A fény ösvényei

Szerintem:


Nemes ötvözet - Mispál Attila: A fény ösvényei

Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess
Hinned kell, hogy a világ,
Teveled is ékes.
(Tóth Árpád)

Mispál Attila filmje nyugodt, a mese és a valóság határán egyensúlyozó, helyenként álomszerű filmfolyam, ugyanakkor a rendező sok utalást, szimbólumot rejt el a művében, és a látottak továbbgondolására hívja nézőjét.
Két történetet mesélődik el: Csilla története Domával és Zoltán története Janóval. Az első egy fiatal fotómodell és hajléktalan kísérője modellértékű, de izgalmas meséje. A második egy középkorú ötvös és ifjú segédje egyszerű, tiszta története. A második bele-belenéz az elsőbe, többször találkozik vele, majd mintegy kiégeti-tisztázza azt. "Itt mintha belekoszoltak volna" - mondja Zoltán, az ötvös. A kettőt egy füzet fűzi egymásba, egy karkötő köti egybe, végül két ötvös által a tűz ötvözi össze.
A filmnek első pillantásra talán gyengéje az első rész szerkezeti felépítése: Csilla modell-meséjének kronológiája alaposan összekeveredett, hogy a fényes, harsány divatbemutatók képeivel a súlyos égési sérüléssekkel sújtott nő vesszőfutása alkosson kontrasztot, és a "hótt-kúl" Brandt buli képeire a "tök-gáz" ápolónői társkeresés replikázzon... Ráadásul minimális a megértést segítő ismétlések és magyarázatok száma - szinte lehetetlenné téve, hogy azonnal világosan lássunk. Érdemes tehát történeteinket a megszokottnál bővebben áttekinteni.

