sex hikaye

A temetetlen halott Pessac-ban

Mindenhol Európában

2005. november 23. - filmhu
A temetetlen halott Pessac-ban
A temetetlen halott Franciaországban debütál, a Fekete kefe görög filmversenyen mutatkozik be, magyar rövidfilmek világszerte a nemzetközi fesztiválok versenyében - adta hírül a Filmunió.

Mészáros Márta Nagy Imre-filmje nyitja meg holnap este (november 23-án) a történelmi filmek nemzetközi fesztiválját a franciaországi Pessac-ban. A temetetlen halott című filmet Mészáros Márta személyesen mutatja be a francia közönségnek, a tematikus filmfesztivál versenyprogramjába összesen hét mű kapott meghívást. A fesztivál kapcsán a híres magyar rendezőnő részt vesz a l’Histoire magazin szervezte „Európa, egy szenvedély története – Viszlát Jalta: elfelejthető-e a vasfüggöny?” címmel tartandó kerekasztal beszélgetésben; vendége lesz a francia közszolgálati rádiónak és más fontos médiumoknak is filmjének francia premierje kapcsán.

A kortárs filmművészet friss alkotása
Európa másik felén 46. alkalommal kelnek versenyre az Arany Alexanderért a kortárs filmművészet friss alkotásai. November 18-án kezdődött és 27-ig tart a nemzetközi filmfesztivál Thessalonikiban. Magyarországról Vranik Roland Fekete kefe című szemlefődíjas alkotása kapott meghívást a versenyprogramba. A fesztiválon Vranik Roland rendező, Pohárnok Gergely operatőr és Muhi András producer személyesen mutatja be az alkalmi kéményseprők történetét.

A rövidfilmeket illetően ezen a héten négy nemzetközi filmfesztivál programjában kelnek versenyre ifjú titánjaink alkotásai. A portugáliai Évoraban először láthatja a külföldi közönség Bárthory Orsolya Antik című művét. A jeles alkalomra a fiatal rendezőnő személyesen kíséri el filmjét. Az évorai versenyre Szász Attila Most látszom, most nem látszom című filmje is meghívást nyert. Az olaszországi  Siena-ba Tóth Barnabás rendezői vizsgafilmje a Szerelem meg hal és Kocsis Ágnes A vírus című filmje kapott meghívást a rövidfilmek nemzetközi versenyére, a CortoItaliaCinema elnevezésű verseny ebben az évben ünnepli 10. születésnapját. Bukarest rövidfilm mustráján, a hétfőn kezdődött DaKINO filmfesztiválon öt magyar alkotás gazdagítja a versenyprogramot. Gayer Zoltán - Molnár Péter, Kenyeres Bálint, Csáki László, M. Tóth Géza és Kardos Sándor filmjei kaptak meghívást. A spanyolországi Tarragona-ban holnap kezdődő InCurt rövidfilmfesztiválon Schilling Árpád Határontúl című alkotása kel versenyre.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a www.filmunio.hu honlapon.






nka emblema 2012