sex hikaye

A rendszerváltás dokumentumfilmjei

Levél a palackban

2003. július 7. - filmhu
S.O.S. dokumentaristáknak. A rendszerváltás dokumentumfilmjei fesztiválhoz dokumentumfilmek kerestetnek.
Kedves kollegák, stúdió és műhelyvezetők, televíziós szerkesztők!

A MADE 2001-ben elindította azt a sorozatot, amelynek célja a magyar dokumentumfilm kincsestárának bemutatása, különböző tematikák szerint. Az első fesztivált Rejtőzködő történelem – 50 év 100 dokumentumfilmje címmel rendeztük meg, a Művész mozi termeiben. (Most jelent meg  azonos címmel az a könyv, amely a fesztiválon szerepelt filmek tartalmi leírását, korabeli kritikákat és fotókat, valamint dokumentumfilmes tanulmányokat mutat be.) Eredetileg is úgy terveztük, hogy két évente rendezünk egy-egy fesztivált, most tehát 2003-ban a másodikat, amelynek címe:    

A  RENDSZERVÁLTOZÁS  DOKUMENTUMFILMJEI.

Tervezett időpont: 2003. október 28-31. között, valószínűleg ismét a Művész moziban.

Az első fesztivál szervezését megkönnyítette, hogy majdnem minden kiválasztott film díjnyertes, vagy a nyilvánosság és a filmtörténet előtt ismert alkotás volt. Így is több mint 30 helyről kellett begyűjteni a különböző hordozókon lévő kópiákat. Azóta sajnálatos módon kiderült, hogy körülbelül 1988-tól, film helyett elektronikán történő rögzítés bevezetése óta nem archiválják rendszeresen filmjeinket, az adminisztráció is teljesen esetleges. Noha évek óta kérjük a Magyar Filmszemle szervező bizottságát, hogy a katalógusban jelentessék meg a versenybe nem került filmek rövid tartalmát és főbb ismertetőit, ezt az igényünket azóta sem vették figyelembe. Most amikor nem csak a versenybe bekerült filmeket, hanem az összes ebben a tárgyban esetleg jellemző filmet szeretnénk bemutatni, akkor csak tapogatózunk, nincs információnk az elmúlt 15 év dokumentumfilmes terméséről.

Ezért arra kérjük a kollégákat, gyártókat és a szakmát, ha valaki részt kíván venni a rendszerváltozást bemutató dokumentumfilmek fesztiválján, és van kifejezetten ebben a témakörben készített filmje, akkor küldje el a film rövid tartalmi leírását /cím, gyártó, hossz, hordozó stb./ a VHS kópiával együtt a következő címre:

MADE
1062, Andrássy út 54.


A válogató  zsűri tagjai: dr. Szilágyi Erzsébet, Bori Erzsébet, Csala Károly, Zalán Vince.
  
2003. június 25-én tartott első értekezletén a zsűri úgy döntött, hogy a fesztivál tematikáját három részre bontja. Az első a bevezetés, a kb. 80-as évek közepétől készült olyan dokumentumfilmek köre, amelyek a történelmi, társadalmi, mindennapi életben meglévő tabukat dolgozták fel, és így bizonyos mértékben hozzájárultak a társadalom tudatának megváltoztatásához. A második kör a 88-89-90-es évek története, az alakuló új politikai erőterek története, Nagy Imre újratemetése és az egyre aktívabb civil társadalom bemutatása. A harmadik kör az első demokratikusan, szabadon választott új kormány tevékenységétől napjainkig tartó és a dokumentumfilmesek által megfogalmazott társadalmi, történelmi, egyéni problémák, a győztesek és vesztesek bemutatása.

Beküldési határidő: 2003. július 14.

A MADE nevében:
Kisfaludy András,
Gulyás János,
Dénes Gábor.



Címkék

nevezz , nevezes



nka emblema 2012