Az első rész hősnője a főcím előtt mélyen elgondolkodva üldögél velünk szemben elegáns ruhájában, és tudomást sem vesz a körülötte nyüzsgőkről...
Egy nap a barátja (Alex) kidobja autójából és életéből. Táskájának szétszóródott tartalmát egy arra járó fiú szedi össze és adja vissza. Ám a vörös, sárkányos borítójú napló egy autó alá esik, azt majd egy hajléktalan férfi veszi magához... Csilla a problémái elől az alkoholhoz és a segédfotós Ákoshoz menekül.
A budapesti szállodából korán reggel induló lányért küldött autó késik, s ő tüzet kér az utcán a hajléktalan férfitől... Délelőtt 10-kor Bécsben fotózik, ahol hiába keresi naplóját és önmagát. Délután Budapestre érkezik, mert este bemutatója van. Egy égő cigaretta ruhájának hosszú uszályára esik: négyméretes lángokat vonszol a dobogón, mialatt a sötétből figyel a hajléktaktalan... Éjjel a divatcsászár Brandt bulijára hivatalos: a partin Csilla kurvák, transzvesztiták, hermafroditák és más szomorú bohócok között szórakozik, majd a többi ágyassal együtt ő is a kéjúr kedvére tesz. Az orgiáról távozó lányt a csalódott Ákos és egy szemrehányás várja. Az Ákos által ledobott két táskát a hajléktakan férfi veszi fel... Csilla elindul gyalog - egy tábla csokival és egy fél liter töménnyel felszerelkezve. Sötét utcákon botladozva megpillant egy fiút, aki egy műhely tetején ülve meditál. Odabenn meglát egy alvó férfit, körbekóvályog, végül elalszik.
Másnap reggel mennie kell. Taxival utazik hazáig. Pénz nincs nála, így a taxis ajánlatot tesz neki. Nagymamája nyit ajtót, majd sopánkodva bemegy a taxipénzért. Eközben megérkezik a hajléktalan férfi is, és leteszi a két elhagyott táskát, aztán kifizetné a várakozó taxist, de az sértegeti. A férfi beüti az autó ablakát...
A nagymama ebéd közben a közelben élő gyanús hajléktalanokról beszél, majd Csilla elindul két táska ruhával és egy doboz süteménnyel - szúrós szemű követőjét megkeresni. Meg is találja, de közben barátságot köt egy fiatal nővel, aki a hajléktalanok szerint a keresett férfi kedvese, még az egyik legszebb ruháját is neki adja. "Nézze meg a házamat! Olyan, hogyha bejön, nem akar többé kimenni." - mondja Doma, amikor négyszemközt marad Csillával. (Dom = ház - nevezzük a férfit innentől mi is Domának.) Baseball-ütővel felfegyverkezett taxisok érkeznek, hogy revansot vegyenek, s az egyik úgy megszorítja Csilla csuklóját, hogy karkötője két darabban esik a földre, és a lány elmenekül…
Később Doma megjavíttatja az eltörött karkötőt a vonakodó ötvössegéddel.
Brandt kimérten közli Ákossal, hogy immár ő a frissen kirúgott Alex utódja.
Este Csilla elkésik a következő divatbemutatóról. Amikor mégis megérkezik, kopott hajléktalan öltözetében áll be a kifutón caplató modellek közé - nem kis feltűnést keltve. Doma egy sarokban figyel... Csilla néhány kör után eltűnik, az ötvösműhely előtt bukkan fel, de nem megy be. Doma fészere felé veszi az irányt. Doma visszadja a lánynak a karkötőt - egyedüli emlékét apjától -, majd megragadja Csillát: "Látod, ez az én házam. És most már a tiéd is." - mondja, majd benzinnel átitatott kabátját magukra borítva felkattintja öngyújtóját...
Csilla örülhet, hogy nem halt meg, de egész életében csúnya marad, az arcát és testét borító sebhelyek miatt. Öngyilkosságot kísérel meg, majd szomorúan belenyugszik sorsába. A rendőrségtől visszakapja naplóját, benne Doma vörössel írt soraival.
Barátait hívja telefonon, de senki sem akar találkozni vele. Bezárkózva a TV-re fanyalodik. Ákos érkezik látogatóba és elhozza az utolsó divatbemutató képeit. A magából kiforduló Csilla a szemére hányja, hogy nem veszi őt feleségül. A lány egy este a szobájában megvallja anyjának: "Amióta apa elment, csak reménytelen köröket futottam. ... Sohasem fogom elfelejteni a szemét..."
Ákos újra eljön, munkát ajánl, de hamar kiderül az igazi ok: bemutatja új kedvesét - egy fiatal férfit! Csilla tudomásul veszi a dolgok állását, majd közli Ákossal, hogy többé nem megy vissza. A terhes hajléktalan nő az utcáról figyel...
Csilla egy éjjel megégésének perceivel álmodik. Nem tud újra elaludni, és elindul Doma fészerének romjaihoz. A hajléktalan nő ismét a kertben figyel... A fészernél egy üszkös fadarab mellé helyezi naplóját, és a drótkerítésre köti a naplóban talált vörös szalagot. Visszatérve egy csecsemőt talál az ajtó előtt - abba ruhába burkolták, melyet ő adott a hajléktalan barátnőjének.
Az epilógus: Egy évszázados fákkal teli, tavaszi esővel megöntözött parkban két pad áll egymással szemben. Az egyiken a vak ötvös üldögél csendben napozva. A másikhoz Csilla érkezik egy kisbabával, aki felsír. "Itt sír egy gyerek." - mondja Zoltán, s a két ember magtalálja egymást, miközben kiderül: Janó is felnőtt végre...

