sex hikaye

A filmhu és a Pioneeer Productions Örkény-pályázata

2001. április 18. - Csejdy András
Mai nappal véget ért a filmhu és a Pioneer Productions Örkény-kisfilmpályázata. A zsűri tanakodott, mérlegelt, majd dűlőre jutott.

Az Örkény-kisfilmpályázat fődíját – 100.000 forint -- a zsűri Bíró Csillának ítélte a 3 kiáltás című rendezői könyvért.

Akik február 9 óta figyelemmel kísérik a filmhun történteket, tudják, hogy akadtak rendhagyó momentumok online pályázatunkban. Nincs ez másképp most sem, ugyanis a szakmai grémium úgy határozott, hogy egy 50.000 forintos különdíjjal jutalmazza az Exlex formációt A fekete alpinistáért.

A legtöbb közönségszavazatot kapott pályamunkáért járó 50.000 forint a Jasik-Lengyel szerzőpárost illeti Leltárcímű könyvükért.

A közönségszavazás további eredményei:
2. Bíró Csilla: 3 kiáltás
3. Exlex formáció: A fekete alpinista
4. Jávor Dániel - Józsa László: Mártírok útja (5.12)
5. Jablonkai Kinga - Tóth Árpád: A hír (4.57)
6. Vörös Adél: Korleltár (4.36)
7. Molnár Bálint: Az állva maradás joga (3.55)
8. Kovács Ildikó: Távcső és rózsa (3.4)
9. J&M Motion Picture: Apróhírdetés - örök nosztalgia (3.34)
10. Fábián Erika - Fekete Péter - rajz: Maksa Zoltán: Mélyből az angyal (3)
11. Bárdos Norbert: Dombi Bandi lázadása (2.92)
12. Gergely Zoltán - Füleki Bettina: Leltár (2.68)
13. Korom Dávid: Szolgálatban (2.66)
14. Benedek Albert: A kanadai márvány (2.65)
15. Formanek Csaba: Impresszió esőben (1.76)

Az anyagokhoz csatoltan olvashatjátok a második forduló alatt lezajlott chat kivonatos formáját, a chat gombra kattintva.

És akik az első forduló után kiszáltak.

A zsűri - első forduló utáni - véleményét a moderátor gombok alatt találhatjátok az egyes pályázati anyagokhoz csatolva. Hogy mi alapján értékeltek? Olvassátok el a zsűri üzenetét!

Kedves Pályázók!

Több és érdekesebb munkát küldtetek be, mint amire számítottunk. Gratulálunk! Végigolvastuk a terveket, egyeztettük a véleményeinket: örömmel állapítottuk meg, hogy hasonló. Úgyhogy nem volt nagyon nehéz dolgunk, csak sok, és ezért kicsit késve lettünk kész. Elnézést.
Lehet, hogy túl szigorúnak találjátok válaszainkat, de terveitekre úgy tekintettünk, mint később - esetleg - megvalósításra kerülő filmekre. A legegyszerűbb kisfilm is rendkívül drága, ezért különösen fontos, hogy egy filmterv papíron teljesen végiggondolt legyen. A forgatáson „minden kiderül”: a rengeteg feladat és az elkerülhetetlen és szükséges improvizációk közben nincs lehetőség újra kitalálni filmet.
Azoknak a munkája emelkedett ki, akiknek sikerült olyan ötleten dolgozniuk, ami őszintén érdekli őket. Alap betegség a szakmánkban, hogy annyira szeretünk filmet csinálni, hogy nem vesszük észre, hogy a film, amin dolgozunk, nem is igazán érdekel minket. Úgy folytassátok a munkát, hogy biztosak legyetek benne, hogy filmetek valóban fontos számotokra.

Jó munkát kívánunk,
a zsűri

Címkék

nevezz , nevezes



nka emblema 2012