Álomturné a moziban
Fikciós nem fikciós
A Duna Televízió megbízásából tavaly júniusban 3 millió forintból leforgott produkció egy hónappal később került bemutatásra a Felelet az életnek című műsor különkiadásaként. A két hónapos előkészítést követően a stáb 9 napot forgatott Budapesten és Rovinyban, az utómunkálatok 10 napot vettek igénybe. A film első, 50 perces változatát követte a 60 perces tévé-verzió, amely akkora érdeklődést váltott ki, hogy Szekeres Csaba nekifogott egy moziváltozat összevágásának. A film újragondolását a korábbi verziók technikai minősége indokolta, ám ha már így alakult, a rendező pár változtatást is eszközölt a fikciós dokumentumfilmben, hogy az a mozinézők számára fogyaszthatóbbá váljon. A film műfajáról szólva Szekeres Csaba úgy nyilatkozott, hogy bár ezt nálunk sok mindenre ráhúzzák, s műfaj-elméletileg sem teljesen tisztázott a helye, a lényeg mégiscsak az, hogy a szereplők önmagukat játsszák. Olyan szituációkban mozognak, amelyekben az életben is, csak a konstelláció más, amitől az egésznek lesz egy „fikciós bukéja”.
|
| Az Álomturné célja nem kigúnyolni, hanem közelebb hozni egymáshoz |
A gyakorlatilag játékfilmként funkcionáló alkotás különlegessége, hogy értelmi fogyatékos szereplőit fiktív helyzetekbe helyezi, de csak olyanokba, amik nem állnak messze tőlük, amelyekben sikerélményük lehet. Mint azt a rendező elmondta, ez a módszer, mely a közös munka során alakult ki, némileg eltért eredeti elképzeléseitől. Hamar rájött ugyanis arra, hogy elsősorban down-kóros szereplőire nem lehet ráerőltetni semmit. Erősen kellett koncentrálni tehát az egyes személyiségekre, összegyűjtve és reprodukálva a bentlakók valós élményeit, anélkül, hogy magukat a jeleneteket újraalkották volna. Ez adta a film szüzséjét, míg a maga a forgatókönyv a benne foglalt álomszerű játékkal keretként szolgált. Szekeres Csaba azt is elárulta, hogy a színészvezetés nem követelt új módszereket, hiszen színészeivel, akik nagyon is nyitottak és impulzívak, könnyű volt együtt dolgozni. Éppen ez volt az, ami a tévétársaságok figyelmét is megragadta – hírszinten. A film bemutatását a kereskedelmi csatornák nem tartották elengedhetetlenül szükségesnek. Annál érdeklődőbbek voltak viszont a videótékák. A DVD-kiadás egyelőre csak a tervek között szerepel. Csak a moziforgalmazást követően lehet róla szó.
Az Álomturné elnyerte az Aranyszem Operatőri díjat, a Hégető Honorka díjat, a Kamera Hungária díjat, a Prizma Fesztivál rendezői-díját és a Kamera Hungária Televíziós Mûsorfesztivál kísérlet/újítás kategóriájának fődíját. Annak, hogy a film számtalan díjban részesült, a rendező szerint éppen az újfajta megközelítés lehet az oka. Manapság ugyanis divat a nézők elé tárni ezeknek az embereknek a kiszolgáltatottságát. Az Álomturné célja azonban nem kigúnyolni, hanem közelebb hozni egymáshoz. A rendező úgy beszél filmjéről, mint ami egyszerre zavarba ejt és elgondolkoztat. Mert értelmi fogyatékos szereplői humort szolgáltatnak, s erre a nézők nincsenek felkészülve. A vígjáték azonban nem a betegség árnyoldalait hangsúlyozza, nem szánakozást kelt, inkább az emberi esendőség és jókedv jön le a vászonról. És ezt a közönség általában értékeli.
Maga rendező három, egyelőre nem publikus filmtervvel és egy két hét múlva dobozba kerülő kisfilmmel várja a folytatást. A La belle epoque a boldog békeidők, azaz a gyerekkor és a terrorizmus viszonyát feltáró snittfilm. A 13 millió forintból megvalósult rövidfilm Czukor Balázs, Szilasi Blanka és Vay Viki főszereplésével készült Tóth Widamon Máté fényképezte és Fodor Gergely volt a producere. A kamaratörténet, mely február elején forgott le két nap alatt, külföldön debütál, s csak a fesztiválszereplések függvényében dől el a hazai bemutató dátuma.