A második rész hőse Zoltán, a középkorú ötvös. Házassága tönkrement, válnak a feleségével. A tárgyalásra igyekszik segédje - a tizenéves Janó - is, amikor belebotlik Csilla és Alex utcasarki botrányába. Zoltán a tárgyalás után csak ritkán láthatja gyermekeit. Bánatát alkoholba folytja, bár segédje óva inti az ivástól, inkább egy könyvet ajánl. Zoltánnak kétségei vannak, de olvasni kezd...
Egy rejtélyes megbízótól titkos megrendelést kap egy Mária-triptichonra, amelynek látásproblémái miatt csak nehezen bír nekikezdeni. Mikor végre rászánja magát, hogy szemorvoshoz menjen, kiderül: hályog van szemein, valószínűleg fél éven belül megvakul. Részegen tombol, Janót az intézetbe küldené vissza, de hamar rájön: egyedül már egy forgalmas úton sem tud átkelni...
Kábultan alszik, amior a sötét utcákon botladozó Csilla megpillantja a tetőn meditáló Janót és megszólítja...
Zoltán és Janó immáron együtt dolgoznak a megrendelésen, de a munka nehezen halad, mert az ötvös egyre rosszabbul lát...
Doma megjavíttatja Janóval a karkötőt. Zoltán szemét megműtik, az eredmény azonban kétséges... Az egyre kevesebbet látó Zoltán káromkodni, törni-zúzni kezd a műhelyében, mígnem Janónak sámán-dobolásával sikerül megszelidíteni és meditálásra bírni.
Zoltán láncdohányos munkamániás, akinek egy új világot mutat be Janó: kiviszi a természetbe. Egy elhagyatott bányatóban csónakáznak. Janó búvárruhában merül a vízbe, Zoltán pedig méri az időt és aggódik a "szeméért", amikor Janó sokáig lent marad.
Az ikon szépen, lassan elkészül, és a munkafolyamat végére Janó segédből mesterré lép elő. Az elkészült művet a csillárszalonban adják át a megbízónak. Az érte kapott szép summát Zoltán kettéosztja. A két ötvös a lefüggönyözött műhelyben ünnepel, amikor Zoltán így szól: "Húzzuk szét a függönyt!" - Már nem bántja többé a fény a szemét...
Epilógus...

Valójában egy történet van. Csilla történetét a Zoltán történetével való találkozása nemesíti a néző lelkében tiszta-szép ikonná. A sorsa ellen eleinte tajtékozva tiltakozó Zoltán, miközben folyamatosan romlik a látása, paradox módon egyre tisztábban lát, és a film végén megtalálja a NŐt, akit a feleségében hiába keresett, és "gyermekét", akit most már kiskorától kezdve nevelni fog - Csillával együtt.
A két rész hasonló motívumai: Csilla és Zoltán mindketten azt veszítik el, ami akkor a legfontosabb számukra: a kenyérkeresetük forrását. Életük fő motívuma már e veszteségek elszenvedése előtt is a hiány: Csilla mellett nincs férfi, Zoltánnál a nő hiányzik. Egy gyermek, egy család értelmet adhatna az életüknek, de Zoltán saját hibája miatt veszíti el az övéit, Csilla pedig a divat prostituáltja, emiatt nem vállalhatja ezeket. Doma beavatkozásával Csilla kiszabadul, Zoltán pedig Janó segítségével válik érző emberré. Zoltánt Janó, Csillát Doma követi őrangyalként.
Doma azonban nem igazi angyal: maga is sárkánnyá válva tisztítótűzzel szabadítja meg Csillát szépségétől és az erre épülő álvilágtól, hogy a csillogó felszín helyett belső, tartalmas utakra irányítsa a fiatal nőt. Eközben Doma maga is odavész, hátrahagyván kedvesét, gyermekét. Doma a sárkányos naplóban látottak - pl. a beragasztott fekete glóriával megfestett ikon reprodukció - miatt választja ki a lányt a megváltásra, Csilla pedig atyja tekintetét látja a férfiben, akinek a fészere előtti könyvhalom és hibátlan angol kiejtése is érzékelteti: értékeket hordoz magában. A hajléktalan Domának paradox módon háza van, ami nem más, mint a hite. Ahogy szobájába belépünk, a falon egy betlehemi életképet fedezhetünk fel, egy Szent Család ábrázolást.
Janó fiatal kora ellenére bölcsen és nyitottan neveli fogadott apját, aki szakmája mestere ugyan, de az életével már nem boldogul. Tanítói módszere a józanész és az empátia, a többit keleti és ősi kultúrákból veszi, mindig a tanítvány igényeihez és szükségleteihez alkalmazkodva.
A két rész egy egészet - kört - ad ki: a széttört családokat, mint a karkötőt, meg lehet, meg kell javítani. A tönkrement kapcsolatok újra és újra felkínálják az embernek a lehetőséget.

