sex hikaye

A Kontroll túl a 100 ezren

A BuFi 2004-es kínálata

2003. december 18. - filmhu
A Budapest Film szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az eddigi legnagyobb nézőszámot könyvelheti el a François Ozon Swimming Pool című filmjének vetítésével zárult Európa Filmhét. Szó volt arról is, hogy milyen filmeket láthatunk jövőre (Woody Allentől Kusturicáig), illetve összesítették a 2003-as nézettségi adatokat. Eszerint nemrég mutatták be és máris a Kontroll győzött, 104.181 nézővel.
Nagy sikerrel és François Ozon Swimming Pool című filmjének vetítésével zárult a 13. Európa Filmhét. A rendezvény tizenegy napja alatt a közönség és a szakma közel hatvan előadást ülhetett végig díjnyertes európai alkotásokkal (köztük Patrice Leconte, Ferzan Özpetek és Gabriele Salvatores filmjeit). A filmhét történetében először, a látogatószám meghaladta az ötezer főt: a huszonöt játékfilmet, öt rövidfilmet és két dokumentumfilmet 5600-an nézték meg a Művész és a Puskin mozikban. A filmek 13 európai ország alkotásai voltak, és a 25 bemutatott játékfilm közül 22-t csak a filmhét vetítésein láthatott a közönség. Három filmet pedig (Ozon: Swimming Pool, Özpetek: A szemközti ablak, Gabriele Salvatores: Nem félek) a Budapest Film kínálatából premier előtt láthattak a nézők.
 
A filmhét legsikeresebb filmjei – teltházzal, vagy 80 százalék feletti terem-kihasználtsággal - a Nem félek, a Szemközti ablak, a Napfényes hétfők, a Zsernyákok, a Bon voyage és a Swimming Pool voltak. A filmhét vendége Piotr Trzaskalski lengyel rendező volt december hatodikán, akinek Edi című, Karlovy Varyban és Berlinben jutalmazott filmjét vetítették. A Budapest Film 2004 decemberében ismét megrendezi majd az Európa Filmhetet, ezúttal csatlakozva az Olasz Kultúrintézet kezdeményezéséhez, mely szerint a kibővült Európai Unió mind a huszonöt országából vetítenek majd filmeket.
 
A Budapest Film nézettségi listái a magyar film szempontjából alakultak izgalmasan (az eredmények a bemutatótól november 30-ig tartó időszakot jelentik). Az első a Kontroll, a második a Bánk bán 96.995 nézővel, harmadik a Beszélj hozzá, jól lemaradva, 46.479 nézővel. Ezután sorrendben a New York bandái, Good bye, Lenin!, Szent Iván napja, Tesó, Vénusz szépségszalon, A Magdolna nővérek és a  Kelj fel, komám, ne aludjál! (utóbbi 16.245 nézővel).
 
Külön összesítés készült a 2003-ban bemutatott magyar filmekről is. A Kontrollhoz és a Bánk bánhoz hasonló nézőszámot sajnos nem ért el egy film sem. A Szent Iván napja 22.784-es, a Tesó 20.660-os, a Telitalálat 12.366-os, a Szerelemtől sújtva 10.955-ös, A Rózsa énekei 10.114-es látogatószámot produkált, a többi film nézőszáma (Rinaldo, A Szent lőrinc fiolyó lazacai, Jött egy busz…, Vagabond, Táncalak, Egy hét Pesten és Budán) tízezer alatti. 2003-ban a Budapest film összesen 49 filmet mutatott be. Ebből 15 volt magyar, 18 európai, 9 amerikai és 7 egyéb országból származó film.
 
2004-ben sok „nagy hal” jut el a magyar mozikba: Pedro Almodóvar filmje, a La mala education, amelynek főszerepét az ifjú mexikói sztár, Gael Garcia Bernal játssza. Emir Kusturica filmje, a When Life Was A Miracle ugyancsak az őszi évadot fogja színesíteni. Wong Kar Wai emlékezetes filmje, a Szerelemre hangolva után új munkával jelentkezik: a 2046 főszereplői ismét Tony Leung és Maggie Cheung. Robert Altman legújabb dolgozata, a The Company egy balettintézet hétköznapjait vesézi ki. Jim Jarmusch Kávé és Cigarettájában 7 bolondos történetet tálal, de látható lesz Gus Van Sant Elefántja is, amely 2003-ban elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban. A szenvtelenül megszerkesztett, a columbine-i tömegmészárlás inspirálta sokkoló képek áprilisban lesznek láthatóak. És itt lesz még Woody Allen legújabb szösszenete, az Anything Else, Chen Kaige-től a Together, Michael Haneke A farkasok ideje című borús látomása, és Agnes Jaoui-tól a Comme une image. Többek között.

Címkék

hír



nka emblema 2012