sex hikaye

A Lora a legjobb vígjáték

A nézők szavazatai alapján

2007. szeptember 10. - filmhu
A Lora a legjobb vígjáték
Európa legnagyobb ingyenes, a humor jegyében zajló „össz-művészeti” fesztiválja az idén immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán. Az idén augusztus 31. és szeptember 8. között lebonyolított rendezvénysorozat mára hazánk egyik legjelentősebb kulturális eseménye lett, mintegy 150 ezer látogatóval.

Óriási érdeklődés kísérte idén a Happy Art Fesztivált, melyet eddig Vidor Fesztivál néven ismert a közönség. A nézői zsűri előtt zajló filmes versengésben pedig az elmúlt év új magyar vígjátékai mérkőztek meg. A filmes versenyprogram zsűrijét az önként jelentkezők közül kisorsolt 25 néző alkotta.
Idén a zsűri a legjobb filmvígjátéknak létrehozott Hyppolit díjat Herendi Gábor Lora című filmjének ítélte a közönség.

„Nagyon örülök, mert ez egy valódi közönségdíj, hiszen 25 kijelölt civil zsűrizi a filmeket. Külön kellemes meglepetés volt számomra, hogy az amúgy Budapest-központú országban ismét bebizonyították, hogy vidéken is nagyon színvonalas, minőségi rendezvényeket tudnak létrehozni. Igen kevés fesztivál van, amely a humornak ad otthont, ezért kedvelem és kedveltem mindig is a régi Vidor, ma már Happy Art Fesztivált. Ez a díj pedig azt is bizonyítja, hogy a Lora film egyáltalán nem nélkülözi a humort, sőt…”   - mondta Herendi Gábor, a Lora rendezője, aki korábban még szomorújátékként definiálta harmadik rendezését.



Címkék

hír



nka emblema 2012