Egy eredeti mozi született, amiben a pontos beállítások, a merész montázsok, a korábbi jelenetek hangjaira ráúsztatott képek dinamikus és gondolatébresztő elbeszélést eredményeznek. A film közepén például a megégett Csilla nagyanyjától tükröt kér, de egy medált kap. A kinyitott medálba nézve először gyermek önmagát látja az apró fényképen, majd a medál tükör részét egyszerre kitölti a lány tágra nyílt szeme. Szó szerint is szembenéz önmagával, ám ekkor a nézőre is egy nagy szem tekint; a film kilép tér-idő rendszeréből és magragad minket, hogy magával vigyen a birodalmába. Hasonlóan, a műtét végén Zoltán szeme néz a vászon közepéről, és bevon minket a filmbe.
A film gyenge pontja az a jelenet, amikor Ákos először látogatja meg a megégett lányt. Ott lehetne vége, ahol Csilla szétnyitja ruháját, és a látvány "elvakítja" Ákost. Az ezután következő "azt ígérted elveszel feleségül kisfiú" rész hiteltelen.

Az operatőr és a rendező képalkotó ereje hatalmas: A fény ösvényei egyedi módon, érzékletesen fényképezett film. Csilla fotózásainak és megégésének villanásait a régi műhely és a százéves házak, a bányató és a tavaszi park fénnyel festett képei ellenpontozzák. Az első rész jellemzője a sűrű sötétség (a film előhívásakor megemelték a fekete szintet), amiben hatalmas kontrasztokkal csillannak meg a fényes színek. A két rész között szürke aszfalt az átkötés, majd a második részben a kék, a barna, a sárga és a zöld - az ötvösműhely és egyben az elkészült ikon színei - dominálnak.

A film számos filmtörténeti utalást tartalmaz, például a két őrangyal alakja kellemes emlékeket ébreszt Wim Wenders Berlin fölött az ég című műve iránt, amiben fontos szerepet játszott Kovács Lajos (Doma) is. Takeshi Kitano Bábok című szép filmjének egyik hőse, a popénekesnő is megég, majd menekül a világ elől, és csak egy vak férfival hajlandó találkozni. A Bábok egy másik epizódjára utal az itt epilógusként szereplő parkjelenet is. A fény ösvényei végén a gyermek megjelenése Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia c. filmje befejezését is felidézi: ott a csillaggyermek, itt a befogadott hajléktalan árva hordozza az optimista üzenetet. Tarkovszkij Sztalkere végén ugyancsak egy gyermek ad pozitív értelmet a befejezésnek. A Sztalker hatásmechanizmusában is jelen van: az izgalmasnak látszó alibitörténetre - ott Sci-Fit, itt thrillert ígér az ajánló - beülő néző a végére szembesül az igazi filmmel; a hittel és önmagával. Nyilvánvaló, hogy Mispál legnagyobb mestere Andrej Tarkovszkij. A fény ösvényei is ikonfestő film: a kapucnik a hősök tiszta és erős tekintete fölött glóriát jelentenek. Kinek van kapucnija? Aki segít másokon, képes szeretni, adni; Domának, Csillának (amint ruhát cserélt a hajléktalan nővel) és Janónak (a műhely karzata falán függő fényképen például). Miként az Andrej Rubljov végére elkészül az ikon, a Sztalker végére a film maga is sztalkerré válik, úgy itt sem csak a kemencében ég ki a tűzzománc triptichon, hanem a Dománál látott Szent Család képet is megvalósítja a film a zárójelenetében; az exmodell bemutatja a gyermekét a vak ötvösnek - a végig hiányzó Család alapításának lehetősége most megadatik a megváltás felé félúton találkozó Csilla és Zoltán számára.

