sex hikaye

Az Extreme Film thrillert és balladát forgatott

Kisfilmek a nagyfilmekért

2004. szeptember 29. - filmhu
Az Extreme Film thrillert és balladát forgatott
A reklámfilmek gyártásáról ismert Extreme Film szeptemberben két kisjátékfilmet is forgatott, folytatva ezzel a játékfilmgyártás felé tett lépéseket. Így a tavaly decemberi forgatókönyvírói műhelypályázaton támogatást nyert Extreme Filmbrigádban, a forgatókönyvek kidolgozása mellett, ez a két kisjátékfilm egyfajta előtanulmány és referencia a tervezett nagyjátékfilmek előtt.

A cég mindkét producere, Hidasi Dalma és Keményffy Tamás Filmművészetit végzett és rendelkezik játékfilmes előképzettséggel. SegédkeztekMeskó Zsoltnak a moziban is sikert aratott Morel fiú megvalósításában. Az Extreme a svájci Gute Filme gyártó és kreatív partnereként pedig besegített Szotyori István Alvó című kisjátékfilmjének forgatásába, amely Ezüst Leopárdot nyert Locarnóban a kisfilm kategóriában. A német Discofilm pedig október 28.-án mutatja be a német mozikban 50 kópiával a Status Yo című filmet, amelynek Keményffy Tamás volt az operatőre.

„Nemrég készültünk el egy 15-20 percesre tervezett thriller, a Most látszom, most nem látszom forgatásával, amelynek Szász Attila a rendezője, és egy szintén 15 perces lírai filmballadával, amely a Ballada munkacímet viseli, amit rendezőként Keményffy Tamás jegyez” – mondta Hidasi Dalma a cég producere. A leforgatott kisjátékfilmek mellett gőzerővel folyik a további műhelypályázaton nyertes filmötletek kidolgozása, így az év végére a már meglévő három forgatókönyvvel együtt, összesen nyolc jut el az írott verzióig. A producerek remélik, hogy az elkészült két kisjátékfilm, amelyek a jövő évi Szemlén fognak bemutatkozni, segít meggyőzni a hazai és külföldi pénzosztó szerveket, hogy a produkciós cég megfelelő partner a filmkészítésére.

Keményffy Tamás a Ballada rendezője és az Extreme Film másik producere a filmhunak elmondta, hogy a legutóbbi munkáik készítésében komoly előnyt jelentett reklámfilmes előéletük. Az állandó üzleti partnerek nyújtotta technikai jellegű és eszköztámogatással jelenős összeget tudtak megtakarítani a forgatás során. A filmhunak a jövőt firtató kérdésére elmondta, hogy rentábilis mozikat készíteni nemcsak Magyarországon nehéz, hanem egész Európában. Kiugrási lehetőség lehet a koprodukciós filmkészítés, amihez viszont szükség van elismert filmes előéletre, „névre” és ahhoz, hogy a hazai finanszírozási rész már biztosítva legyen. „Első névjegykártyáinkat tettük most le ezekkel a filmekkel. Kíváncsian várjuk hova engednek be velük.”

„Én is reklámfilmek készítésén edződtem, amelyeket három éve forgatok az Extreme Filmnek"– mondta Szász Attila, a szintén szeptemberben leforgatott kisfilm, a Most látszom, most nem látszom rendezője. "A produkciós cég volt már a főiskolai diplomamunkám gyártója is, és úgy éreztük, most jött el az idő, hogy végre elkezdjünk nagyobb terveken is gondolkodni. Hasznos tapasztalat, de leginkább jó érzés volt kisjátékfilmet forgatni.” Szász Attila a nemzetközi koprodukciós vásáron szerzett tapasztalatok alapján szintén számít külföldi támogatásra, és két filmtervben gondolkodik párhuzamosan. Az egyik a Szoba című thriller, amely a rendező előző munkájához hasonlóan a műfaj hatáselemeit igyekszik tovább fejleszteni. A másik a Showtime című film, melynek forgatókönyvét Hegedűs Bálint, az Extreme Filmbrigád tagja írta, aki ezzel a könyvvel a Hartley-Merrill forgatókönyvíró versenyen magyarországi első, a nemzetközi versenyben pedig negyedik helyet ért el.






nka emblema 2012