Csodálatos vadállatok

Valóban, nagyszerű volt nézni ezt a munkát, és az emberben marad ugyan némi hiányérzet, de azért a katarzis megvan.

Nekem a Vajdai-féle monológ rendben volt, ha jól emlékszem a filmben mindez kérdező formában valósult meg. A vége tényleg mintha össze lenne kicsit csapva, kár Amerikában befejezni, de az tetszik, hogy ilyen kegyetlenül kiúttalan a befejezés, ez manapság életérzés ezekben a körökben, élesebben mint pár évvel ezelőtt.

Az egészhez ezek a "fekete falak" (még a fogorvosnál is!) igen kemény atmoszférát adnak, itt mindig éjszaka van, és minden fényt benyel a stúdiósötétség, az élettere(in)k meg ott lebegnek a nagy világűrben. Hát valahogy így élünk mostanában, ha akarom.