán rontanak. A gond talán csak annyi, hogy ez a típus extrudált, szinte mindegy hol vágjuk el, végtelenített érzés, hurokfilm. Jó volt látni, felszabadítja az embert, ha ennyi improvizációt és jól kézben tartott, felszabadult filmes lazaságot lát. De talán elég is volt egy trilógiányi görcsoldó. Kiváncsi vagyok a régebbi szuperszimbolikus, szuperstrukturalista stb. stb. és mai ellentéte: a szétdumálás után mit talál ki legközelebb Jancsó.
Tarr nem csapong ennyire, tulajdonképpen mindig ugyanazt a filmet forgatja. És be kell vallani, senki más nem tud olyan feketét és piszkosfehéret forgatni, mint ő. Mások tudnak sötétet, meg "vajszínű árnyalatot" meg egyéb (művész)piaci hangulati francot, de ilyen feketét nem. Külön szerve lehet erre Tarrnak. Persze, jó film a Werckmeister, Tarr most is hozza a minőséget, de mégis azt hiszem, hogy nem lehet ugyanoda kétszer ugyanakkora gólt rúgni. A Sátántangó hihetetlen erős gyomorszáj körnéyki találat volt, amitől tényleg bent maradt a levegő, a következő attak már inkább csak sajog. Persze Tarr is próbált változtatni, talán túl "művészi" is lett ez a János-Miskin. A legjobb részekben egyáltalán nem is "játszik", csak megy a világvége sötétségű utcán, nézi a helikoptert stb. A többi "csak" irodalom (igaz, hogy jó).
Anarchisták. Akárhogy nézem, ez tulajdonképpen két film (az első harmad után valami egész más kezdődik), ráadásul nagyon rángva, vagy egyáltalán nem működik. Pedig a női szereplő nagyon jó. Az én alapkérdésem mindig az: kinek, és mivégre (készült a film)? A filmből nekem egyik sem derült ki, bizonytalan határozatlan tapogatózás a sztoriban és eszközökben (bár a fényképezés nem volt rossz).
Nálunk valahogy az a fura helyzet állt elő, hogy a "fiatalok" sok esetben klasszicizálnak, óvatoskodnak, az "öregek" pedig új lapokat hívnak le, kisérleteznek. Ki érti ezt?

Új magyar alkotásokat láthatunk a mozikban. Szinte egyszerre törtek ránk ismert rendezők már megszokott stílusukban, vagy éppen kísérletező kedvüket ismét megmutatva valami mást, újat hoztak létre. Milyennek látjátok Tarr Béla mindenféle díjakat nyert, előre "alapműnek" kikiáltott Werckmeisterjét, vagy Nagy Mesterünk, a "legfiatalabb magyar rendező" Jancsó Miklós trilógiájának harmadik részét, az Utolsó vacsora egy Arabs szürkénélt, illetve Tímár Péter nem látóknak készült moziját (erről mindig az jut eszembe, hogy süketeknek pedig rádiójátékot!), a Vakvagányokat valamint a Vasisten gyermekei és a Natasa után Anarchisták címen rendező Tóth Tamás munkáit?
...és nemsokára ugye, a Szemlén áttört fiatalok (Incze, Balogh, Hajdu, Török) dolgozatai is filmszínházainkba jutnak.
Mennyiség - minőség?