Két világ áll szemben a zenében is, a földi és az éteri. A kellemes koktélzene és a kemény rock szembesül Bach és a hozzá tartozó Márkos Albert zenékkel. A két zenepáros tagjai egymás között is ellentétet feszítenek: a fülbemászó szintetikus háttérzene és rá felelő idegtépő rock éppen olyan kontrasztos, mint a harmonikus, tiszta Bach-hullámok a nekik szegezett - már-már elektronikus zenét idéző - Márkos csellófutamokkal.
A Pink Floyd "Óvatosan azzal a fejszével, Jenő!" című száma szól a meggyulladás jelenetében, ami a zenekar 'Live at Pompeii' c. filmjének központi darabja. Ezt a koncertfilmet teljesen egyedi módon az ókori város romjain, közönség nélkül vették fel. A fenti szám alatt a koncertfilmen halálfej-mozaik, majd a vulkán tüze által elpusztított és egyben halhatatlanná tett római város fennmaradt freskói láthatók - Mispált már régebben foglalkoztatja a falfestmények és a mesék világa. Ahogy Fellini a Satyriconban, úgy Mispál az Altamirában freskókon át idéz meg - a múlton keresztül - egy haldokló jelent, melyett itt teljes töredezettségre ítél A fény ösvényei első részének vágása.
A sárkányos füzet és a Doma által beleírt szöveg ["Ha össze akarjuk kötni az eget a földdel, ahhoz valamilyen tiszta, mindent eldöntő tettre van szükség. Sárkánnyá kell válni, és forgószelet kavarni, szétszakítani a sötét fellegeket, felmászni az égbe, és megmártózni a napban."] ősi magyar népmesénkre utal, amiben a sárkány (Brandt neve égetést jelent) elrabolja a lányt, és az égig érő fa tetejére viszi. Sokan indulnak el a kiszabadítására (Ákos), de kísérletük kudarcba fullad. Végül a kis kanásznak sikerül feljutnia a világfa csúcsára (Janó a tetőn). A fa átfogja a földi, a föld alatti és -fölötti létezés szféráit, valamint egyesíti magában a lineáris és ciklikus fejlődés (idő és évszakok) mozgásait, így az egyik legősibb individuációs szimbólumunk. - Janó a zárójelenetben egy évszázados platánfa mögött tűnik el...

Merész színészválasztásba fogott Mispál Attila, akinek moziját ezidáig főiskolás kisjátékfilmjei [Öreg molnár és szélmalom (1993), Hajszál és csengettyű (1994), Angst (1995), és Altamira (1998)] definiálták. A sikeres rövidfilmek szereplői helyett ezúttal neves sztárokat, színházban megedződött profi színészeket, illetve lelkes amatőröket kért fel.
A külső szépség halványulásával az igazi személyiség belülről ragyog, a kifejezőképesség kulcsa a tekintet; a színésznek amatőr Cseh Anna Mária igazi modell, hosszú lábai, hideg-szép mozgása, fotogén arca, és mindenek előtt gyönyörű szemei miatt került Csilla szerepébe. A választás eszünkbe jutattja Xantus János Eszkimó asszony fázik c. filmjét is: miként ott Méhes Marietta, úgy itt Cseh Anna Mária hangja is kissé ügyetlen, időnként kizökkentően inadekvát - folyamatos önreflexióba hajtja a filmet.
Amatőr az ifjú színésztanonc Soós Attila (Janó) is, játéka ennek ellenére a konfliktusokban éppúgy hiteles, mint a csendes pillanatokban, de helyesen artikulálni még neki is tanulnia kell. Égető tekintete azonban nélkülözhetetlen.
A nagymamát alakító Törőcsik Mari élő legenda, a Körhinta és a Szerelem, és még számos kiváló magyar film főszereplője, aki ma már keveset filmez, itt mégis emlékezetes aggódó-gondoskodó nagymamát varázsol a vászonra.
Cserhalmi György (Zoltán) - többek között az érett Jancsó Miklós hőse, és sok más rendező megmentője - nagy visszatérését ünnepli itt. A családját elherdáló, majd megvakuló, de újra talpra álló ötvösmester szerepét úgy formálja a saját egyéniségére, hogy az a film legerősebb támpillére marad: munkája tökéletes.
Kovács Lajos (Doma) ismert és elismert karakterszínész, akinek filmjei közül említhetjük a fenti Wenders darabon kívül a Woyczeket, vagy akár a közelmúltból a Kontrollt. Ez utóbbiban együtt játszik Csányi Sándorral, aki itt hajszálpontosan, hitelesen hozza az elképesztően undorító Alex epizódfiguráját.
A többi színész a színház világából érkezik. Alakításuk kiváló és további, nagyobb filmszerepekért kiált. Szilágyi Enikő a rideg, tehetetlen anya szerepében olyan valóságos, hogy a hátunkon végigfut a hideg. Tóth Anita hajléktalan nőként csak néhány villanásra jelenik meg, de emlékezetünkbe vésődik az elesett és jobb időkre váró lány arca.

