20 éve hunyt el Huszárik Zoltán

1975-ben megírta a saját sírversét. Még csak negyvennégy éves volt akkor Huszárik Zoltán, igaz, már túl a filmnyelvalkotó Elégia, Capriccio, Tisztelet az öregasszonyoknak című kisfilmjein, s a magyar filmművészet egyedülálló remekén, a Szindbádon is, amelyet B. Nagy László a képzelet működésének új törvényrendjét megteremtő műként üdvözölt.

Két évvel később, amikor már a Csontváry című film forgatókönyvén dolgoztak Császár Istvánnal, a háromsoros sírverset egy interjúban le is diktálta toll alá: "Itt nyugszik Huszárik Zoltán, / Élt 9 hónapot az anyja ölében, / Majd nyugtalanul a világ ölén." Még hozzátette: "Ez a nyugtalanság táplál, ez éltet." Ez a nyugtalanság hajtotta a filmhez, bár nyitva állt előtte az út az irodalomhoz és a festészethez is. Amikor a kis Galga-menti faluból 1949-ben feljött a fővárosba, egyszerre felvételizett bölcsésznek és képzőművésznek. Mindkét egyetemre felvették, mégis a harmadik helyre, filmrendező szakra iratkozott be. Vonzódása az irodalomhoz és a képzőművészethez azért mindvégig elkíséri: nemcsak filmjeinek páratlan szépsége és kifejező ereje, látványvilága tanúsítja ezt, hanem az is, hogy élete végéig rajzol, könyvekhez készít illusztrációkat. Filmjeiben, saját bevallása szerint, annak a teljességnek a megközelítésére törekszik, amit a költészetben talált meg. "Szellemi tájékozódásom alaprétege a költészet - mondja Zsugán Istvánnak egy interjúban - mindig ez izgatott: a költői jelentés többszólamúsága."

A főiskoláról kizárják, mint állítólagos kulákgyereket. Hét év kihagyás után folytathatja. Harmincéves, amikor elvégzi a főiskolát, negyven, amikor első nagyjátékfilmjét rendezi és ötven, amikor meghal. Két játékfilm és néhány kisfilm: mégis egy teljes Huszárik-univerzum.
_Népszava