A tévéfilmes pályázat nyertesei
13 támogatott
13 pályamű összesen 398.071.181 forintnyi támogatásban részesült az ORTT MMK-val közösen kiírt tévéfilmes pályázatán. A nyertesek között van Sándor Pál, Bereményi Géza, Mészáros Péter és Török Ferenc is, a produkciók nagy része 25-30 milliót kapott. A március óta folyamatos lehetőséget kínáló kópiapályázatra azonban mindössze egy pályázó jelentkezett. November közepe óta pedig médiaismeret tárgykörében könyvkiadási támogatást lehet szerezni, tájékoztatta a filmhut Csányi Kinga, a Műsorszolgáltatási Alap osztályvezetője.
A 800 millió forint keretösszegű pályázatot televíziójátékok, televíziófilmek és
televíziófilm-sorozatok készítésének támogatására írták ki az MMK-val közösen. A nyertesek listája itt megtekinthető.
A március 24-én kiírt kópiapályázatra - melynek célja a magyar filmalkotások egyes nemzetközi filmfesztiválokon való indulásának támogatása - mindeddig csupán egy pályázat érkezett és nyert (Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmje így jutott ki a kairói filmfesztiválra, ahol a legjobb művészi kifejezés díját kapta). Az ORTT-t a magyar filmek külföldi fesztiválokra való kijuttatásával foglalkozó Filmunió kereste meg, hogy nyújtson segítséget a szükséges kópiák előállításához. Tavaly az egyéves időtartamra kiírt pályázaton 7-8 film kapott ilyen formán támogatást. Idén is van még lehetőség a filmeseknek, hiszen a pályázat 2004. júliusáig folyamatos. Miután sok esetben csak 2 héttel a vetítések előtt érkezik a fesztiválmeghívó, és a Filmlaboratórium elfogadja a késleltetett fizetést is, lehetőség van az utófinanszírozásra, így az ORTT havonta bírálja (bírálná) el a beérkező kérelmeket.
Tekintettel a beinduló médiaoktatásra, november közepén az ORTT médiaelmélettel, médiaismerettel foglalkozó tudományos illetve ismeretterjesztõ kiadványok kiadásának támogatására is írt ki pályázatot. A 20 milliós keretösszegből a kiadás költségeinek 50%-át vállalják, melyből 80% elő-, illetve 20% utófinanszírozást jelent. Az ORTT-nek már 2-szer is volt hasonló pályázata, ezek azonban egyszeri lehetőséget kínáltak. Emiatt sok esetben a pályázni szándékozók nem készültek el időben az anyagaikkal. Idén ez a pályázat is folyamatos, s az ORTT reméli, hogy ezzel a beadási metodikával - melynek keretében a most megfogalmazódó ötleteken is akár egész nyáron dolgozhatnak, - új ismeretterjesztő művek, tankönyvek születhetnek.
A pályázatok kiírása megtalálható a http://alap.ortt.hu weboldalon.