Erős társadalomkritikát fogalmaz meg A fény ösvényei már első mondatával is. "Szálljál már ki, te hülye kurva!" - mondja a Alex. Miből kellene kiszállni? "Te mit nézel, tévézel?" - kérdezi később szintén ő. Mit nézünk? TV-t, számítógépet, buta egyenfilmeket. Ikonokat, festményeket, könyveket már csak egy szórvány kisebbség, ők is egyre kevesebbet: A belvárosi ház elé, ahol Doma tüzet ad Csillának, komplett, könyvekkel teli könyvespolcot tettek ki lomtalanításra. A hajléktalan Domának könyvtára van, de a palotában élő és uralkodó Brandt szobái konganak az ürességtől. A pénzhajhászásnak élő trendi zombiknak a kulcsszavak a pillanat, a divat, a felborított időrend, a rohanás - csak le ne maradjunk a száguldó semmiről... A valódi értékek megtalálására irányuló erőfeszítések egyre gyengébbek. A kereskedelmi TV, rádió, a bevásárlóközpont készen szállít: a mindennapokat az ízléstelenség uralja, a hozzá nem értés és a felületesség diadalmaskodik.
Be kell lépnünk a film szellemi terébe, végig kell járnunk vele a saját utunkat ahhoz, hogy a mozi kijáratán már valaki más lépjen ki. Ahogy Tarkovszkij mondja: "A művészet befogadásához nem kell sok: finom, érzékeny, lágy lélekre van szükség, mely nyitott a szépség és a jóság előtt, képes a közvetlen esztétikai átélésre."

- Seres Sándor -

Mispál Attila, Nagy András, Cseh Annamária, Politzer Péter, Balázs Gábor, Pethő Péter!

Köszönjük!

Csak egy kritika a mai sajtóból:

"A nagyjátékfilmekből az első napokban bizony elég szürke volt a fölhozatal, talán a nyitó film, a Dallas Pashamende volt a legjobb. Mispál Attila viszont beelőzött A fény ösvényeivel. Átgondolt, összeszedett, némely tekintetben újszerű, szép munkát rakott le az elsőjátékfilmes rendező. Az általam eddig látottak közül egyértelműen ő indul a legnagyobb győzelmi eséllyel, és ha már a díjaknál tartunk: nem feledkeznék el a filmben nagymamát alakító Töröcsik Mariról a mellékszerepek értékelésénél.

Ötvös és manöken
A fény ösvényei két alakra koncentrál, a jobban kidolgozott szupermodellre (Cseh Annamária alakítja, jól, különösen azt figyelembe véve, hogy nem színésznő, hanem manöken) és egy éppen elváló, kétgyermekes, a szeme világát elvesztő ötvösre (Cserhalmi György hozza a tőle megszokott magas filmszínészi nívót). A történet két részből áll össze, de több rost (fényösvény?) egybekapcsolja. A modell arca és teste megég, így olvasva talán nem tartják túl eredetinek a megcsúnyult szépség és a megvakuló férfi összehozását, de ne ijedjenek meg, a jó forgatókönyv, a letisztult fényképezés, a remek színészek formálta, bizonyos esetekben különös, mégis életszerű alakok gyönyörűséggel töltik meg a filmet – és a néző szívét. Talán a szakmának lenne pár szava a következőhöz, de nem állom meg, hogy ideírjam: van ebben a filmben egy kis Tarkovszkij. Harangöntés és ötvösmunka.
Szomorú aktualitása a műnek, hogy forgatókönyvét a rendező és Solti Emese Babette mellett Tar Sándor jegyzi: a próza mesterét ma temetik." Magyar Hírlap 2005.02.08.

Idővel minden a helyére kerül....:)

Alapvetően egyetértek a kritika írójával, mégis talán csak annyit hozzá: habár ott helyben nem volt katarzisgyanúm, pár nap elteltével is nagyon erős hatása van a filmnek, ami ritka jelenség.

Külön ki kell emelni azt a műgondot, amivel Mispál bánik az anyagával. Ez nagyon szimpatikus attitűd, és habár lehet, hogy nem ez a legjobb filmje, örülük, hogy elkészült. Kiváló választás Cseh Annamária, és kiváló Cserhalmi is. A film vége számomra nem volt zavaró, szembeállítja a hőseit egymással, miért ne, van dolguk, lehet dolguk egymással, nincs eldöntve mi lesz, az sincs, mi volt. Olyanok, mint bármelyikünk. A történet épp ezért dolgozik bennünk.

Várom a folytatást.