A Filmvilág 2012. februári számából
Sherlock Holmes és meseterápia
A Filmvilág idei második lapszámában Sherlock Holmes-szal, a kémtörténetekel, és a mesefilmterápiával is fogalkoznak.
Kapcsolódó anyagok
KÉMHÁBORÚ
Le Carré realista kémtörténeteiben a hírszerzők nem James Bond akciódús életét élik, nála a kém inkább emlékeztet bürokratára, mint kalandorra. Kémei dokumentumokat bújnak és félinformációkra alapozott, terjengős értekezleteken tespednek. Ha lövések dördülnek, az inkább jelez tragédiát, mintsem diadalt: a makulátlanul végrehajtott akció csupán az ügynökök által hajszolt délibáb marad.
REBELLIS RUSSELL
A nemrég elhunyt angol filmrendező mozgóképes életműve mindig is heves vitákat váltott ki: Russell egyike volt a közönséget és a kritikusokat leginkább megosztó művészeknek, s alkotásait vagy imádták, vagy a pokolba kívánták – középút általában nem létezett. A rendező állandó jelzőjévé vált a „fenegyerek” titulusa, provokatőrnek és botrányhősnek kiáltották ki, műveit vérlázítónak, harsánynak, polgárpukkasztónak, giccsesnek bélyegezték. Pedig a film egyik legnagyobb formateremtő művésze volt.
MESEFILMTERÁPIA
A mai gyerekeket mázsás súllyal nyomja a felnőttvilág kiismerhetetlen zűrzavara. A filmes meseterápia kiút lehet. Az amerikai gyerekfilmek gyerekhősei ezért szinte kivétel nélkül lúzerek. Kínlódik az ügyetlen csodacsibe, szenved a Némó nevű növendékhal, és persze mindféle embergyerekek is, például egy sárkányokkal barátkozó, bajkeverő viking suhanc, vagy Harry Potter az értetlen „muglik” közt.
SHERLOCK HOLMES
Viszonylag egyszerű kísérlettel igazolható a Baker Street-i detektív motívumgazdagsága: valószínűleg egyetlen népszerű irodalmi hős esetében sem tudunk annyi jellegzetességet felsorolni, mint Sherlock Holmesnál. Markáns fizikai sajátosságainak köszönhetően külalakját nyugodt szívvel kanonizáltnak is nevezhetjük: míg Hamletet vagy Robin Hoodot, sőt még Drakulát is bátran eljátszhatják egymástól igen eltérő karakterű színészek (állítsuk egymás mellé egyazon köpenyben Lugosit, Christopher Lee-t, Gary Oldmant és bárkinek könnyű dolga lesz a rendőrségi beazonosítással), Holmes megformálóit a külső vonások nagyon szűk metszetéből válogatják (lásd még: Don Quijote), ha pedig rájuk akasztjuk a híres deerstalker sapkát és a szájukba nyomjuk a jellegzetes pipát, szemtanú legyen a talpán, aki talál köztük kakukktojást. Híres mondatai számban és/vagy előfordulási gyakoriság tekintetében egyaránt felülmúlják Vlad „Sosem iszom bort” Drakula vagy „Nevem Bond” James Bond repertoárját. Vegyük ezek mellé különc szokásai tárházát, a hétszázalékos kokainoldattal, a kontemplatív hegedüléssel, a nőktől való rideg tartózkodással és a gondosan megőrzött tudatlansággal az élet bizonyos területein (mint például, hogy a Föld kering a Nap körül) – és végeredményként egy olyan figura jelenik meg előttünk, aki nem egységében, inkább csak elemeiben létezik.
